Sáfár Gyula

 

Kiszolgáltatva és kifosztva

 

Mozaikok a kuláküldözés Békés megyei történetéből

 

 

A II. világháború után a háború sújtotta országban az egyik fő feladat a parasztság sorsának rendezése volt. Az 1945-ös földosztást követően a nagybirtokok megszűntek, a földtulajdon felső határát 200 holdban állapították meg. Összesen több mint 3 millió holdat osztottak ki mintegy 642 ezer paraszt között. A földhöz juttatottak átlagosan 5–6 hold földön kezdhették meg a gazdálkodást. A földreformot ugyanakkor nem követte agrárreform, így a paraszti birtokok zömének termelése csak az önellátásra volt elég. A földosztás lényegében a kommunista párt koncepciója szerint, politikai céljainak elérése érdekében zajlott le.

Ezt követően a mezőgazdaságban jelentkező problémákért a kommunista párt azt a vagyonosabb paraszti réteget tette felelőssé, akiket orosz jövevényszóval kuláknak neveztek, magyarul a kifejezés zsírosgazda, nagygazda értelemben terjedt el 1945 után. Miután a kommunista párt megszerezte az egyedüli hatalmat és 1948 júniusában megalakult a Magyar Dolgozók Pártja, megindult a mezőgazdaságban is a sztálini modell másolása. Rákosi Mátyás Kecskeméten 1948. augusztus 20-án az új kenyér ünnepén elmondott beszédében meghirdette a mezőgazdaság kollektivizálását, illetve ezzel összekapcsolva a kulákság elleni nyílt harcot. Kijelentette, hogy a „demokrácia nemcsak a dolgozó parasztság szövetkezését támogatja, de gondoskodik róla, hogy a kulák nagygazda fája ne nőjön az égig, hogy korlátok közé szorítsák a kulák terjeszkedését. Ennek egyik módja a fokozatos, a progresszív adózás, azaz aki gazdagabb, az fizessen több adót, akinek erősebbek a vállai, azokra nagyobb terhet kell rakni”.^[1] Felmerül a kérdés, hogy kik voltak a kulákok, illetve kiből lehetett kulák? A kulákhatárt eleinte többször változtatták, végül 1949. május 25-én az MDP Titkárság határozata 25 katasztrális holdban vagy 350 aranykorona jövedelemben állapította meg.^[2] Ugyanakkor szintén kuláknak számították azokat, akiknek kevesebb földjük volt, mint 25 hold, de kocsmájuk, kereskedésük, cséplőgépük, traktoruk vagy egyéb vállalatuk volt.

A már említett kecskeméti beszéd után sorra születtek kulákokat korlátozó rendeletek, de a mezőgazdasági járulék bevezetéséről szóló rendelet még a beszéd előtt 1948. június 26-án jelent meg. A rendelet kimondta, hogy „az a birtokos, akinek egy község határában 15 kataszteri holdnál nagyobb olyan földbirtoka van, amelynek kataszteri tiszta jövedelme a 150 koronát meghaladja, mezőgazdasági járulékot köteles fizetni”.^[3] Ez a különadó a középparasztokat is sújtotta, ezért 1949 tavaszán a 25 hold, illetve 350 aranykorona alatti jövedelemmel rendelkezők számára megszüntették a mezőgazdasági fejlesztéséi járulékot, a kulákok viszont továbbra is fizették azt.

Az elvonás fő eszköze azonban a beszolgáltatás volt. A háború alatt kialakított beszolgáltatási rendszert a háború után újjászervezték. Ezt akkor indokolttá tette, hogy a háború utáni helyzetben biztosítani kellett a lakosság ellátását. A rendeletek 1948-ig teljesíthető előírásokat tartalmaztak, a koalíciós tárgyalásokon pedig szóba került a beszolgáltatás megszűntetése. Ez végül nem történt meg, de 15 holdig nem volt beadási kötelezettség, fölötte mérsékelt progresszivitás érvényesült.^[4] 1948-ban azonban felszámolás helyett szigorították a beszolgáltatási rendszert. A beadás alapja a földadó lett, egy aranykorona 4 kg búzával volt egyenértékű, ezt kellett felszorozni pl. 6 hold esetén 1,1-el, 25 holdnál 2,8-el, 50 holdnál pedig 3,8-el. 1949-ben fokozták a kulákok terhelését, esetükben nőttek a szorzókulcsok. 1950-ben a beadási kötelezettségek már nemcsak a kulákokat terhelték fokozottan, hanem a dolgozó parasztság kötelező beadása is emelkedett 20–30%-kal. 1950–51-ben 25 holdnál 3-ról 3,5-re, 50 holdnál már 3,8-ről 5,5-re nőtt a szorzószám. Az 1950-es rendelet sok olyan parasztot tett kulákká, akinek földterülete 25 hold alatt, jövedelme pedig 350 aranykorona alatt volt. Ekkor vezették be a kert (gyümölcsös) négyszeres, a szőlő ötszörös területtel való számítását.^[5] Ha valakinek volt pl. öt hold szőlője, ötszörös szorzóval, azaz 25 holddal, már kuláknak számított.

Az 1951. évi 10. számú tvr. az egész parasztság szempontjából kedvezőtlen változásokat tartalmazott, a kulákok számára pedig teljesíthetetlen kötelezettségeket írt elő. A szorzószámos számítás helyett, a birtoknagyság és a kataszteri tiszta jövedelem után sávosan állapították meg a fizetés mértékét. A dolgozó paraszt kategóriában az indulási érték aranykoronánkénti 6 búzakilogramm volt, egy 20 és 25 hold közötti területtel rendelkező gazdánál már aranykoronánként 37 kg búzát kellett beszolgáltatni. Kulákok esetében, ha a földterületük 25 holdnál több volt, aranykoronánként 48 búzakilogrammot kellet fizetni, ha 25 holdnál kisebb területet műveltek, a beszolgáltatás kiszámításánál az ugyanakkora területre megállapított dolgozó paraszti kötelezettséget vették alapul és azt 50%-kal megemelték.

A kulákok termény- és állatbeadási kötelezettségeit négy csoportra osztották: kenyérgabona-, takarmány-, állat- és zsír- és burgonya beadási kötelezettségre. A kulákokat még külön sertésbeadásra és szőlőterületük után külön borbeadásra is kötelezték. Ráadásul addig csupán a szántóterület volt a beadás alapja, 1951-től viszont már az egész birtok, beleértve a rétet és legelőt is. A tvr. szerint kuláknak számított az is, aki 1949-ben mezőgazdaság fejlesztési járulék fizetésére volt kötelezve,^[6] tehát ha időközben felajánlotta a földjét, vagy egy részét az államnak, hogy a kulákhatár alá kerüljön, az sem számított, továbbra is a kulák maradt. Erdmann Gyula megállapítása szerint a kulákok elleni intézkedések fokozatosan átlépték a korlátozás szintjét és közeledtek az alig leplezett likvidációs célhoz.^[7]

Az elviselhetetlen terhek miatt tömegessé vált a termőföldek elhagyása. Az MDP Tiktárság 1953. március 4-i határozata számba vette a kulákság gazdasági erejének csökkenését. E szerint 1949 júniusától 1952. december 31-ig 38 915 kuláktól vett át az állam majdnem 1 millió hold földet. Ugyancsak e határozat állapította meg, hogy a kuláklista adatai alapján 71 603 volt kulákok száma, de ezek közül 25 hold vagy 350 aranykoronánál magasabb jövedelemmel már csak 13 447 család rendelkezett. 21 887 személy pedig egyáltalán nem rendelkezett földtulajdonnal.^[8] Békés megyében 1952-ben 5745 kulákot tartottak nyilván. Bács-Kiskun, Szolnok és Csongrád után itt tartották számon a legtöbb kulákot.^[9]

Az elnyomást paraszti társadalomra nehezedő adminisztratív eljárások tették teljessé. Az MDP KV 1953. júniusi határozata is elismerte, hogy 1951 és 1953 májusa között a rendőrség, mint kihágási bíróság 850 000 esetben szabott ki büntetést. A bíróságok pedig 3 év alatt 650 000 személy ügyével foglalkoztak és 387 000 ember ellen hoztak elmarasztaló ítéletet.^[10] Ezekben a nagy számokban benne vannak a kulákok elleni intézkedések is, hiszen vegzálásuk egyik eszköze volt a kihágási bíróságok által kiszabott büntetések. A kihágási bíróságok a járási és városi tanácsok, valamint a járási és városi rendőrkapitányságok mellett működtek. A rendőrség országosan 1951–52-ben összesen 66 471 esetben szabott ki kulákbüntetést, míg a tanácsi kulákbüntetések száma ugyanebben az években 103 461 volt. A rendőrség legtöbbször tűzrendészeti kihágások és közlekedési kihágások miatt büntetett. Tanácsi büntetések esetében a tervgazdálkodás elleni és közegészségügyi kihágások voltak többségben.^[11] A kihágási bíróságok működését az államügyészség ellenőrizte. Az szeghalmi kihágási bírák ellenőrzésekor 1952-ben készült jegyzőkönyv szerint: „A járási tanács kihágási bírája a munkáját általában jól oldja meg… A kampányügyek során hozott gyors és osztályharcos ítéletei nagyban elősegítették a begyűjtés és az őszi mezőgazdasági munkák előrehaladását. Igen gyakran 2–3000 forintos pénzbüntetéssel sújtja a szabotáló kulákokat.” Ugyancsak a szeghalmi kihágási bíróról jelentették, hogy „Fiatal férfi kuláknál jóval súlyosabb az ítélet, mint idős, özvegyasszonynál.” Az egyik ügyészségi jelentésben a feljelentésekkel kapcsolatban a következőket olvashatjuk: „…a kihágási bírák tömve vannak feljelentésekkel… a feljelentések jó része alaptalan, ezek… pedig nagyrészt a községi tanácsoktól jönnek, részben a szűrőbizottságokon keresztül, részben pedig annak megkerülésével, de jönnek a rendőrségtől is. ... Több alkalommal felhívtam én magam is a tanácsok figyelmét az alapos és helytálló feljelentések megtételére… azután pedig a tanácsok átesnek abba hibába, hogy nem küldenek feljelentéseket.”^[12] Országosan csak a tanácsokhoz 1951-ben közel 53 ezer, 1952-ben pedig több mint 64 ezer feljelentés érkezett a kulákok ellen.

1945 és 1950 között szovjet minta alapján a bírósági szervezeti is átalakult. Háromszintű bíráskodás jött létre, a különféle perekben a hivatásos bírákból és a népi ülnökökből álló tanácsok ítélkeztek.^[13] A 1948 és 1953 között a parasztok tömegeit ítélték el a bíróságok különféle bűncselekmények miatt. A kommunista hatalom politikailag a társdalomra veszélyesnek olyan ügyeket tartott, mint a fegyverrejtegetés, tiltott határátlépés, izgatás, közellátás veszélyeztetése. Ugyanakkor pl. egy tiltott határátlépésből is lehetett kémkedést, vagy egy közellátási ügyből szándékos szabotálást kreálni. Az ilyen ügyekhez tartozik a – Békés megyei kuláküldözés egyik legtragikusabb esete – a köröstarcsai Molnár Sándor pere, őt gyújtogatás címén statáriális eljárás keretében halálra ítéltek és az ítéletet 1950. július 15-én végre is hajtották. Molnár Sándor Füzesgyarmat határában lévő földjén ebédfőzéshez tűzet rakott, de az ún. cigánybúzával borított terület tüzet kapott és leégett a saját tulajdonát képező legelő, valamint a szintén saját tulajdonában álló erdő széle megperzselődött. A tüzet végül is sikerült eloltani, így más földjén nem keletkezett kár. A tűz azonban a bíróság szerint veszélyeztette a szomszédos földön lévő ezer kereszt búzát és a tszcs erdőjét, a nagyobb pusztítást csak az akadályozta meg, hogy a gépállomás traktorai körbeszántották a lángban álló erdőt. Az ítélet indoklásának d) pontja szerint „a terhelt nemcsak előre látta, hanem osztályhelyzetéből folyóan kívánta is cselekménye bekövetkezett, részben mások által elhárított eredményeit – vagyis az egész határ lángba borítását”^[14]. A MNL Békés Megyei Levéltárában őrzött töredékes bírósági anyagot kiegészítik az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában őrzött dokumentumok.^[15] Az ott őrzött államvédelmi iratok rávilágítanak az egész ügy koncepciós jellegére. 1950. július 14-én Busztin Gábor államvédelmi főhadnagy távmondatban beszámolt Károlyi Márton államvédelmi alezredesnek Molnár Sándor esetéről. A jelentés végén megállapította, hogy a „fentiek alapján az államügyésszel való megbeszélés nyomán, lehetségesnek látszik Molnár Sándor ügyét statáriális úton való elbírálása”. Másnap július 15-én a következőket jelentette Budapestre: „1950. július 14-ről, 15-re virradóra, Molnár Sándor bírósági tárgyalása megszervezése ügyében, felkerestük Gyulán dr. Sárkány Györgyöt, a megyei bíróság elnökét. Miután közöltük vele az Igazságügyminisztérium üzenetét és tájékoztattuk az ügyről, azonnal kiválasztotta, a megbízható, párttag szakbírót és ülnököket. Ezekkel még az éjszaka folyamán érintkezett s előkészítette őket a tárgyalásra. Miután ezt elintézte, értesített bennünket arról, hogy vállalja az általa irányított bíróság, az ügyben halálos ítéletet hoz…”^[16] Mindezek tudatában megállapíthatjuk, hogy a bírósági tárgyalás színjáték volt csupán, előre eldöntött ítélettel és az egész koncepciós eljárást az ÁVH szervezte és irányította, amihez hozzátartozott a vádlott fizikai és pszichikai megtörése.^[17] A szomorú ügynek ezzel még nem volt vége, az állandó zaklatás és megfélemlítés Molnár Sándor sógorát Gyáni Károlyt az öngyilkosságba kergette.

Szintén rögtönítélő bíróság ítélte 12 év börtönre és teljes vagyonelkobzásra Prjevara György szarvasi gazdálkodót 1953-ban fegyver- és lőszerrejtegetés miatt. A bíróság megállapította, hogy a terhelt 21 holdon gazdálkodott, 1946-ban előtt jószágkereskedéssel foglalkozott és abból tartotta fenn magát. Osztályhelyzete tehát kulák. A Prjevara egy forgópisztolyt töltény nélkül, valamint vadászfegyverhez való töltényeket tartott két bőrtáskában, amelyeket a lakásán a kamrában, majd a konyhájának a falán egy használt kabát mögött rejtegetett. Az ítélet indoklása szerint „a legveszélyesebb cselekmények közé tartozik az, ha az osztályellenség fegyvert és lőszert tart birtokában”. Prjevara György 3 év 3 hónap letöltött börtönbüntetés után 1956. július 4-e és 1957. január 7-e között büntetését megszakítva hazamehetett. Ebben az időszakban három kérelmet is írt az igazságügy minisztériumhoz, annak érdekében, hogy hátralévő büntetését engedjék el, az elkobzott házát és földjét adják vissza. Leveleiben leírta, az elkobzott földjét addig állami tartalékföldként kezelték. „Jelenleg a föld parlagon van, azon egy barázda szántás vagy vetés nincs… Az elkobzott házam tatarozatlan… a tetőzet megrongálódott.” A megyei bíróság 1957. május 3-án a cselekmény nagyfokú társadalmi veszélyességére hivatkozva kegyelemre való előterjesztését nem javasolta.^[18]

A már említett közellátási ügyek szankcionálása tömeges méreteket öltött, célja a lakosság, valamint a kulákok megfélemlítése és kiszipolyozása volt a részletesen ismertetett adóprésen túl. A gazdasági bűncselekményeket a 8800/1946. ME sz. r. alapján ítélték meg, amelynek szigorúsága érthető volt a háború utáni időszakban, de az ötvenes években már egészen más volt közellátási perek funkciója. Azokat a problémákat, amiket a hatalom torz parasztpolitikája okozott, a bűnbakkereséssel és felelősségre vonással akarták megoldani. Az ügyészségi heti jelentésekből kiderül, hogy milyen ügyekben ítélkeztek közellátás veszélyeztetése címén: terményfeketézés (termények engedély nélküli forgalomba hozása), mezőgazdasági munkák elmulasztása, tojás- és baromfibeadás elmulasztása, kenyérgabona beadás elmulasztása, feketevágás, takarmánygabona be nem adása és élelmiszerfeketézés miatt. Pl. a gyulai államügyészség területén 1951. október 27. és november 3. között, a heti jelentés szerint 72 esetben indult eljárás „kampányügyekben”, ebből 51 volt kulákügy.^[19] Legtöbb esetben az őszi mezőgazdasági munkák elmulasztása és tojás- és baromfibeadás elmulasztása miatt büntettek. Kulákügyekben általában súlyosabb ítéleteket szabtak ki, mint egy dolgozó paraszt hasonló ügyének tárgyalásakor. Ha egy kulák egy beszolgáltatási ügyben arra hivatkozva fellebbezett, hogy vetőmag és fejadag visszatartása után nem maradt mit beadnia, fellebbezését szinte mindig elutasították.

A Gyulai Járásbíróság 1951-ben Kővári Sámuel mezőberényi lakost társadalmi tulajdon megrongálása és közellátás veszélyeztetése büntettében találata bűnösnek és egy év hat hónap börtönbüntetésre ítélte. A vád szerint Kővári Sámuel Mezőberényben 1951. augusztus 7-én az előírt beszolgáltatási kötelezettségét nem megfelelő terménnyel teljesítette, mert a földműves szövetkezetbe zsizsikkel fertőzött búzát szállított be, amellyel 170–200 q export búzát megfertőzött. Kővári Sámuel 1951. július 30-án csépelt, az elcsépelt gabonát a Kereki dűlőben lévő tanyáján tárolta néhány napig, amíg megkezdte a beszolgáltatást. Egy alkalommal Kővári Sámuelt anyósa, Schupkégel Györgyné megkérte, hogy mintegy 22 kg búzáját vigye el a malomba és őröltesse meg. A malomban viszont csak 18 kg búzát őröltek meg, így kb. 4 kg búza a zsákban maradt. A zsákot a maradék búzával feltette a kocsijára és hazament. Otthon az anyósa zsákjába is tett búzát, amelyet a többi búzájával együtt augusztus 7-én beszállított a földműves szövetkezetbe. Ott a zsákjait kiürítették a raktárhelyiségben lévő már korábban beszolgáltatott, mintegy 170–200 q export búzára. A rakodómunkás felfedezte, hogy az egyik zsák búza zsizsikes volt, értesítette a terményátvevőt, majd fertőtlenítették a búzát és a raktárhelyiséget. Kővári Sámuel azzal védekezett, hogy nem volt tudomása arról, hogy az anyósa óbúzája zsizsikkel fertőzött, így tudtán kívül követtek el a cselekményt. Schupkégel Györgyné, a vádlott anyósa és a vád szerinti tettestársa az eljárástól való félelmében 1951. augusztus 11-ról, augusztus 12-re virradóra felakasztotta magát. Ez a körülmény is a jogszolgáltatás elnyomó jellegére utal, amikor egy idős asszony a bírósági eljárástól való félelmében öngyilkos lesz. Érdemes idézni Kővári Sámuel ügyében a megyei bíróság, mint fellebbviteli bíróság ítéletének indoklását. A vádlott ügyvédje Csige Varga Antal szerint ugyanis Kővári egy teljesen helytelen rendelet értelmében minősült kuláknak. „A megyei bíróság hangsúlyozza, hogy a védő nem a rendelet helytelen alkalmazását, hanem magát a rendelet helytelenségét állította. Márpedig a kulákság meghatározása, elhatárolása a dolgozó parasztságtól a lenini 3-as jelszó értelmében parasztpolitikánk alapvető elve, ennek helytelenségét állítani annyit jelent, mint szembehelyezkedni a szocializmus építésének célkitűzésivel, melyek csak a kulákság fogalmának meghatározásával, korlátozásával és kellő időben a kulákságnak, mint osztálynak a felszámolásával valósulhatnak meg.”^[20]

Ifj. Hrabovszky András 1950-ben késett a növénygondozási munkáinak megkezdésével, pl. cukorrépájának egyelését nem négyleveles korában, hanem később kezdte meg. Bűnösnek találták közellátás érdekeit veszélyeztető bűntettben, ezért 8 havi börtönbüntetésre, ezen felül 1000 Ft pénzbüntetésre és 2000 Ft vagyoni elégtételnek az államkincstár javára történő megfizetésére és Medgyesegyháza községből való 1 hónapi kitiltásra ítélték. Ugyanakkor kötelezték arra, hogy az ítélet rendelkezéseit saját költségén megjelentesse a Viharsarok Népe című lapban.^[21]

Sziráczki András 64 éves 22 holdas (amelynek 468 aranykorona jövedelme volt) muronyi kulákot 1951-ben tszcs elleni izgatás miatt 7 hónap börtönbüntetésre ítélték. Felesége kérelmezte, hogy a férjét 1951. november 1-ig szabadságra engedjék ki a börtönből, hogy mezőgazdasági munkákat el tudjavégezni, ezek befejezése után rögtön jelentkezni fog büntetésének kitöltése végett. Kérelmét elutasították.^[22]

Ifj. Nagy Jánost az Orosházi Járásbíróság 2 rendbeli közellátás érdekeit veszélyeztető bűntettben 10 havi börtönre és 500 Ft pénzbüntetésre ítélte. Édesapja 42 holdas birtokán egyedül gazdálkodott, mert atyja éppen 6 havi börtönbüntetését töltötte. Többek között a mélyszántást 4,5 holdon nem megfelelően, csak 7–12 cm mélységben végezte el.^[23]

Velki Mihályt 5 havi börtönre ítélte a Békési Járásbíróság mert engedély nélkül levágott egy 25–30 kg súlyú malacot. A vádlott azzal védekezett, hogy a malac beteg volt, nem evett és mindenképpen elpusztult volna. „Egyébként sem volt mit enni adnia a süldő részére”. Az ítélet indoklása szerint, a vádlottat kuláknak kell tekinteni, igaz hogy 444 aranykorona jövedelmű földje a Petőfi Tszcs-be esett és ennek fejében csak 11 hold csekélyebb értékű földet kapott, „azonban éppen ezen értékkülönbség miatt vádlott népi demokratikus rendszerünknek az ellensége és nyilvánvaló, hogy ezért a rendszerváltozást várja és óhajtja. A személyében rejlő veszélyesség tehát nagyobb fokú. Ezen veszélyesség nagyobb foka abban nyilvánult meg, hogy vádlott a süldőjét levágta és annak húsát nem a szocializmust építő dolgozók részére használta fel, hanem részben családja élelmezésére használta fel, részben elásta és részben a piacon kísérelte meg értékesíteni”.^[24]

Özv. Dimák Mihályné és a lánya Polyák Pálné ellen a vádirat a következő vádakat tartalmazta. Dimák Mihálynénak az I. világháborúban eltűnt férjével közösen 20 hold földje volt, melynek jövedelme 382 aranykoronára rúgott. Dimák Mihályné, hogy a kulák beadási szorzószám alól kivonja magát, gerendási és a székkutasi határban lévő földrészleteit külön jelentette be a közellátási hatóságnál, elhallgatva a másik hatóság területén lévő földjét. Ebben a lánya szándékos segítséget nyújtott. A fellebbezési tárgyalás ítélete szerint „az egész eljárás iskolapéldája lehet az ún. kulákfurfangnak”.^[25]

Kecskeméti Andrást 1952-ben az orosházi járásbíróság 1000 Ft pénzbüntetésre ítélte tojás- és baromfibeadásának késedelmes teljesítése miatt. Eredetileg 26 holdon gazdálkodott, de ebből 17 holdat 1950-ben elvettek, csak 9 holdja maradt, s már 1950-ben és 1951-ben is elítélték közellátási ügyben. A bíróság is elismerte enyhítő körülményként, hogy „beszolgáltatásaira nézve igen súlyos progresszivitással volt terhelve, s ennek ellenére a tojás- és baromfibeadást utólag pótolta”.^[26]

Az orosházi Ravasz Ferenc esete szomorú példája a kulákok kifosztásának. Ravasz Ferenc 46 holdon gazdálkodott, több eljárás is folyt ellene közellátás érdekeit veszélyeztetése miatt, végül 1952-ben fegyverrejtegetés miatt 2 év börtönre ítélték. Közben nemcsak a földjét vették el, hanem a birtok összes felszerelését, valamint terményeit is, házát pedig államosították. A járásbírósági ügye mellett található egy tárgy nélküli dosszié, amelyben Ravasz Ferenc kulák felülvizsgálatának az iratai találhatóak. Az Orosházi Városi Tanács 1960-ban tájékoztatta a járási rendőrkapitányságot, hogy Ravasz Ferenc 1953 óta a városi tanács szociális gondozottja, havi 100 Ft szociális segélyben részesül. A legutóbbi felülvizsgálaton az Egészségügyi ÁB úgy döntött, hogy „mivel senkije és semmije nincs a jelenben (habár nem érdemli meg) emberségességből tovább javasolja a folyósítást. A rendőrség végül úgy határozott, hogy „politikai vonatkozásban ellenséges tevékenység elkövetésére képtelen”, ezért javasolták a nyilvántartásból való törlését. A dossziéban található még egy 1970-es keltezésű lakcímtudakoló lap, amelyen az áll, hogy Ravasz Ferenc 1968. március 21-én meghalt. Az iratokból kiderül, hogy a kulákokat, mint osztályidegeneket 1956 után is számon tartották és figyelték.^[27]

A fenti néhány kiragadott példa is mutatja, a kulákság felszámolására irányuló hatósági intézkedések sok esetben brutális és embertelen voltát. Volt, akit életétől, másokat földjüktől, vagyonuktól fosztottak meg. Az idézett forrásokból nem is teljesen tükröződik az a mérhetetlen zaklatás, amit a parasztembereknek el kellett szenvedniük. A fentebb említett Kővári-perben történt öngyilkosság is rávilágít arra, hogy mekkora pszichikai nyomásnak és megfélemlítésnek volt kitéve a parasztság hónapokon, éveken keresztül. Végül azzal, hogy megfosztották őket mindenüktől, mégsem kerültek ki a hatóságok látóköréből, a stigma még jó ideig rajtuk maradt.