Lengyel-Rheinfuss Péter
A király is volt ember
Benedek Szabolcs: Király! A magyar uralkodók véresen komoly históriája
Benedek Szabolcs nagy „mesemondó”, aki imádja a történelmet, és szeret is behatóan foglalkozni vele. Legalábbis ez derül ki azokból a műveiből, melyeket főleg az elmúlt évtizedben jelentetett meg. Sorban láttak napvilágot különböző korszakokban játszódó történelmi regényei, melyek változatos stílusukkal is színesítették az írói életművet. Könyveiben a boldog békeidők, a Rákosi-korszak és a Kádár-rendszer szolgáltatták a hátteret, de előfordult, hogy a Tanácsköztársaság időszakában mozgatta karaktereit.
Legújabb munkája szintén a régi korokat idézi meg, de most elsősorban az ismeretterjesztés, vagy divatos kifejezéssel: a szórakoztatva tanítás (edutainment), lebegett a szeme előtt. Utóbbi cél már a kötet címében és borítóján is tetten érhető, mely egyszerre témameghatározás, ugyanakkor nyitás a fiatalabb generáció konvencióktól mentesebb, felszabadultabb életérzése felé.
Napjaink információval terhelt társadalmában már-már „alapvető” elvárás a gyors tartalomátadás, melyben a legrelevánsabb adatmorzsákat kell minél gyorsabban, minél érdekesebben közölni a befogadókkal. A Twitteren maximum 280 karakterben fogalmazunk, Facebookon is a tömörség, a gyorsaság a cél, de ez a „spórolás” bizonyos értelemben az online médiumokban is megfigyelhető, ahol a figyelemfelkeltő, hangzatos szalagcímek dominálnak. Ilyen helyzetben igen nehéz minden tudományos igényű ismeretterjesztő műnek a piacra kerülni, és ott sikert elérni.
A Király! viszont bizalomra adhat okot, mert olyan okosan és szórakoztatóan mesél az elmúlt ezer év magyar történelméről (és még egy kis előzményre is futja), hogy nehéz letenni a könyvet, ha valakit elkap a szöveg sodrása. A magyar királyok (szám szerint 54 uralkodó) portréja jelenik meg rövid, pörgős fejezetekben, elsősorban azon megfontolás mentén, hogy kik is voltak ők valójában, milyen személyiségek, hogyan élték meg azokat az éveket, melyek a trónért való küzdelemmel és aztán az ország élén való helytállással teltek.
A kötet első fejezete (A dínók bolygója) kissé kilóg a többi közül, de utána a magyar uralkodók pályája szigorú kronológiai sorrendben következik, még az egyes, korszakhatárnak tekintett nagy dinasztiák elkülönítése sem történik meg. Ez alapvetően nem probléma, hiszen a szövegben egyértelműen jelezve van, épp melyik uralkodóház van soron. Ez azért is jó döntés lehet, mert az Árpádok kihalása után (de már ezen időszak közben is), jellemzően az ország nemzetközi tekintélyének és a trón megtartásának érdekében, jövőbeni fiúgyermekek nemzése céljából széles körű és kiterjedt családi kapcsolatok alakultak ki, melyek aztán a későbbiekben alaposan felbolygatták a magyar közéletet.
A történet egészen a magyarok vándorlásától és a honfoglalástól indul, és a korai Árpádok tevékenységének rövid összefoglalása után tér rá valódi tárgyára, a királyok tetteinek, életének, személyiségének bemutatására. Az 54 uralkodó szórakoztató portréja élesen világít rá arra, hogy egyrészt a történelem érdekes, szórakoztató, sokkal színesebb, mint azt a történelemkönyvekből megszokhattuk, másrészt izgalmas és tanulságos lehet, reflektálhat jelen korunkra, arcunkba vághatja azokat a tanulságokat, melyeket már régen le kellett volna vonnunk, és tanulni belőlük. Előbbihez a laza, vicces, néhol ironikus, jó kedélyű előadásmód, szóhasználat szolgáltat bizonyítékot (csak úgy repkednek a lájkolta, fullba nyomja a kretént, faterja, nyomatta magáról a képeket stb. kifejezések). Az utóbbi esetében a szerző itt-ott rájátszik az analógiákra, felemlegetve olyan eseményeket, melyekbe belegondolva a „nincs új a nap alatt” szólás juthat az eszünkbe (pl. II. András felesége, Gertrúd rokonainak ármánykodásával kapcsolatban megjegyzi, hogy a „magyarok nem szeretik, amikor mások diktálnak nekik”).
A rendelkezésre álló terjedelem természetesen nem teszi lehetővé az uralkodók teljes körű bemutatását (és ez nem is lehetett cél). Sokkal inkább az említett személyiségjegyek megragadása és felmutatása adja az alapvető eszközt, e köré szerveződnek a királyportrék: Péter, az örök kívülálló, a „fűt-fát” ígérgető I. András, I. Béla, a Bajnok, a piedesztálra emelt I. László, a keresztes háború felvállalását keresztként viselő II. András, a lovagkirály I. (Nagy) Lajos, vagy a többé-kevésbé épeszű V. Ferdinánd. A kötet azon koncepciója is jól megfigyelhető, hogy egy-egy államfő esetében igyekszik inkább az érdekesebb, szórakoztatóbb vagy tanulságosabb részleteket beemelni. Így marad ki pl. az Aranybulla II. András uralma alatt (egy rövidke mondatban emlékezik meg róla), vagy az 1351-es törvények Nagy Lajosnál, és Mátyás királykodása sem a tankönyvízű törvénykezésben, államigazgatási reformokban ölt testet, sokkal inkább a házasságok, az álruhás országjárás vagy a reneszánsz udvar kap kiemelt jelentőséget.
Az árnyalt előadásmód, az „akadémikus” történelemszemlélettől eltávolodó megfogalmazás elősegíti, hogy a török kort és a Habsburg uralkodók országlását átfogó hosszabb rész is az objektivitás felé mozduljon el, annyiban legalábbis, hogy bár szeretjük úgy beállítani őket, mint a magyar királyság hanyatlásának letéteményeseit, ez azért ennyire nem egyszerű. Így felidézi, I. Ferdinánd hogyan növelte az ország védekezőképességét egy új végvárrendszer kiépítésével, II. Mátyás magyarokkal megegyezésre törekvő politikáját, III. Ferdinánd széles körű műveltségét, ugyanakkor ellenpéldaként szóba kerül I. Rudolf erős vonzalma az alkímia iránt, ami viszont nem járult hozzá érdemben a birodalom stabilitásához, és a Habsburgok gyakori testvérházasságából következő degeneráció is.
Benedek Szabolcs kötetének nagy erénye, hogy bár valóban nem a száraz történelmi tények sulykolása kerül előtérbe benne, mégis van egy-két betoldott „szócikk”, amely az ismeretterjesztést kitágítja a tudományosság felé. Ezek a kis betoldások egyrészt magyarázó jellegű rövidke összefoglalók (fizikailag is elválasztva a törzsszövegtől, de attól nem függetlenül állva), kiegészítői és színesítői a magyar történelemnek, illetve több esetben világtörténelmi, kultúrtörténeti távlatokat hoznak be a képbe, hangsúlyozva, hogy hazánk történelme elválaszthatatlan a nagy európai és világpolitikai eseményektől. Így kerülhet szóba zanzásítva a keresztes háborúk története, Bizánc, a pestis, Horvátország meghódítása, az Oszmán Birodalom vagy V. Károly birodalma, ahol sosem nyugodott le a nap, de akár a rendszeres kézmosás és Semmelweis, sőt az osztrák–magyar focimeccsek rendhagyó volta is.
Természetesen a rövidke kötet nem képes és nem is szándékozik átfogni a teljes magyar történelmet, és a magyar királyok uralkodásának mélyére sem ás le. Mégis haszonnal és élvezettel forgathatják a történelem iránt érdeklődő olvasók, akiknek vannak már történelmi ismereteik, de esetleg tovább akarják bővíteni azokat, a tanulmányaikba egy kicsit belefáradó diákok, felfedezve, hogy a történelem számtalan hétköznapi, a saját életükre is emlékeztető epizódból tevődik össze. De egyszerűen azok is, akik szeretik a történelmet, és szórakozni vágynak. Mintha csak egy történelmi regényt olvasnának, benne esendő vagy zsarnoki, jó vagy rossz, szerethető vagy elítélendő, mulattató vagy szomorú életutakkal bíró karakterekkel.
Helikon Kiadó, Budapest, 2021.
Megjelent a Bárka 2022/1-es számában.