Kisfaludy Márta

Kreatív minimalizmus és technológia

mesterfokon

Bányai Inez öltözéktervező iparművészről^[1]

 

Bányai Inez szülővárosában, Békéscsabán kezdte meg tanulmányait, ahol 1995 és 1997 között a Ruhaipari Szakiskolában női ruha készítést tanult, majd ugyanitt elvégzett egy kétéves textilrajzoló asszisztensi képzést is. Az első sikertelen felvételi után folyamatosan fejlesztette tudását, hogy megfeleljen az egyetem elvárásainak és olyan tanároktól tanult, mint Tóth Mónika, Sípos Marica vagy Sárváry Katalin. Amikor végre 2003-ban bekerült a hőn áhított intézmény falai közé, egy, akkor már ott diákoskodó, volt békéscsabai osztálytársával, Csuba Anitával együtt egy közös projektbe fogtak. A Moulin Rouge című színdarab ihletése alapján készültek el azok a látványos ruhái, melyek az első, igazi megmérettetést jelentették számára.

A szerzett tapasztalatokon felbuzdulva, 2004-ben, a kapolcsi Művészetek Völgyében megtartott Airtexture divatbemutatóhoz is készített izgalmas fóliaruhákat. Az egyetemi légkör különösen kedvezett az azonos hullámhosszon gondolkodó és alkotó fiatal hallgatók együttes munkáinak, legyenek azok textil- vagy ruhatervezők, építészek vagy fotósok. Így történt, hogy Krajcsó László, egy akkor fotó szakos hallgató örömmel vállalta ezeknek az egyedi formavilágú, áttetsző ruháknak a fotózását, hozzátéve a saját látásmódját és a ruhákat legjobban bemutató stílust. Később ezekkel pályázott a Philippe Starck La Marie szék című fotópályázaton és a Fóliaruha fotó többedmagával bekerült a Fotóművészet 2005/1–2. számába is.

Ilyen szakmai sikerek után találkoztam először Inezzel, amikor tervező tanáraként elkezdtük a közös munkát, az együtt gondolkodást az öltözékekről és a divat világáról. Akkor még öt éves volt a képzés, és több idő jutott a témavezető tanárral való konzultációkra, a tervezési feladatok és pályázatok kiérlelésére.

Inez halk szavú volt, de szavainak erőt adott a belső érzékenység, nyitottság és megérteni vágyás. Figyelt és gondolkodott. Üdítő kommunikációk voltak ezek az egyébként felszínes, csacsogó, magamutogató világban. Még az első tervvázlatain is mindig jól látszott a megfontoltsága, ahogy terveit egy sajátos gondolat mentén a kreatív megoldások felé vitte.^[2]

Az első tervezési feladatok ezért sem okoztak nehézséget számára, a népviseletek közül inspirációként választott indiai ruhák arányainak, díszítéseinek precíz részletességgel való megjelenítése, majd színes papírból való makettezése könnyed kezdés volt egyéni terveinek irányába.

A Len-mozaik feladat, saját bevallása szerint is, mérföldkő volt szakmai fejlődésében. A tiszta, nemes anyagból variálható öltözékelemeket és kiegészítőket tervezett, melyeket sokféle összeállítási lehetőséget eredményeztek. Ez a fajta tematikus gondolkodás, az összefüggések keresése aztán az egész pályáján végigvonult. Neki nem okozott nehézséget a konstrukció és a technológia, melyeket már csak az aktuális tervekkel kellett társítania. Öröm volt nézni a gondosan megtervezett és kivitelezett apró részletmegoldásokat len öltözékein, melyek tudvalevően lényegi elemei bármely ruhadarabnak.

2005-ben három divatbemutatón is részt vett munkáival: a Lakástrend és Design Kiállításon, az Érzékek iskolája című rendezvényen, a Műcsarnokban, a Minimum Fesztiválon a budapesti Kultiplexben, és a békéscsabai Jókai Színházban. Kiállításból is jutott bőven: ugyanitt a Ripsz-15 kiállításon a Munkácsy Mihály Emlékházban és a Jankay Galériában, a Prágai Magyar Kulturális Központban, valamint Pécsett, a POSZT-on, a Dante Kávéházban. Izgalmas kiruccanást jelentett számára, hogy a Design Hét alkalmából csoportmunkában egy kirakatot rendezett be a Benetton cég számára, Budapesten.

A hazai kiállítások és divatbemutatók mellett nemzetközi szinten is megmérette magát, mert a 2005-ös, barcelonai Nemzetközi Egyetemi Táncfesztiválra tervezett fellépő ruhákat a Budapesti Kortárstánc Iskola táncosai számára. Az egyedi megbízást egyetemi feladat is követte, ugyanis a finn Lindström cég által kiírt pályázatra kellett arculati formaruhát tervezni és kivitelezni csoportmunkában, a Sodexho étkeztetési cég vezetői és dolgozói számára. A minden részletre kiterjedő kiírásnak nem volt könnyű megfelelni, de az erőfeszítéseket siker koronázta, hisz a Helsinkiben megrendezett bemutatón az Inez vezette csoport elnyerte a legjobb anyagválasztásért járó különdíjat és az ezzel járó négynapos római utat, a világhírű Klopman céghez. Női és férfi szakácsöltözetei nemcsak az elvárt funkcióknak feleltek meg, de látványban és ötletgazdag részletmegoldásaiban azóta is példaértékűnek számítanak.

2007-ben harmadmagával egy másik díjat is nyert, a Budapest „jungle-harcos” díját, melyet a British Council és a MOME közös szervezésű, Szuvenír design workshopján készített alkotásaikkal érdemeltek ki. Még ebben az évben jelenek meg tervei az Esküvői magazinban is, ahol egyéniségéhez híven, lexikonszerűen sorakoztatta fel az esküvői ruhák alap fazonjait. Rajzai a lényegre szorítkoztak, minden sallangtól mentesek voltak, és nem tértek ki sem a színekre, sem a kiegészítőkre, de megfontolandó tanácsokkal szolgáltak a különböző alkatú hölgyek számára, az előnyös ruhaválasztáshoz.

Mindezen sikereken felbuzdulva határozta el, hogy Erasmus ösztöndíjjal a világ egyik leghíresebb egyetemére, a London College of Fashion-re megy három hónapos tanulmányútra. Valódi kihívást jelentett az ottani projekt feladat, hisz a 2012-ben Londonban rendezendő olimpiai játékokra kellett utcai kollekciót tervezni a Puma cég számára. Inez otthonosan mozgott már a csapatmunkában és a funkcionális öltözékek tervezésében, így sikeres félévet zárt Londonban is.

Hazatérte után új szakmai ismeretek megszerzésével bővítette tudását. Egy vándorfélévet töltött el nyomott anyag tervező szakon, egyet pedig bőr szakon. Az előbbi területen rajzi tehetségét kamatoztatta játékos, stilizált figura-motívumokkal készített nyomott mintáin, míg bőrtáska kollekcióján kreatív formaalkotási készségei mutatkoztak meg.

Diplomamunkája az addig szerzett szakmai tudásának esszenciáját mutatta. Előképe a „kis fekete ruha” tervezési megoldásai voltak, melynél egy geometrikus formájú, fekete, csíkokra tépett, majd újra összevarrt selyemből, változatos megkötésekkel, hajtogatásokkal és húzásokkal újszerű sziluett-variációkat hozott létre. A figyelemfelkeltő formákat keskeny piros pánttal hangsúlyozta. Erre a koncepcióra építette fel a Ruha transzformációk című diplomamunkáját, de továbbfejlesztve egy többrétegű anyagmanipulációval. Keskeny fekete taft csíkokat varrt fel egy alapra, melyet fehér szaténszalaggal is kiemelt. Bélésként rugalmas tüllt használt, gazdagon végigfodrozva. Az aprólékos munka egyedülálló látványt és sajátos variálhatóságot eredményezett, ötéves tanulmányainak méltó befejezéseként.

2004 és 2010 között elvégezte a MOME design menedzser szakát, mert a tervezés mellett szeretett volna elmélyedni a bemutató mint előadás, annak rendezése és folyamata megismerésében.

2008-ban elnyerte a Moholy-Nagy László Formatervezési Ösztöndíjat. Az egy éves ösztöndíj során a „Dot for you” márkakollekcióját tervezte meg. Koncepciója szerint létrehozhatók olyan egyszerű geometrikus formákból, illetve mintákból építkező ruhadarabok, amelyek egy adott hétköznapi viselthez rendelve képesek azt alkalmivá tenni. Kollekcióját azoknak a nőknek szánta, akikhez közel áll a minimalizmus, de nyitottak a változatosságra. A fekete-fehér, csíkos és pöttyös anyagok kombinációja a tökéletes variálhatóság lehetőségét teremtette meg. És álljon itt két mondat szakmai bírálójától, Deés Enikő DLA egyetemi docenstől: „Bányai Inez témavezetése, gondolkodási folyamata racionális és kreatív, a feladat megoldása érdekében tömörít és felold, szigorú és improvizatív, határozott és érzékeny. Vagyis ellenpontokból építkezik és ez különösen izgalmassá, rafinálttá teszi modelljeit.” 2009-ben, az Iparművészeti Múzeumban állították ki az elkészült ruhadarabokat.

2009-ben részt vett a szombathelyi 3. Textilművészeti Triennálén is. Életében ezután egy „vargabetű” következett, mert 2012 év végén külföldre ment családi vonatkozású munka miatt, de 2013 nyarán visszaköltözött, immár szülővárosába, Békéscsabára. Itt nagy szeretettel fogadták, szakmába illő munkát is kapott, és 2013 őszétől 2014 tavaszáig a békéscsabai Jókai Színház szabótárában dolgozott, mint jelmezkészítő. 2014-ben bemutatkozó kiállítást rendezett a Békés Megyei Kormányhivatalban, és decemberben tagja lett a Békéstáji Művészeti Társaságnak.

Ezer szállal kötődik tehát ismét szülővárosához, különösen, hogy tanítja is a fiatalabb generációkat választott szakmájára. Az idővel megszerzett tudás átadására csak kevesen képesek. Elhivatottság, alázat, szakmaszeretet, nyitottság és szerénység kell hozzá, mely tulajdonságok csak az igazán tehetséges emberek sajátja. És Inez ilyen.

2014 szeptemberétől a Szeberényi Gusztáv Adolf Evangélikus Gimnázium, Művészeti Szakközépiskolában tanít a 9–10. évfolyamon, idén februártól pedig a Szent-Györgyi Albert Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium diákjait is oktatja majd rajz, tervezés, művészettörténet témákban. Nagy felelősség és kihívás ez, ugyanakkor végtelen öröm is.

Bíztam benne, hogy Inez megtalálja a helyét és kiteljesedik az önálló munkában, legyen az a művészetnek bármely ága, a tervezés, a képzőművészeti alkotó munka vagy akár az oktatás. Úgy tűnik, mára célt ért, sok sikert hozzá!