Nagygéci Kovács József
Egy békétlen kisváros
a boldog békeidőkben
Hász Róbert: Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja;
Fábián Marcell és a táncoló halál
Elsősorban a történelmi regények kedvelői ismerhetik jól Hász Róbert írót, aki, mielőtt krimiírásba fogott volna, jó pár kötettel jelentkezett, köztük olyan kiváló regényekkel, mint a honfoglalás-kori A künde, vagy a 18. században játszódó Vénusz vonulása. A különböző korszakok nem pusztán háttérként, hanem témaként is jelen vannak Hász regényeiben, így amikor – ahogy maga mondja egy interjúban – kipróbálta magát ebben a műfajban, a krimiben, ezt nyilván úgy tette, hogy ezúttal is fontosnak tartotta a történelmi kontextust, a korszakábrázolást. A szöveg tanúsága szerint a nagy és részletes kutatómunka ezeknél a munkáknál sem maradt el. Az így megszületett két kötet, a Fábián Marcell pandúrdetektív tizenhárom napja (2017), majd a 2019-ben megjelenő folytatás, a Fábián Marcell és a táncoló halál nem szokványos zsánerirodalom, valódi szépírói munka és teljesítmény.
A történelem nem pusztán keretezi vagy hitelesebbé teszi a történeteket, vagy egyfajta kapaszkodót nyújt az olvasónak, hanem tulajdonképpen önálló szereplő: Hász történelmi korokhoz fűződő szoros viszonyának újabb példája. Az 1900-as évek legelején játszódnak a történetek a történelmi Magyarország déli részén, Bácskában, a Zombor nevű kisvárosban, illetve annak peremvidékén. (A táj egyébként Hász szülőföldje, a felbukkanó Doroszló nevű település konkrétan a szülőfaluja, mindez azonban nem jelent többet annál, mint hogy ezekhez a helyszínekhez jobban kötődik, jóllehet írásaiból tudható, hogy majd’ minden kárpát-medencei tájhoz és korhoz egyaránt szorosan kötődik.)
A regényekben a karakterek megteremtéséhez is komoly segítséget nyújt az a kortabló, melyet megrajzol és folyton frissít a szerző. A rövid leírásokkal, illetve a fontos, magyarázó attitűddel, de még éppen nem didaktikusan leírt közbevetésekkel egyértelműen nem csupán a cselekményt gördíti tovább, hanem a szereplők viselkedésre is magyarázatot ad. Az eseményekre és egymásra reflektáló, az egymással állandó – személyes vagy legalább gondolati interakcióban lévő – szereplők ábrázolása-bemutatása egy Hász-regényben elképzelhetetlen a kor és helyszín meghatározása nélkül. A történelem (és természetesen a színhely) így lesz önálló szereplő. A Fábián Marcell-kötetek ráadásul egy kisvilágot, egy fejlődő, gyarapodó, tehát mozgásban lévő, de eközben a stabilitást óvva őrző kisvárost is bemutatnak, éppen ebbe, a viszonylagos nyugalomba helyezi bele a bűnügyeket a szerző, hogy miközben a normálistól messze eltérő eseményeket értelmezteti a szereplőkkel, megmutassa a látszólagos béke közepette meglévő feszültségeket is. A regények erénye, hogy az emberábrázolásban, illetve a társadalmi és nemzetiségi (hisz Bácskában vagyunk, ahol vegyes az etnikai összetétel) csoportok megrajzolásában elfogultságtól mentes. Higgadt, és az iróniát is kiválóan használja. Egyedül épp a címszereplő, Fábián nyomozó karaktere kevésbé meghatározott, de üresnek nem nevezhető, sokkal inkább áttetszőnek, transzparensnek. Ez azonban nem okoz a regény olvasásakor diszkomfortérzetet, egyrészt mert értelmezhető ez az eljárás akként is, hogy Hász ezzel is meg kívánta erősíteni a nyomozói munkát végző tárgyilagosságát, másrészt a két szöveg első számú és folyton felbukkanó nyomozati szálának, cselekményének éppen Fábián Marcell önmeghatározása a témája: ő a saját eredetét, történetét, valóságát kutatja elsősorban, élete fő munkája ez. Nem tudhatom, de felteszem, hogy ez a két Hász Róbert-regény legkomolyabb írói iróniája: a mindenhez és mindenkihez közel kerülő, akár a gondolatokban is olvasni képes főhős egyedül önmagához nem tud közel kerülni. A (teljesen) megismerhető történet nélküli ember mások boldog és szomorú, kicsinyes vagy nagyszerű, tragikus és komikus történeteit kutatja, miközben leginkább a sajátját keresi.
A két regény, ahogy előbb már szó volt róla, egy kisváros és környéke zártnak tűnő közösségében játszódik. A századelő boldog békeidőnek nevezett korszakában, a harcok és a kiegyezés után, egy viszonylagosan normális (értsd: kilengések és kataklizmák nélküli) időszakban. Ugyanakkor az is megjelenik a könyv lapjain, hogy mindezek nem árnyék nélküliek. A kultúra fejlődésével szemben ott áll például a kitántorgás – mint ismert századfordulós –, illetve a szegénység – mint egyetemes – probléma. A színházi előadások és koncertek, a családi majálisok hátterében ott húzódik a létező adósrabszolgaság, az ebből következő tulajdonképpeni emberkereskedelem. Ezek feltárása, néven nevezése szintén Fábián Marcellre, a detektívre, illetve az eltérő habitusú, képességű, motiváltságú, de alapvetően kollegiálisan, néhol barátian viselkedő segítőkre (Milorád, Winter úr) vár. Ugyanilyen izgalmas téma a polgárosodásnak az a jellemzője, ami szintén megjelenik a regényekben, azaz, milyen nehéz, sok megpróbáltatással együtt járó dolog a társadalmi mobilitás. Ha az előbb azt írtam, nincsenek kataklizmák, akkor most pontosítanom kell: nagy, országos földindulások nincsenek, de ez nem jelenti azt, hogy a kisebb vagy nagyobb közösségeken belül (és között) ne volnának meg a sok esetben nyugodtan háborúnak nevezhető konfliktusokat is okozni képes feszültségek. Egy békétlen kisváros és környéke a boldog békeidőkben. Ebben az értelemben rokonítható Hász két könyve a skandináv krimikkel: a nyugalom és béke – ahogy erről már szó volt – csupán látszólagos benne.
Ha sorba vesszük – ahogy Boldog Zoltán egy recenziójában (történelem)tanári szempontból megtette – a regények mellékalakjait, az látható, hogy egy részük adatolhatóan valós. Ilyen például Gozsdu Elek író, a magyar irodalom kiemelkedő, de teljes mértékben soha el nem ismert elbeszélője, akivel kapcsolatban még arra is ügyel Hász, hogy a regényben levélíróként is megismerjük (Gozsdu írásművészetének talán legismertebb része az ún. Anna-levelek, vagy ha annyira nem ismert, a Fábián-regények miatt legalább szó esik róla). Gozsdu valóban volt Zomborban főügyész, a regényben megírt időben. Nála is nagyobb, rangosabb szereplő a második kötetben Jókai Mór, akivel tengerparti üdülése során találkozik a Fábián-házaspár. Rajtuk kívül számos egyéb alak is beazonosítható, a legizgalmasabb talán a Fábián nyomozó által előszeretettel alkalmazott új nyomozati eljárás, a daktiloszkópia magyar meghonosítójának, Pekáry Ferenc rendőrfőkapitány-helyettesnek az említése, akivel a regényben az ifjú vidéki nyomozó keres és talál is szakmai kapcsolatot.
„Szecessziós krimi”, mondja a két regényről a szerző egy, az Irodalmi Jelenben olvasható interjúban (készítette: Bene Zoltán), és ehhez azt is hozzáteszi, hogy ezért volt szükség a számos valós elemre a regényben. Mindez számomra abból a szempontból érdekes, hogy a regények nyelve viszont többé-kevésbé a jelenben maradt. Ebből következik, hogy bizonyos pontjain a szöveg egyensúlyozni kénytelen a modorosság határán, kivált a párbeszédeknél, különösen a főhős családi beszélgetéseinél érződik ez. Talán ez az a tét, a nyelvi szcenírozás, amit nem tett fel, vagy feltett, de nem játszott meg Hász, és ezzel a gesztussal egy inkább olvasóbarát eljárást preferált. Mindenesetre a szöveg működik, annak is köszönhetően, hogy az írásnak, mint mesterségbeli tudásnak a szerző messzemenően birtokában van.
Tudom, hogy illene szólnom pár szót a két regény műfajáról is, konkrétabban arról, hogy krimiként milyenek a Fábián Marcell-könyvek, milyen típusú a nyomozó, milyen hatások érződnek a magán a regényeken, ment-e elébb a magyar irodalom krimi-része (feltéve, hogy utóbbi része az előbbinek…) és így tovább. Erről azonban érdemben nem nyilatkozhatom, mert bár mindig is fontosnak és elismerésre méltónak tartottam és tartom a jó zsánerirodalmat, a bűnügyi történetek önmagukban sosem érdekeltek. Azt is meg tudom magyarázni, hogy miért és hogyan. Esterházy írja a történésekről, hogy „nagyon kíváncsi vagyok: mi lesz. Tudom én: nem lesz semmi. De hátha. Vagyis nem is hátha: hanem hogyan nem lesz semmi. Hogyan jön ki, lesz kijőve ebből a játszmából? Hogyne, hogyne, vereségben, ám hogyan, milyen vereségben?” Én épp így vagyok egy nyomozással, főleg regényben. Akár tudom, akár nem, hogy mi lesz a végeredmény, összességében mindezt másodlagosnak látom. És nem csak azért, mert nem egy fiktív történetből, egy krimiből fogom megtudni – sajnos – az ember gyarlóságára vonatkozó információkat, a bűn ezerféle formáját, fajtáját nem innen ismerhetem meg. Az viszont mindennél jobban érdekel, hogy ki hogyan észleli és fogalmazza meg az emberi nem együttélésének kihívásait, problémáit és katasztrófáit, az ezek felett való uralkodás (vö.: morál, törvények etc.) lehetőségeit. Hász Róbert Fábián Marcelljével lehet együtt haladni, a regények elbeszélőjét jó „hallgatni”, a borzalmas bűntények ellenére jó a regény tereiben olvasóként lenni. A már idézett életútinterjúban a szerző egyébként, kellően sejtelmesen, azt mondja, hogy készülődik, alakul egy új Fábián Marcell-kötet. Ha sormintaként gondolom el a megjelenéseket, akkor épp 2021-ben lett volna, azaz már rég esedékes ez a megjelenés. Én mindenesetre várom a folytatást, akárhol is fog játszódni, és akármennyire is tudom, hogy az igazság fog előbb-utóbb győzni, mert a hogyan, a milyen díszletek között, azaz a mód nagyon fontos.
Kortárs Kiadó, Budapest, 2017, Kortárs Kiadó, Budapest, 2019.
Megjelent a Bárka 2022/3-as számában.
