Kritikák

 

 koztunk_van.jpg

 

Ványai Fehér József

 

Mándy-portré és korrajz egyszerre

Darvasi Ferenc: Köztünk vagy

 

Csutak és a szürke ló. Ha Mándy, nekem ez a könyv ugrik be először, gyermekkoromban ott állt a nagyközségi könyvtár „szabad” polcán, és úgy emlékszem, otthon is megvolt. Utólag bevallom, akkori világomtól kissé idegennek éreztem Csutakot, magányával, világnagy keserűségével nem tudtam mit kezdeni, nálunk a faluban dúlt a kollektivizmus, szakadatlanul fejlődött a közösség, kék, majd piros nyakkendőt hordtunk, a felnőttek úgy érezték, pár év, és a Holdat csatlakoztatjuk a Földhöz, pár évtized, és ingajáratban közlekedünk a Marsra, a világegyetem megismerhető és meghódítható.

Ekkor még nem sejtettük, hogy egy-két évtized, és mindnyájan egzisztencialisták leszünk – tehát Csutak és Mándy megelőzte a korát. Mint ahogy akkor még azt sem tudtuk, hogy Mándy tulajdonképpen büntetésből ír gyermekirodalmat – de ez már egy másik történet.

Alföldi vagyok, valahonnan a Nagykunság, a Sárrét és a Körös-vidék metszéspontjából, morfondírozhatnánk, mi közöm nekem Mándy nagyvárosi lírájához? Magánügy lenne, de mert idetartozik, megemlítem, hogy a nyolcvanas években pár évet éltem Pesten, szűk esztendőt éppen a nyolcadik kerületben, a Práter úton, albérletben, nem messze a Mátyás tértől és a Teleki tértől, Mándy állandó helyszíneitől. Annak idején még mertem akár éjszaka is elindulni innen, ma már nem biztos, hogy megtehetném. Ismertem a kerület hangulatát, tehát van fogalmam arról, honnan merítette az író figurái jellemrajzaihoz az ihletet, igaz, emberöltővel korábbról.

Másfelől, lássuk be, a Kárpát-medence túlságosan kis tér ahhoz, hogy ne legyen – akár képzeletben, akár a valóságban – bárki számára beutazható, egyik létformából (végső esetben az álmodozás hímes mezején) bátran átlépni a másikba. És hát Mándy „túlzottan” egyetemes, s nem utolsósorban jelentős, nagy író ahhoz, hogy a szokványos, ám meghaladni remélt kategóriákba (népi-nemzeti – liberális, realista – posztmodern stb.) beszuszakolhatnánk. Igen, egyetemes, még akkor is, ha látszólag mikrovilágokról írt.

Ráadásul e viszonyrendszerben az olvasó szabadsága a lehető legteljesebb, ugyanis a szoba magányában tényleg eldöntheti, hogy kíváncsi-e az úgynevezett alkotóra, vagy sem. Én már régen határoztam: olvasom Mándyt, legutóbb például Tájak, az én tájaim című munkáját, és tetszett. Tehát magam vagyok egyik élő cáfolata annak, hogy ő elfelejtett író volna.

Éppen ezért lettem kíváncsi arra, hogy mit írt Darvasi Ferenc Köztünk vagy című művében, amely Mándy Ivánról szól. Közelebbről beszélgetéseket tartalmaz Mándyról írókkal, irodalomtörténészekkel, fordítóval, szerkesztőjével, családtagjaival, egykori szomszédokkal, barátokkal, pincérnővel, rajongóival, szerelmeivel, szeretőivel. A könyvet a Corvina adta ki.

Elolvastam a Köztünk vagyot, és nem bántam meg, Darvasi Ferenc tartalmas, élvezetes olvasmányt tett le az asztalra. Ezen a helyen bevallhatom, hogy pár nap alatt faltam be az egészet, ami már előre jelzi elégedettségemet. Darvasi olyasmit csinált, ami egyaránt kielégítheti a szakmai érdeklődők kíváncsiságát, és megfelelhet a szimplán szórakozni vágyó olvasók igényeinek. Ha belegondolunk, nem kis dolog ez, érteni kell hozzá.

Darvasi jól kérdez, mindig fején találja a szöget, szerző és szerkesztő egy személyben, tudja, mikor kell közbeszólni, új megközelítésekkel továbblendíteni a beszélgetést. Ezzel a tárgy, a Mándy-életmű tökéletes ismeretéről tesz tanúbizonyságot.

Nem klasszikus interjúkötetről van itt szó, annál több, és még a „beszélgetések” megfogalmazás sem fejezi ki száz százalékosan a műfaji meghatározás lényegét, mert Darvasi, felkészültségéből adódóan, gyakran kilép a keretekből.

A nyilatkozók névsora pazar, ami önmagában garancia a színvonalra. A teljesség igénye nélkül: Vörös István, Sándor Iván, Tarján Tamás, Márton László, Kántor Péter, Bereményi Géza, Vathy Zsuzsa, Jelenits, István, Ács Margit, Vári György, Tóth Krisztina, Lator László, Pollágh Péter fejtegeti, mit jelentett és jelent számára Mándy írói munkássága, miként él tovább a művész az emlékezetben. Van, aki szerint Krúdy Gyula és Gelléri Andor Endre a szellemi előd, mások úgy gondolják, Bereményi Géza és Tolnai Ottó az utód, de olyan is akad, aki úgy véli, Mándy jellegzetes novelláinak nincs előzménye, sem utójátéka. Mármost akkor tegyünk igazságot – de úgy vélem, nincs is erre szükség, hiszen éppen ez a lényeg, hogy az alkotói világ összetettsége okán a befogadó kialakíthatja saját értelmezését, s elindulhat az értő olvasóvá válás útján.

Számomra az egyik levonható tanulság az olvasmány befejezése után, hogy Mándyval kapcsolatban az újbóli kánonképzés nem aktuális, bármennyire is köztünk van. Mert köztünk van, és nem csupán az irodalomrajongók körében, hanem a szélesebb közvéleményben is. Itt elegendő talán csak a „kell egy csapat” szlogenre vagy a Régi idők focija című filmre hivatkozni, melyeket neki köszönhetünk, és a sor még folytatható lenne. Újbóli kánonképzést említettem, mert Mándy már volt a kánon tagja Mészöly Miklós és Ottlik Géza társaságában. Nincs itt az ideje a Mándy-életmű megismételt kanonizálásának, s ezt éppen Darvasi Ferenctől tudhattuk meg: a szaktekintélyek ma annyira mást és mást gondolnak róla, márpedig az irodalmi elit egyetértése e témában alapfeltétel volna.

Érdekesnek találom a kismester-nagymester vita felelevenítését úgy általában, közelebbről a kapualjak, kávéházak, mozik, tribünök, villamosok, létrák írójával kapcsolatban. A könyvben szereplő irodalomkritikusok többségének eleve nem tetszik ez a kategorizálás, amely a szakmán belül is vetett már hullámokat. Legmarkánsabban talán Márton László fogalmaz: „Egyszer részt vettem egy beszélgetésen, ahol azt kérdezték Mándyról: igaz-e, hogy kismester? Egyáltalán nem kismester, hanem a legnagyobbak egyike, válaszoltam erre. Azt, hogy kismester, szörnyű kifejezésnek tartom, ami igazából semmitmondó, viszont beletapossa a sárba azt, akire használják. Az ilyen felvetések mind arra vezetnek, hogy ne magukat a műveket vizsgáljuk, hanem hogy kigondoljunk egy fogalmat, amit aztán ráhúzunk az életműre, ami azzal el is van intézve”.

Nekem, az olvasónak öröm, hogy az irodalomtörténészek legjobb formáikat hozva jellemzik és értelmezik a mestert. Külön csemege Ács Margit pszichologizáló, mélylélektani megközelítéseket tartalmazó elemzése, amely Mándyt eddig talán kevéssé ismert oldaláról mutatja be.

Erénye az összeállításnak, hogy a szerző Mándyból nem akar hőst, a szocializmus-kommunizmus radikális ellenállóját faragni. Egy helyen előkerült, hogy alkalmanként ötven forintért előadott a szovjet irodalomról, amely szerepet nagyon utálta, de élni kellett valamiből. Utólagos megítélésénél a mellőzöttség miatti szenvedés sokkal nagyobb súllyal esik latba.

Darvasi szerzői bátorságról tesz tanúbizonyságot akkor, amikor a népi-urbánus ellentétet sem söpri szőnyeg alá, amely meghatározta az adott kort. Egy nyilatkozó szóvá tette, hogy Garai Gábor miért is állt szóba Váci Mihállyal… Nos, Váci nem számított nagyobb kollaboránsnak, mint Garai, másfelől legalább annyira a rendszer áldozata volt, mint kegyeltje. És hát minden sematizmusra való hajlama, demagóg megnyilvánulása ellenére azért a költői tehetséget sem tagadhatjuk meg tőle.

Jó, hogy Darvasi Ferenc megírta Mándy-könyvét, amely portré és korrajz egyszerre, de legfőképpen kiváló, kitűnő olvasmány. Kismonográfia már van Mándyról, az olvasottak után úgy érzem, hogy Darvasi képes lenne a nagymonográfia elkészítésére.

 

Corvina Kiadó, Budapest, 2015.

 

Megjelent a Bárka 2018/1-es számában.


Főoldal

2018. április 04.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
Könyvfesztivál, 2018 Könyvet a szórványba! Sayfo Omar és sikerregénye Békéscsabán Így gondozd a kultúrádat!
Ütőér
Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Pécsi Györgyi tárcáiMarkó Béla tárcái
Versek
Zalán Tibor verseiMarkó Béla: KérésBirtalan Ferenc verseiBogdán László Vaszilij Bogdanov-versei
Prózák
Darvasi László: Akik áttáncolják a háborútHartay Csaba novelláiPataki Tamás: HungarooptimizmusHálára kötelezett emberek
Kritikák
Világunk takargatnivaló darabjaMándy-portré és korrajz egyszerrePusztulás gyerekszemmelCélia, avagy a nem létező főhős
Esszék, tanulmányok
A kiegyezés megítélése az 1919 és 1945 közötti magyar historiográfiábanGrendel Lajos irodalmi és közéleti szerepvállalásaiAz örök ritornellA Bárka-díjasok (és antológiájuk)
Drámák
Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalonMario és A VARÁZSLÓ
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA