Cs. Tóth János
„Rozó mindenkit összehoz!”
Tisztelgés Koszta Rozália művészete előtt
Az idézett mondatot a gyulai könyvtár egykori igazgatója mondta a csabai tárlat után, amikor rég látott ismerősével üdvözölték egymást a Békéstáji Művészeti Társaság Galériájában. Tavasszal már volt egy nagylélegzetű kiállítás Gyulán, a Dürer Teremben a kilencven éve született Koszta Rozália alkotásaiból. Most tizenhat művet mutattak be, a Munkácsy Múzeum és egy magángyűjtő jóvoltából.
Nem volt könnyű vállalkozás Rozó (közvetlen személyiségét az általa kedvelt megszólítás jól kifejezte) számára politikai rendszereken átívelő művészi életpályát befutni a dél-keleti végeken. Alkotóművész és hatalom viszonyáról a történelem során számtalan oldalt teleírtak. Biztos tudott volna erről vallani, de fontosabb volt számára a festészettel való megmutatkozás. A képzőművészet nyitott megélésében segítette Koszta Rozót színes személyisége, ösztönös diplomáciai érzéke. Ezáltal vált Gyula város és Békés megye kulturális életének egyik meghatározó alakjává. Elmehetett volna bármikor a fővárosba, hogy karrierjét ott teljesítse ki, a szentpétervári (akkor leningrádi néven nevezett) Rjepin Intézet diplomásaként. Sokszor nyilatkozta, leírta, éltető eleme az alföldön élő ember, valamint a sajátságos horizontú táj.
Nem igazán lehetett formabontó kornak nevezni az ezerkilencszázas évek közepétől a nyolcvanas évek közepéig tartó időszakot. Az alkotóknak azonban abban a kontextusban kellett az életművüket megalkotni, amelyikben éltek. Koszta Rozália az Erkel Múzeumban kezdett dolgozni mint művészettörténész, és mellette szakköröket vezetett. Mindeközben lehetősége volt alkotói létének a megélésére is. Ezt a korai terminust tekinthetjük a művészi útkeresés időszakának, alkotói munkássága egészét vizsgálva. Sokféle irányba mehetett volna a pályája. Ezt példázza 1962-ből egy Leányportré, amely a csabai tárlaton nyitó képként szerepel. Ezen még az ösztönös ecsetkezelést érhetjük tetten, majd később jelenik meg nála a patikamérlegen porciózott analizálás és összegzés egyensúlya. Már ezen a képen is mesterien figyel az arányokra, a színek összhangjára.
Komoly és egyben tudatos önépítéssel, leegyszerűsített, tömörített vizuális eszköztárral csodálkozott rá az emberre, az alföldi tájra. Tudta: nem teremthet semmit, ami még ne lett volna megfestve ebben a témában, de azt is tudta: a képzőművészeti formanyelv szabadságot ad vizuális mondandójához. Új módon komponálta az arcokat, új aspektusból szemlélte a tájat, és ezáltal a képalkotás sajátos, csak rá jellemző módját hozta létre. Koszta Rozália hitt abban, hogy a figurális felfogású szemlélet mellett is van a piktúrának jövője.
Nem volt egyszerű az ötvenes évek szocreál stílusát figyelmen kívül hagyni és elindulni az absztrakt ábrázolás felé. A klasszikus tradíció továbbéltetése, az eredeti út keresése, a kísérletező kedv megtartása mellett sikerült komoly alkotói oeuvre-öt létrehozni. Nem az álomtöredékekkel, a szabad asszociációk segítségével fogalmazta meg mondandóját olajképein, hanem a határozott ecsetvonásokkal felépített konstrukció vált sajátosságává. Megszabadulva a perspektíva kényszerétől, síkba terítette kompozícióit. A plasztikus tárgyi világtól nem szakadt el, de eltávolodott attól. Egyedivé vált azzal is, hogy homogén háttereket komponált, és abba helyezte a kontúrozott tárgyakat, figurákat.
A csabai kiállításon ott van az évszám a képek alatt, ám úgy tűnik, nem lényeges, mintha kortalanok lennének az arcképek (Testvérpár, Lány hegedűvel, Zöldruhás nő). A portrékon a jellemvonás érdekli, apró árnyalatokkal jelzi az arcokon a kort, a megélt életutat. A festékrétegek finom bőrszerű felületet alkotnak az kompozíciókon. Lírai, lélekkel telített, visszafogott puritanizmus jellemzi portréfestészetének világát. Szimbolikus jelentéstartalommal ruházza fel az életútjához szorosan tartozó személyeket. Tavasz a címe annak a műnek, amelyen egykori ifjú szerelme, Dávid látható, gitárjával. Szándékosan elrajzolt a hangszer formája, mert ezzel fejez ki indulatot, érzelmet. Magát festette meg Ősz-nek, a nagyon karakteres, Kleopátra-frizurájával, összehúzott felöltővel, időtlenségbe néző tekintettel jelenítve meg önmagát. A Tél címet kapott kép édesapját ábrázolja, a sokadszor látott kucsmában, paraszti büszkeséggel és szerénységgel. A Nyár esetében egy modell adott megfesteni való látványt a komponáláshoz. Mind a négy mű festésekor addig keverte az okkert, míg aranyra emlékeztető lett a háttér, így az ikonok hangulatának képi világát idézi fel ezzel a megoldással. Az 1985-ös, Békéscsabán zajlott műrepülő világbajnokság ihletésében komponálta a Fák és léggömbök című olajképét. Ezzel a művel mintha azt kérdezné: van-e felemelőbb, mint magasból nézni a földre, elszakadva a kötelékektől, és kívülállóként tekinteni az alföldi panorámára. A kép arányai, a mozgalmasság és nyugalom egyensúlya, a színek elevensége és harmóniája lebegteti a hőlégballonokat. Ha leszállunk a fölre, már minden magától értetődőnek és természetesnek tűnik, mint Koszta Rozália festészetének felemelő világa!
