Viola Beáta
Hozzászokott a szeme a sötéthez
Csabai László: Inspektor Szindbád
„Ha másként nem megy, fizetnék is, hogy nyomozhassak. Ettől a gondolattól néha megijedek.”, fejti ki Szindbád nyomozó, civil nevén Schiffer Árpád a felettesének az Inspektor Szindbád elején. Hitelesen hangzik egy olyan detektív szájából, aki különböző országokban derített fel bűntényeket világháborúk, forradalmak és diktatúrák idején. A negyedik Szindbád-kötetben egy nyugati jóléti demokráciába, az NSZK-ba veti a sorsa.
Csabai László eddig megjelent nyolc kötete közül négy a Szindbád-sorozat része. A főszereplő nem kapcsolódik Krúdyhoz. A Szindbád elnevezés vezetéknevének az arab fordítása (Schiffer= Szindbád= hajós), és bagdadi gyerekkora idején ragadt rá. Illik is hozzá ez a név, mivel az egzotikus tájon felnőtt magyar detektív kalandjai földrészeket és huszadik századi rendszereket ívelnek át, habár Szindbád nem önszántából cserél annyiszor országot.
Az előző három kötetben a detektív az 1920-as években kezdi el a pályáját Nyárligeten, és átvészel két világháborút. Majd Szibériába kerül, lágernyikként Pervijplán településen derít fel bűneseteket, végül visszatér Nyárligetre, ahol a Rákosi-rendszer alatt az államrendőrség tagja lesz, és ebbéli minőségében éli át az 56-os eseményeket. A legfrissebb kötet, az Inspektor Szindbád pedig már egy NSZK-beli kisvárosban, Aspenauban találja a nyomozót. A hatvanas évek gazdasági csodáját és annak árnyoldalait tapasztalhatja meg testközelből. „Mert az embert mindig követi az árnyéka.”
Akárcsak a korábbiakban, ebben a kötetben is belemerülhetünk a korszak ábrázolásának páratlan részletgazdagságába. Legyen szó korabeli tévéműsorokról, popdalokról, politikai pártok eszmerendszeréről vagy vallási törekvésekről, a szerző otthonosan mozog mindenféle területen. Olvasás közben időnként muszáj letenni a könyvet, és megkeresni az interneten az Isettát, a kor ikonikus kisautóját, amely kulcsszerepet kap a nyomozás során, vagy meghallgatni Marlene Dietrich előadásában a Shir Hatant, s máris ott találjuk magunkat a hatvanas években.
A Szindbád-kötetektől elválaszthatatlan a hiteles és pontos karakterábrázolás is, valamint a szereplők széles társadalmi beágyazottsága. Munkások, művészek, papok, bevándorlók, prostituáltak, cégvezetők és vallási vezetők nyüzsögnek Szindbád körül, tipikus és különc figurák a társadalmi piramis csúcsáról és legaljáról. Hazájukból elüldözött lengyelek, poroszok, svábok, magyarok sorsa keresztezi egymást a menedéket igen, de boldogulást és valódi befogadást nem mindig kínáló Nyugaton. A nyomozás, kihallgatás szituációját Csabai rutinosan aknázza ki alakjainak jellemzésére. Szindbád pedig nemcsak jó emberismerő, de alázatos is, nyitott a vitára, és a munkáján túl is őszintén kíváncsi a másik emberre. Ideális figura tehát, hogy általa a szerző a háború utáni társadalom széles keresztmetszetét mutassa be.
Az információgazdagság és a szereplők pontos ábrázolása állandó jellemzője a Szindbád-sorozatnak, a szerkezet viszont figyelemre méltó alakuláson ment keresztül kötetről kötetre. Az első még inkább novelláskötetnek nevezhető, mint regénynek. Egy novella egy nyomozást beszél el, és önálló egészet alkot. Bár nagyjából a második kötetben is érvényesül az egy fejezet-egy nyomozás elv, a bűntények jó része nem zárul le megnyugtatóan a fejezetek végén. Egy szerkezeti bravúrral azonban a kötet utolsó szakaszában a legtöbb rejtély mégis megoldódik. Kiderül viszont, hogy egyetlen bűneset mintegy vörös fonalként összefűzi a legtöbb másikat, s ez a megoldatlan szál sokáig kínozza Szindbádot. A harmadik kötetnek az előzőhöz hasonló szerkezetében az a csavar, hogy – a Csabai által kedvelt – passzázsfejezetként időnként beilleszkedik a nyomozások közé egy sorozatgyilkos egy-egy rémtette. Hamarosan Szindbád látókörébe kerül ezek egy része, majd rááll a nyomozásra, és végül ez lesz a „csúcsbűntény”, amivel a köret zárul, és aminek jelentős kihatása lesz a nyomozó életére.
A negyedik kötet szerkezetileg szakított a korábbi egy fejezet-egy nyomozás variánsokkal, az önálló részekből felépülő nagy egésszel. Ehelyett az egész könyv egyetlen nyomozás története (ha nem számítjuk a „felvezető bűntényt” az első fejezetben). Ezért a fejezeteknek szorosabban kellene kapcsolódniuk egymáshoz, mégis lazábbnak tűnik köztük a kapcsolat, sőt esetlegesnek a struktúra. Talán ezt próbálta ellensúlyozni a szerző a helyszínek szerinti tagolással (helyszínre utaló fejezetcímek: 1. Aspenau, a város; 5. Höllendorf; 7. A fűrésztelep; 9. Tossa), de ez a szerkesztésmód nem húzódik végig a könyvön.
A tizenhat fejezetből hat vállaltan passzázs, az első és az utolsó két fejezetet leszámítva minden második fejezet címe mellett a „passzázs” szó áll. Ennyit már nehezen bír el a 430 oldalával a Szindbád-kötetek sorában vékonykának számító Inspektor Szindbád (Szindbád Szibériában: 596 oldal, Szindbád, a forradalmár: 872 oldal). A sok információ nem szervesül úgy ebben a kötetben, mint a korábbiakban. Több fejezet akkor nyerne értelmet, ha szeretnénk fellélegezni a koncentrált nyomozás közben. A tizennegyedik is ilyen, amelyben a Sancta Germánia eszméjét fejti ki egy pap Szindbádnak, és amelyben helyet kap a detektív hithez való viszonya is. Ám ebben a kötetben maga a nyomozás sem olyan sűrű és feszített, mint a korábbiak, így ezek a fejezetek inkább a bűntény megoldásának mesterkélt elodázásaként hatnak.
A rengeteg korhű információ és a csak sejthető óriási háttértudás mellett ez a vállalkozás egy komoly játék. Játék többek között a magas- és a zsánerirodalommal, a történelmi regény és a krimi műfajával.
Csabai László nagy játékos. Játszik a formákkal – gondolhatunk itt a Száraz évszak című novelláskötetének duovelláira, azaz páros novelláira, és a Vidék lelke című kötetre, amelyben rendre három összekapcsolódó novella alkot egy triovellát. A Szindbád-sorozat pedig a kötetekben előre haladva válik egyre inkább játékká. Hiszen a huszadik századdal éppen egyidős (!) Schiffer Árpád, akit Bagdadtól Szibériáig, Magyarországról az NSZK-ig vet a sorsa, általában éppen az események közepébe keveredik. A történések időnként a valószínűtlenség határán egyensúlyoznak, de nem lépik át a hihetőség határát.
A bűntények hiteles történelmi és társadalmi kontextusba ágyazottak, de aki tisztán történelmi regényt vár, csalódik majd. Ez azonban a Csabai-féle játék része, összekacsintás az olvasóval. Aki elköteleződött a Szindbád-sorozat mellett, az igenis a nyomozó és a szerző szemével szeretne látni újabb és újabb helyszíneket, korokat, országokat. S ehhez hallgatólagosan beleegyezik, hogy egyetlen emberéletbe sűrűsödjön sok elem, hogy a bűntények összefonódjanak, hogy például Szindbád oroszul és németül is tudjon. Ugyanilyen összekacsintás az olvasóval, ahogy Csabai Szindbádhoz kapcsolja Kántort, a híres magyar nyomozókutyát (harmadik kötet) és Derrick nyomozót (negyedik kötet). Igényes történelmi játék ez sok-sok kortörténeti adalékkal.
A korábbi kötetek kapcsán érte Csabait az a kritika, hogy a nyomozások túlságosan lekerekítettek. Ezt azért nem látom problémásnak, mert a Szindbád-nyomozásoknak általában sokkal nagyobb tétjük van, mint az, hogy kitudódik a bűnös személye és tisztázódik a bűntény. A detektív sokszor kerül válaszút elé: nyilvánosságra hozzon-e olyan információt, amely terhelő a tanúra nézve, és nem lényeges a nyomozás szempontjából, vagy futni hagyja az érintettet? Ilyen kérdést vet fel például egy tanú homoszexualitása, ami a kor viszonyai között akár börtönt is jelenthet. Átveheti-e a büntető szerepét egy nyomozó, ha törvény szerint nem elítélendő az, amit felfedezett? Egy bántalmazó apát például megbüntethet-e? A második és a harmadik kötetben pedig sokszor felmerül az állam és az államilag alkalmazott nyomozó viszonya. Mi számít bűnnek egy diktatúrában? Mennyit őrizhet az autoritásából egy lágernyik-detektív? Schiffer Árpád nem tévedhetetlen és makulátlan figura, hanem nagyon is emberi. Töpreng, kérdez – magát és másokat –, kétségei vannak. Próbál hű maradni az elveihez, de megesik, hogy elbukik, hiszen félti az életét és az egzisztenciáját – és éppen ettől lesz hiteles figura.
Egy jellemző Szindbád-nyomozástörténet vége éppen ellenkezőleg hat, mint egy hagyományos detektívtörténeté. Bár a tettes kilétére fény derül, a feszültség továbbra is ott munkál az olvasóban, mert a büntetés nincs arányban a bűnnel, amikor például lopásért kerül a lágerbe valaki. Netán a tettesnek a bűntény előtt is a börtönnél rosszabb élete volt, vagy az elkövető saját lelkifurdalása már amúgy is pokollá tette az életét. Csabai egyes esetekben meg is fordítja a hagyományos detektívtörténetet: ismerjük az elkövetőt és a gyilkosság tényét, de az olvasónak kell kikövetkeztetnie, hogy valójában mi történt.
Ehhez képest az Inspektor Szindbád sokkal hagyományosabb, életszagúbb nyomozást ír le szilárd és gyenge alibikkel, lyukra futással, hullámzó kételyekkel és bizonyossággal. A puszta nyomozás azonban nem tartja fent azt a feszültséget, amelyet a korábbi kötetek kisebb részekből felépülő szerkezete biztosított.
Nem marad el viszont a már hagyományosnak számító kötetvégi fordulat, amely új kalandok felé sodorja a detektívet. A szemfüles olvasónak máris lehetnek ötletei, hol és milyen szervezet kötelékében folyatja Szindbád a bűnüldözést. Elindulhat a visszaszámlálás, amíg megkapjuk a következő Szindbád-adagunkat.
Magvető, Budapest, 2021.
Megjelent a Bárka 2022/3-as számában.
