Kritikák

 

 levagott-ful.jpg

 

Koncz Tamás

 

Fülszöveg, két szólamra

Lackfi János: Levágott fül

 

Menet közben fékezésre késztet: megdöbbent, rémít vagy csábít, de mindenképp döntés elé állít. Még a legkiszámíthatóbbnak tűnő pályán is eljön a karmikus buktató, amely előtte-utána szakaszra bontja életünket. Talán véletlenszerű, talán eleve elrendelt a találkozás, ám hogy mi jön utána, az csak rajtunk múlik – a szabadság ritka, útonálló pillanata ez: a választott lépés következményeit nem látjuk előre, választásunkból viszont megismerhetjük saját magunkat.

Ilyen buktatókkal kísérletezik Lackfi János, Levágott fül című, fiataloknak és felnőtteknek – felnőtt fiataloknak? – szánt új regényében is, „melyre tíz éven át gyúrt”, gyakorlatilag első nagyregénye, a 2007-es Halottnéző óta erre készült. A fő buktatót tekintve különösebb meglepetésre nem számíthatunk: már a kötet címéből kiderül, hogy a sorsfordító momentum egy levágott fül lesz, amelyet otthonuk párkányán talál Zalán, a külvárosi kamasz srác.

A levágott testrész mint kulturális mém nem újszerű, sőt – jól fejlett képzavarral élve – lerágott csontnak számít. Van Gogh öncsonkítása közismert, Gogol is eljátszott egy életre kelő orral, de talált fül a kiinduló motívum David Lynch Kék bársony című szürreális thrillerében is. Az alaphelyzet ettől függetlenül működik, képes megszólítani az olvasót. Mit tenne ő, Ön az adott helyzetben? Hogyan lehet helyesen reagálni akkor, ha valaki egy idegen emberi testrészt talál otthonában, személyes terében? A felelős válasz persze az, hogy az első vagy második ijedség után a rendőrséghez fordulunk (hacsak nem vagyunk benne nyakig valamilyen maffiaügyben). De ugyanezt tenné egy unatkozó, környezetét kisszerűnek érző tizenéves is, aki hirtelen a nagybetűs Rejtéllyel találkozik? Lackfi nem egyből ad választ a kérdésre. Ehelyett magát és az olvasót szórakoztatva változatok egész sorát veti fel, a racionális megoldástól kezdve az egészen bornírt poénokig; például hogy a fület tartósítva kabalaként lehet hordani, vagy hogy gombás-rizses körettel egész jó falat is kisülne belőle.

Zalán gondolatai csapongó asszociációs láncot generálnak, füzérükből megismerhetjük családi hátterét, fojtogatónak érzett viszonyait is. A cselgáncsedzésre, templomba járó fiú, mondhatni, átlagos gimnazista srác. Ministrál, házinyulat gondoz, titkon szerelmes Lili nevű, vak osztálytársnőjébe – rá még visszatérek, mint a kötet meghatározó szereplőjére –, a békés felszín mögött azonban magasfeszültség szikrázik. Zalán majd’ felrobban a frusztrációtól, amit a rákényszerített szerepek váltanak ki belőle; mást tanul a plébánostól, mást edzőjétől és despota bunkónak érzett apjától is, de egyik mesterben sem bízik igazán.

A legtöbb kamasz fiú ilyen, mondhatnánk; de nem mindegyikük talál aztán egy misztikus fület, melynek hatására maga számára is váratlan döntéseket hoz meg. Feltűnik tehát a karmikus buktató – amelyben sajnos megbotlik a regény is: a sorsfordító találkozás hatására a hős kivetkőzik magából, életszerűtlen döntések sorát hozza meg. Levideózza és megszégyeníti hűtlenkedő apját, lop a családi kasszából, vidékre menekül, hogy ott rövid ideig a züllés tovább mélyülő fokozatait ismerje meg.

Átalakulásának nincs felépített előzménye, az olvasói jóhiszeműségen múlik, hogy elfogadjuk-e a hirtelen váltásokat. Azt viszont így is nehéz elhinni egy kalandra vágyó kamaszról, hogy szuvenírként, hónapokig hurcol magával egy rothadó emberi testrészt. A karakter addig marad megfogható, addig lehet vele együttérezni, amíg a gimnazistaként jól ismert, belátható utat járja. Lackfi egy korábbi interjúban beszélt is arról, hogy saját vért – tapasztalatot, emlékeket – adott hősének (A Levágott fül ugyanolyan vicces, mint az írója, Rátkai Zsófia, Corn and Soda, 2018. 11.12.), és ezek a részletek plasztikusabbak is, mint az ámokfutást bemutató fejezetek.

Lackfi regényét szerencsére földközelben tartja, és szerethetővé is teszi, hogy Zalán történetét a már említett osztálytársnő, Lili jóval koherensebb monológja ellenpontozza. Lili kemény, dühös narrációja rövidebb fejezetekben, váltakozva követi a fiúét, vallomásai kisebb teret kapnak, de így is erőteljesebbek a Zalán-féle történetszálnál. Mondatait egyszerűen jobb olvasni, helyzetébe könnyebben beleélhetjük magunkat, annak ellenére, hogy látóként alig tudunk valamit a vakok által megtapasztalható létezésről. A szókimondó lány történetében kevésbé számít a külvilág, a kaland – fontosabb az a mód, ahogy saját helyzetét láttatja: ahogy az értetlen látókra, elesett-magára haragszik, ahogy számon kéri Istent az őt érő sorscsapások miatt. Mert a buktatók Lili életében is sorra érkeznek: meghal édesanyja, aztán súlyos beteg lesz, végső soron azt is el kell döntenie, hogy mindenáron ragaszkodik-e életéhez. Minőségi ingadozások azonban itt is akadnak: eleinte valósággal riasztott a vak lány nyitánya, amelyben a látó olvasókat ekézi nagy elánnal – nem azért, mintha nem tudnék azonosulni indulataival, hanem mert annyira modorosan startolt. „Vakapádat hívjad vaknak, jól van? Látáskárosultnak a nénikédet, fogyatékkal élőnek az öreganyádat! (...) Mire gondolsz, kiscsóka? Hé, hó, ez a vak csaj milyen nagypofájú!” Türelem kell ahhoz, hogy valaki ezek után továbblapozzon – de a befektetett bizalom megtérül, mert később Lili fejezetei lesznek a legerősebbek, leginkább megindítóak a kötetben.

Bár a regény a szerelem távoli lehetőségét ígéri, Lili és Zalán története végig külön utakon fut, leszámítva néhány, egymásnak címzett kiszólást. A kamaszkori lázadáson túl igazán nincs sok közös bennük, sőt, inkább ellentéteik érvényesülnek: Lili nem keresi a sorsfordító pillanatokat, mint Zalán, de nem is futamodik meg előlük – sokkal pontosabban érti környezetét és magát is, mint az identitásválsággal küzdő kamasz fiú. Igazi köteléket közöttük mindössze egy a kötet végéig csak sejtetett gesztus teremt majd, erre utalnak a Levágott fül fejezetcímei (435 milliméter – 485 milliméter) is.

Kérdés, hogy egy gesztus, néhány utalás elég-e ahhoz, hogy összefűzzön két eltérő, problémáiban is különböző életutat. Az elvarratlan szálak abból adódhatnak, hogy Lackfi, jóindulattal bár, de túl sokat akar markolni. Egy műben ötvözi a felnőtté válás férfi és női krízisét, a társadalmi problémákat, a fogyatékkal élők nehézségeit – mindezt ráadásul váltott szólamban. Újragondolva mindkét történetszál folytatást érdemelne; Lili szólamában magában is van annyi erő, fájdalom és hit, hogy később nagyregényként szakítsa be a polcot. Addig azonban története egy nagyobb egész töredéke marad – egy jövőbeli mű fülszövege asztalunkon.

Helikon Kiadó, Budapest, 2018.

 

Megjelent a Bárka 2019/1-es számában.


Főoldal

2019. március 08.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Több mint 40 kiadó az őszi Margó fesztiválonPesText Fesztivál szeptember végén Géczi János kapta a Salvatore Quasimodo költőverseny fődíját Serényen, Kelettől Nyugatig
Ütőér
Szabó T. Anna tárcái Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcái
Versek
Vörös István versei Farkas Wellmann Éva: Inferno Oláh András versei Ungvári László Zsolt versei
Prózák
Kötter Tamás: BosszúvágyTóth Erzsébet: Én lettem volnaSzilasi László: Kései házasságHaász János: Apa csak egy volt
Kritikák
Múlt(kút)ba merülés - Oláh András verseskötetéről Kárpátalja, a halott földTúl a teljességen - a 361°-rólNyelvek, világok, határok - Tóth László Wittgenstein szóvivőjéről
Drámák
Darvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pere
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA