Somi Éva
Jelenetek egy mai házasságból
Légrádi Gergely: Nélkülem – Nélküled
Azok a mai negyvenesek, akik a szülők életritmusát követve húszas éveik elején diplomáztak, végzettségüknek megfelelő álláshoz, összkomfortos lakáshoz jutottak, családot alapítottak, és akként működtek, egyszer csak megtorpannak. Megvan mindenük, valami mégis hiányzik. Légrádi Gergely regényének a címe is hiányt jelez: Nélkülem – Nélküled. Feleségnek a férj, férjnek a feleség hiánya; a szerelemé, a boldogságé, a saját magukra és egymásra fordított időé. Kiüresedett a kapcsolat, robotként végzik a napi teendőket.
A házassági válság nem új téma. Ibsen: Nóra, Albee: Nem félünk a farkastól, Bergman: Jelenetek egy házasságból című alkotásai máig érvényesek, és a kortárs irodalomban, ahogy a valóságban, szintén jelen van. Akárcsak az, hogy hogyan pusztít egy halálos kór, és az, hogyan artikulálódik irodalmi művekben, mint például Karinthy: Utazás a koponyám körül, Orbán Ottó: Az agyafúrt költő, Szilasi László: Luther kutyái. Házassági válság és halálos betegség, e kettő kombinációja viszont jóval többet ígér, látható volt ez már Háy János Házasságon innen és túl című kötetének sikere után is. Ezt a receptet követi Légrádi Gergely is. Az ő könyvében a válság még ki sincs mondva, csupán Eszter, a feleség érzi, hogy valami nincs rendben. És akkor beüt a krach: Miklósnál, a férjnél Alzheimer-kórt diagnosztizálnak, mely gyors lefolyású, és korai halálhoz vezet. Légrádi Gergely a Nélkülem 2018-as kiadásához képest ebben a mostani kötetében a férj halála után is folytatja a történetet a feleség további életével, összetettebb struktúrát hozva létre. Narratívájával pedig mintegy leképezi azt a jellegzetesen fővárosi, rohanó életet, amelyet a fókuszba állított család él, élni kénytelen. Forog a mókuskerék, mindennap teljesíteni kell a munkahelyen és otthon is. Ha szétszálazzuk, az E/1-es és az E/3-as elbeszélői hang mellett találunk valóságos és telefonos dialógusokat, leveleket, sms-eket, belső monológként értelmezhető, kurzívval szedett naplórészleteket. Az olvasónak fel kell vennie a tempót.
Miklós egy marketinges cég élén áll, kiváló problémamegoldó, szervező, munkamániás, teljesítménykényszeres. Otthon is így működik. Ám az Alzheimernél ez a stratégia nem válik be. Eleinte nincsenek kétségei: az Alzheimer is egy megoldandó probléma. Jó orvosa van, aki bevonja egy kísérleti gyógyszeres terápiába. Elnyeri Miklós bizalmát, aki, miután rákeres a neten is, biztos benne, hogy nem kell sokáig a pszichiátrián feküdnie, meg fog gyógyulni, hiszen ez egy öregkori betegség. Hogy frissen tartsa elméjét, naplóírásba kezd, és törekszik, hogy gyakorolja az analízis, reflexió, aktivitás követelményének betartását. A tüneteket a felesége, Eszter észleli először, ő küldi orvoshoz a férjét, de ettől kezdve az ő élete is megváltozik. A gyerekeket mindketten kímélni próbálják a valóságtól, de persze ők pontosan érzik a bajt. A kisfiú, Máté, kicsit begubózik, a kislány, Lili, pedig a rajzaiban fejezi ki érzéseit. A gyermekrajzokon szereplő csiga fontos motívuma lesz ettől kezdve a szövegnek, a hazatérés vágyát vagy annak lehetetlenségét szimbolizálja Miklós gondolataiban és a lelkében is.
Az egyes fejezetek idejéből pontosan rekonstruálhatóak a történések. Az I. fejezet cselekménye 2014 őszén kezdődik, ekkor jelentkezik a betegség. A III. 2014 nyarán játszódik, az előzményeket, a zsúfolt napokat mutatja be, de már a repedéseket is a házasságban. A II. és a IV. Miklós kurzívval szedett naplójának két kiemelt részlete. Az egyik azt példázza, hogy lehetséges kiút a válságból, a másik is irányt mutat, hogy mi a fontos igazán. Ez utóbbiban a megnyúlik az idő – kitágul a tér különös érzése, amely egy családi kiránduláson a stációknál fogja el Miklóst, itt még visszazökken a maga rendjébe. Hogy erősíti vagy gyengíti-e ez a két fejezet a kompozíciót, vitatható.
Az V. fejezet már 2017 tavaszán játszódik, újra kórház, mert Miklós állapota romlik. Orvosa elköszön tőle, mert tudja, hogy nem tud többet segíteni ezen a betegén. Miklós maga is kezdi érzékelni, hogy lassan elhagyja az emlékezőképessége. Már az olvasás sem köti le. Abbahagyja a naplóírást, látható, az írás sem megy: „elöbujnakaszavak/ aztánelbujnak/ és/ ujracsakaképekvannak”. Megsejti, hogy számára itt a vég. Halála előtt még pontos önjellemzést ad: „Hajcsár voltam, jó problémamegoldó képességgel. Már ami azokat a problémákat illeti, amelyeket észrevettem. Kapkodtam, rohantam, és másokat is erre kényszerítettem. Súlyosbító körülmény, hogy mindezt magas intelligenciával tettem.” Arra döbben rá, amire klasszikus előképe, Ivan Iljics is a halála előtt, szintén a negyvenes éveiben: másképp kellett volna élni! Élni kellett volna! Reális dilemma, hogy mi legyen a naplójával. Úgy dönt, megsemmisíti, de erre már nem marad ideje. Haláláról a VI. fejezetben Eszter elbeszéléséből értesülünk.
A VII. fejezet Eszter további életéről szól. Miklós nélkül, de gondolatban még vele: mi történt velük? Ki mit rontott el? Magát is vádolja: hamarabb észre kellett volna vennie a jeleket. Utólag minél többet meg akar tudni Miklósról, régi barátoktól, munkatársaktól és a vélt vetélytárstól, Zsófiától. Sok mindenre nincs válasz, és csak magára számíthat: nincsenek nagyszülők, rokonok, ez is korjelenség. Mindeközben erősnek kell mutatkozni a cseperedő gyerekek előtt, talpon kell maradni, egyedül helytállni, később – 11 év kihagyás után! – munkát keresni. Eddig vajon miből éltek? Talán elfogytak a tartalékok? Ez a szövegből nem derül ki, ám – deus ex machina! – Eszter talál otthon nyolcmillió forintot. Ami persze mindig jól jöhet, mégsem tartom jó ötletnek ezt az írói fogást. Inkább erőltetettnek, hiszen a nagy többség hasonló élethelyzetben inkább anyagi gondokkal küzd. Hasonlóképpen a kapcsolatokkal: a régieket már nem lehet folytatni, újakat kell építeni. Nagy súly nehezedik Eszterre e tekintetben is. De szerencsés, mert találkozik egy intelligens, kellő empátiával rendelkező férfival, Attilával. Valószínűleg előbb-utóbb munkát is fog találni. A valóságban az efféle krízishelyzetek sokszor tragikusabb véget érnek. De Légrádi Gergely könyvének a talált pénz motívuma nélkül is megnyugtató a befejezése. Meg szép is. Miklós naplóját, anélkül, hogy elolvasná, hiszen nem neki szól, Eszter a Dunába dobja. Ezzel a gesztussal elengedi halott férjét, készen áll egy új életre.
Légrádi Gergely ötödik kötete nem hibátlan, de mégis jelentős, nemcsak önmagában, hanem azért is, mert nemzedéki regény: az ún. életközépi válság egy házassági krízisben manifesztálódik. A válságból még ki lehetne lábalni, de a halálos betegségből nem. A válságból a statisztikák szerint gyakran a válás a kiút. Olykor együtt maradnak a párok, legtöbbször a gyerek vagy a vagyon miatt, mint például Eszter szülei. Ezért ő, mivel megtapasztalta, hogy ez senkinek sem volt jó, nem akarja ezt a példát követni. Nem tudjuk, mit választott volna, de az biztos, hogy az író nagyon eltalált egy célközönséget: a hasonló problémával szembesülő negyveneseket, akik önmagukra ismerhetnek ebben a történetben. Még van idejük a válság megoldására, de arra is ráébredhetnek, hogy terveiket egy halálos betegség bármikor felülírhatja.
A hátsó borítón két színházi ember, Radnóti Zsuzsa és Mácsai Pál ajánlja az olvasók figyelmébe a könyvet. Talán ők már látnak benne fantáziát a színpadi adaptációhoz...
Jaffa Kiadó, Budapest, 2020.
Megjelent a Bárka 2021/1-es számában.
