Lajtos Nóra
Versküllők és verssávok héthatárán
Nagy Zsuka: küllők, sávok
Verset írni: kaland. Versekkel találkozni: kétszeresen az. Nagy Zsuka verseivel találkozni: sorsvállalás. Sorsvállalás abból az aspektusból nézve, mely szerint mi is jelen vagyunk a versben, mert egyszerűen elhisszük, hogy rólunk (is) szól a „mese”: Nagy Zsuka igényes, formabontó második kötetének versküllők és verssávok héthatárán vágunk neki. Annak a hatvanöt költeménynek, amelyek „kicsi látleletek, versesszék a világról, az emberről, a szerelemről, a semmiről, életről meg halálról, amelyről egy kötetben szokás” – foglalja össze dedikációjában a költő.
A tíz versciklust rendhagyó módon igen gazdagon kimunkált grafikus körmetszetek jelzik, amelyek már első látásra is igényes illusztrációknak tűnnek, és amelyek Fekete József (Jofo) nyíregyházi grafikusművész munkáját dicsérik. Maga a könyv esztétikai tárgyként is funkcionál az egyediséget hordozó négyzet alakúságával.
A kötet nyitóciklusa az otthon lexéma többjelentéses poétikai színrevitelét jelzi. Címük a „kötés”-t viseli (kötés, kötés kettő, kötés három stb.). Ennek is több értelme van: a testi-lelki sebeken való kötéstől a szakrális jelentésű „solvere et legare”-n (oldás és kötés) át a köt(őd)ésig, Ez utóbbi talán a legadekvátabb, ha szintézisbe próbáljuk hozni az otthonnal, ugyanakkor a kötetnyitó vers (kötés) a műtéti sebek szemantikai jelentéskörét érinti („kicserélik a sebemen a kötést”; „megvágják a hasát”; „megmossák és bekenik a varrat helyét”). Egy a költőnővel készült interjújában (A Vörös Postakocsi) Kulin Borbála a legerősebb ciklusnak nevezte ezeket a kötés-verseket. Igen szép lírai szólamok is megjelennek az amúgy szocio-versnek is tekinthető költeményekben, például: „az otthon levert fészek amit mindig újra kell hordani” (kötés kettő); „az otthon kék szemű fehér és arany kereszt csüng a nyakán” (kötés négy); „az otthon vérző seb a kezeden” (kötés nyolc). Ezzel a sebmetaforával keretes szerkezetűvé, tematikus zártságúvá válik a ciklus. Az otthon pedig mint családi fészek, mint csonka család otthona („ahol csak egy anya van vagy apa” – kötés három), majd az idősek otthonaként jelenik meg („az otthon / mozsárban összetört gyógyszer infúzió” – kötés hét), végül mint történelmi tér funkciónál („az otthon az amit lebombáztak” – kötés nyolc).
A második ciklust olyan szocio-versek sorai alkotják, amelyeket a társadalom perifériájára szorultakkal való azonosulási vágy vezérel. A lejárt szavatosságú idő és a biciklisávos tér határmezsgyéjén érhetők tetten ezek a jól megmunkált szövegdarabok: „régi presszókból kidobott műanyagszékeken ül a vidék”; „a pálinkafőző szaga szilva és alma remény” (bicikliút műanyagszék). A társadalmi kiszolgáltatottság leginkább témaérzékenyebb verse a szerelmespár – ebből idézzük az utolsó sorokat: „gyere anya szól a férfi és beletúr / a mellette lévő kukába ma semmit nem ettél és egy mekis zacskóból / tálalja a maradékot megsimogatja nője arcát érdes keze beleragad / barázdáiba ha erősebben tenné széttörne kéreg arca”.
A harmadik szövegblokkban tíz (az elsőt útmutatóként kivéve: mióta) számozott vers szerepel, amelyeket az összesen félszázszor ismétlődő „mióta szeretlek” anaforikus mondatalakzat tartja egyben. A profán hétköznapiságból szinte átmenet nélkül lépünk át a szakrális szférába: „mióta szeretlek megy a hasam / kifordul a számból az étel; mióta szeretlek gyorsabban megy a bicajom” (mióta); „mióta szeretlek nem fáraszt a boldogság / nem takar ki éjjel a magány” (m6); vagy: a verssorozat értékét növelik azok az alkalmi szóhasználatok (hapax legomenonok), amelyek egyediségükben hordozzák lényegi mivoltukat. Például: pipacsszégyen (m2); istállószív (m7); csókpapírok, nyálragacsok, vágyfilcek (m8); énbazilikák (m9).
A következő ciklusvizuál (a szerző szóhasználata) kilenc „kis sorsszimfóniából” álló kötetfejezet, melynek záró „sors-szimfóniája” a halhatatlanság címet viseli. Az anya és apa nem mindig felhőtlen házastársi kapcsolatától („apa egyszer fellökte anyát anya sírt és én is” – anya és a negyven év) jutunk el a halhatatlanság „földszagú” csendes békéjéig: „apa egy csigaház / anya bolyhos szívgyökér”; „néha elásom őket az erdőben / hogy ne érje őket semmi baj”; „apa és anya suttognak / védi őket a föld / gyakoroljuk a feltámadást” (halhatatlanság).
A jelentéstömörítő szobanyár című – töredékek a semmire alcímű – verses fejezet tíz szövegdarabból kerekít ki egy Egészt. Mindegyik versdarab a sorszámozás mellett külön címkével (címmel) van ellátva, segítve ezzel a paratextussal is a versek megértését. A szobanyárban a lírai alany egyes szám első személyben nyit ablakot a világra: „milyen megalázó dolog a semmi csak nézek ki az ablakon” (1. ablak). A ciklus legexpresszívebb darabja a halszív: „bűzlik minden tátott szájú halszív hörög kint és / bent…”, egy hiperbolával zárul a költemény: „csernobilom fukusimám vagy” (9. halszív).
A következő versdarabok a trek-ciklust adják: a cím legalább három jelentéssel bír: trek mint neves kerékpármárka, és trek az angolban annyit jelent: utazni, vándorolni, valamint a ’track’-nek (fonetikus átírásával: trek) negyvenféle jelentése van (pl.: keréknyom, sáv). Mindhárom jelentés-megközelítésnek van hitelessége: a szerző Rozál nevű bicajával járja a vidékeket, sávok mentén vagy azokon kívül halad, és úgy szemléli a tájat, mint egy szívkamera, egy tájkamera vagy egy szív-térkamera stb. Azért is jelentős ez a verscsoport a kötetegészen belül, mert itt kap először értelmet a kötet címe: „te vagy a biciklimben a karbonszál”; „úgy tartasz a hétfőkben meg / ahogy a küllők tartják a kerekeket.” Ebben a ciklusban is visszaköszön a nagymama halálát tematizáló sorsfordulat: „kifekszem a sezlonyra kilóg a rugó és beleakad a ruha / felmarja a testem hogy soha ne felejtsem el / nagyanyám szemében a halált” (trek9, halálkamera). Vagy ahogyan a ciklus utolsó versszövetében olvashatjuk, kissé József Attilá-s áthallással: „be vagy zárva a szobanyárba”; „ha nincs kerékpár / vele szabad a világ” (trek13, vers-térkamera): „így válik a kerékpár egyúttal a szabadság jelképévé is” – fogalmaz Oláh András Levert fészkek között című kritikájában (Magyar Napló, 2017/9).
Ritka jelenség ma az olyan versgyűjtemény, amelynek egyes darabjai ne szólítanák meg a nagy költőelődöket vagy a kor jeles alkotóit, s ezáltal ne kezdeményeznének intenzív lírai párbeszédet velük. Nagy Zsuka hommage-verseiben a klasszikusak közül mindenekelőtt Dsida Jenőre (szerelemcsütörtökdobszerda), József Attilára (április 11), Juhász Gyulára (örök), Kosztolányi Dezsőre (kállói úti fák) emlékezik meg egy-egy parafrázisban, valamint Antall Istvánra (dúcok) és Borbély Szilárdra (táviratok). A ciklusnyitó hommage című verset igen megrázó zárlata miatt kell ideidéznünk: „szörnyű lehet mikor / egy gázrózsa az egyetlen virág”. A szerelemcsütörtökdobszerda Kováts Juditnak, a Megtagadva című regény szerzőjének, és a könyv főhősnőjének, Somlyói Annának ajánlva szerepel a kötetben Dsida Nagycsütörtök című költeménye átírásaként: „nem lesz csatlakozás”.
Juhász Gyula Anna örök című versének művészien átkomponált darabja Nagy Zsuka örök című költeménye: „ünnepek mentek meg jöttek te maradtál”; „holnap majd gyógyszer nélkül mondom ki a neved”; „és benne vagy te a dióban datolyában / narancsban az almában / a karácsonyfa nélküli szobában / beatricsében júliában annában meg lillában…a félre nyelt kamillateában; uralkodsz és nem is tudod”.
A kállói úti fák igazi nyírségi atmoszférateremtő hatása – Szindbád alakjának megidézésével – vitathatatlan: „és itt vannak mind florentin fáni imola lenke fruzsina anna paula amélia judit majmunka mária és minden női név a naptárba nyíregyháza miskolc kassa podolin nagyvárad debrecen minden állomáson és megállóhelyen velős pirítós…”. A zárlat szinesztéziás színezetet kap a „szivárványszínű szemfedelet / sző pénelopé és majmunka de két múlt sem tesz ki egy jelent” sorban.
A táviratok két paratextusa (Kölcsey Ferencnek, hommage Borbély Szilárd) segítenek kijelölni azt a hermeneutikai nyomvonalat, amelyen haladva közelebb kerülhetünk ezekhez az egy-kétsoros (sőt a weöresi egyszavas) szövegetűdökhöz, amelyeknek sorszámai a prímszámok sorozatát adják. Ezzel a leleményes számozással külön megidéződik Borbély Szilárd Nincstelenekje, amelyben a prímszámok ontológiai magánya jut többször is érvényre.
A 32 darabból álló „szövegrés”-eken keresztül, amelyek a hiányt is bevonzzák a hiányzó sorszámok által, bepillantást nyerhetünk a világról szerzett tapasztalatunkba az emberiség sokszínű arcáról („az emberek nem egymást. szeretik hanem. / az életet vagy azt sem.”), a történelmi időről („a most rémisztő jövőből épül. és. / nincsen dicső múlt.”; „elvitte a strandot a háború. / az a kettő. nem kéne több.”)
„[M]eggondolta magát az Isten és hátrafelé mászik az / útján az ember mint a rák a múltban keresi kincseit / magnókazetták egy szobában…” A dúcokkal a 62 esztendős korában 2015-ben gyógyíthatatlan betegségben elhunyt legendás rádiós riporternek, a kulturális újságíró Antall Istvánnak állít emléket Nagy Zsuka: „becsukja szemét egy nagyon hosszú gondolat mindenhol / leoltják a villanyt kikapcsolják a mikrofonokat offlájn van minden…”.
Az utolsó versek csoportja: halál-versek öt tételben. Az első, a csésze című a verseskönyv leghosszabb darabja, a nagyi haldoklásának és halálának poétikai színre vitele. A biológiai halál beállásának végérvényessége szüntelen feszültségben és soha nem felejthető lelki fájdalomban, örök dilemmában tartja a lírai ént: „mint egy szülész halálra szültem őt segítettem halálra szülni / vajon felsírt ott mint egy új halott mint újhalott szülött / újszülött halott vagy akkor már nem sírunk azt csendesen kell”; „ahogy a konyhában a kertben mégis ha a csészéjére nézek / iszonyú mennyire hiányzik hogy rajtam kívül legyen”.
A következő költemény (R.E.M.-montázs, in memoriam Mester) méltó emlékezése a költőnőnek a Mesterre, János István (1952–2011) irodalomtörténészre, akit szellemi-emberi tartása, humanista műveltsége, széles látókörű, problémaérzékenységű kutatói „optikája” miatt is nevezhetünk korunk poeta doctusának. A megidézett Mester latinos műveltségére az olyan találó kifejezések, szövegrészletek utalnak, mint például: „heszperiszek táncoltak / fejükön hozták a borosüveget aszú száraz félédes”; „a phyllis presszóban füstös istenek színes lampionok / kalüpszó szolgálja fel a sört és mellé az unikumot”.
Nagy Zsuka érzéstelített kötete leginkább abban teljesedik ki, hogy képes olyan különféle nyelvi regisztereken megszólalni, amelyek néhol váratlanul érik az olvasót: meghökkentenek, fenomenológiai feladvánnyá válnak, kis emlékdobozokká, melyekben a legbelsőbb személyes és történelmi múlt egymásra rétegződése teszi artisztikussá a kötetet. A kötet célja lehet még, hogy az úgynevezett egzisztenciális szorongással átitatott szövegekből mindig ki tudunk lépni, és továbbhajtani. Forogjanak még nagyon sokáig azok a sorskerekek Nyíregytől héthatáron át. Mert Nagy Zsukát olvasni: sorsvállalás. Utazni vele verssávok és versküllők által: kaland.
Orpheusz Kiadó, Budapest, 2017.
Megjelent a Bárka 2018/2-es számában.
