Gnandt János
Gubis Mihályra emlékezve
A tavasz a természet újjászületésének, ébredésének ideje, amikor új energiákkal indul az élet. Egy ilyen tavaszon indult el Gubis Mihály élete is, aki ma lenne 67 éves.
De most sajnos csak az emlékezés ébred újra. Ez a nap, születésének napja, alkalom arra, hogy megálljunk a hétköznapok rohanásában és emlékezzünk.
Mindenki más és más helyzetben találkozott Gubis Mihállyal, más és más kapcsolatban volt vele, más és más oldalát ismerte meg, így más és más emléket őriz róla. Sajnos most már csak ezekből a mozaikszerűen összerakott emlékekből tudjuk felidézni alakját, személyét.
1948-ban indult el nélkülözésektől sem mentes, küzdelmes élete. Ez az ironikus, huncut szemű, sokszor hirtelen haragú, de melegszívű ember kérni nem szeretett, de ő nem mondott nemet, ha kértek tőle. Mind emberileg, mind művészileg színes egyéniség volt. Jelentőséggel bír közösségi és művészetszervező munkássága. Fáradhatatlanul és óriási energiával dolgozott. Művészetét a sokrétűség jellemzi, úgy műfajilag, mint téma- és anyagválasztásban. Munkáiban ott rejlik az elemi erő és az őt jellemző őszinteség. Művészi elképzelései rajzban, grafikában, festményekben, szobrokban, installációkban és performanszokban valósultak meg.
Erős akarattal és meggyőzőerővel valósította meg terveit, és állította maga mellé az embereket a cél érdekében.
Ennek voltam tanúja többször is Fónyban, amikor egy amúgy szunnyadó, pár száz lakosú falut volt képes felrázni, ünneplőbe öltöztetni, minden követ megmozgatni egy-egy Húszszor-huszas-Kisképek Fesztiválja megrendezése, és lebonyolítása során. Ilyen alkalommal a segítők mindegyike talpon volt, takarított, csinosított, meszelt, vendégeket fogadott, sátrat épített, rendezte a falu kocsmájában a világ messzi tájairól is érkezett képekből álló kiállítást. És mindez annak köszönhető, hogy Gubis 1988-ban házat vett a faluban, majd szittya módon berendezett, és nem azért, hogy ott magányában, visszavonultan dolgozzon, hanem azért, hogy barátokkal vegye magát körül, közös munkára sarkalló tábort szervezzen hazai és külföldi képzőművészek számára.
Mindig ötletekkel, tervekkel teli ember volt, és milyen nagy ívű tervekkel! Ilyen volt az öt kontinensen és a két póluson felállítandó széksorozat művészeti programja. Rá jellemző módon témáit több műfajban, és technikában dolgozta fel: plasztikusan, festőien és grafikusan. Művészetében a szék több jelentést hordozó jelképelemmé vált.
1999-ben Csíkszeredán együtt voltam vele egy művésztelepen, ahol nyomon követhettem egyik monumentális szék, a Csíki szék születésének folyamatát. Csodálatra és elismerésre méltó volt az elszántság és erő, ami Misit jellemezte a kivitelezés során. Az elkészült mű mellett állva éreztem meg annak monumentális, és művészi hatását.
Sajnos tragikus halála megakadályozta, hogy nagy ívű művészi programját tovább folytassa.
Végezetül felidézem Novotny Tihamér 2006. június 6-án, Gubis Mihály temetésén elhangzott szavait.
„Az egyik festményén, a Böszörmény címűn, a hosszúra nyúlt ülőkéjű széken, egy kicsi, embriószerű emberi lény kuporog, oldalnézeti ábrázolásban, akár egy koravén bálvány, gyermek és felnőtt egyszerre, ül, mint maga a törvény, zárkózott póza örökidejű, minden idők tudója. Egy másik képén, a Hosszúszék-2-n, ennek az emberszerű figurának a hasonmás változata már olyannyira a szék ülőkéjének a szélére kerül, hogy miként egy testetlen kőszobor, lebukik onnan.
Egy sokrétű, hallhatatlanul izgalmas és következetes, kezdetben racionális, majd egyre inkább drámai hangvételű, expresszív anyaghasználatú, gazdag életművet hagyott itt nekünk, amelyről feltétlenül gondoskodnunk kell.
Elhangzott 2015. április 4-én 11 órakor, Gubis Mihály születésnapja alkalmából rendezett megemlékezésen. Békéscsaba, Andrássy út 2.
