Lappok és laptop. Sziklarajzok (installáció)
Csáji Attila (1939, Szepsi) festőművész, grafikus, fényművész, holográfus. Kezdeti lírai szürrealisztikus képei után főleg az anyagstruktúrák és a velük kialakított plaszticitás foglalkoztatta (Jelrácsok, Feketék, stb.). A gesztus-festészeten, az assamblage-okon, konceptuális grafikákon keresztül vezetett az útja a koherens lézerfény képi lehetőségeinek kutatásához, de mint fényművész sem hagy fel a festéssel, s ugyanakkor ezzel parallel, képzőművészeti filmeket rendez és tanulmányokat ír. A Massachusetts Institute of Technology (MIT) tagjává választotta a szuperpocíziós módszer kidolgozása alapján. MIT Center for Advanced Visual Studies (CAVS), a mediális kutatások talán legfontosabb világközpontja így ismerte el Csáji munkásságát. A szuperpozíciós módszer révén az interferenciák felhasználásával a művészetben metamorfikus képeket lehet létrehozni. Az interferenciákat addig olyan fizikai jelenségnek tekintették, amely művészileg nem befolyásolható. 1999 óta a Nemzetközi Kepes Társaság elnöke.
Csáji Attila – FÉNYÚT
2015. 03.07. –2015.04.05
Műcsarnok / Kunsthalle
Budapest XIV. Dózsa György út 37.
Deák Csillag – Kölüs Lajos
Akár felhőkre is rajzolhatsz
Csáji Attila életmű-kiállítása a fény jegyében fogant, a Fényút címet kapta, jelezve, alkotásaiban mindvégig tetten érhető a fény-árnyék motívum, legyen szó festményről, grafikáról vagy lézerrel megalkotott műről. A művész a lét egységét és teljességét keresi alkotásaiban, az érzékelhető, látható világ határain belül marad, ám mégis rendre átlépi ezeket a határokat. Az anyaghoz kötött élet-síkok és szellemformák testesülnek meg a művekben, amelyeket át- és átsző a transzcendencia világa. Plótinoszra hivatkozhatunk: a nézés fénnyel tölti el a szemét, és a fény nem arra szolgál, hogy valami más láthatóvá váljon, hanem maga a fény az, amit lát. (Nagy Barbara: Konkrét metafizika, 2014, Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskola)
A Fényút kiállítás betölti a Műcsarnok termeit, jól szakaszoltan mutatja az életmű egyes fázisait. A látvány (lézeres művek) szemkápráztató ugyan, de ez vonatkozik a festményekre is, mert az utóbbiakban is a testetlen fény keresi formáját, az örök egyet. A festmények képfelületein organikus formák láthatók, amelyeket olajjal, zománccal, lakkal hozott létre, a létrehozás hol festéssel, hol törléssel, hol kaparással történt.
Festményeiben is tetten érhető a fény formateremtő ereje, a szellemi és fizikai valóság szerves kapcsolatának feltárása, megjelenítése. Nem véletlen tehát, hogy a festő miért fordult a lézer felé, amely a fényábrázolás új lehetőségeit teremtette meg (hologram, fényinstallációk). Úttörő szerepe vitathatatlan, mivel a tudományos kísérletekkel egyidőben a művészi fantázia, a gondolkodás új formáit keresve, a fényművészet hazai alapjait rakta le.
A tudomány és művészet Csájinál egységességükben jelenik meg. A tudományos robbanás a művészet értékeit formálja át, teremti meg összhangjukat. A művészi alkotás komoly tudományos ismereteken alapul, stúdiumokat igényel egy-egy alkotás létrehozása, a kísérletezés a művészi gyakorlat lételeme lesz. Nem egyszerűen csak az önkifejezés formáinak keresését látjuk tehát, hanem egy új művészi szemlélet, gondolkodás kialakulását, mindennapos gyakorlatban való megjelenését. Filozófiailag a fény Plótinosz számára testetlen és logosz-szerű, mely összeköti a szellemi és fizikai valóságot. A képzőművészetben a fény önálló képteremtő formaként azonban csak a XX. században jelent meg. Moholy-Nagy fogalmazta meg, hogy a jövő legtöbb műve a fényfestő feladata lesz, s a művésznek meghitt viszonyba kell kerülnie a fény tiszta ragyogásával, eltérő tulajdonságaival, az interferenciákkal, a polarizált fénnyel, a különböző optikai eszközökkel, prizmákkal, optikai rácsokkal, lencsékkel stb.
Csáji Attila életművében megtaláljuk a szürreális-organikus táblaképeket, a grafikákat, komputergrafikákat, a holografikus-, a konceptuális munkákat, a lézerkísérletek és –tervek eredményét, a lézerinstallációkat. Utóbbit több száz reflektor, ledlámpa és lézer kelti életre. A művek labirintusában járva egyszerre érezzük a fényt, mint világot alakító energiát és jelenséget, valamint a sötétség sejtelmes titokzatosságát.
Mitikus fénytér lézer environment
Tárgyszerűen igazítanak el a feliratok, hol is járunk, mit láthatunk. Előképzettség nélkül is befogadható a látvány, anélkül, hogy tudnánk, milyen tudományos ismeretek teszik lehetővé az adott mű létrejöttét. Bekapcsoljuk a tévét, és nem fut agyunkon át, a képernyő képpontjai hogyan is állnak össze egyetlen képpé, színessé akár. A képek élvezetéhez nem szükséges ismernünk a hátteret, a műszaki-technikai feltételeket, amelyek lehetővé teszi, hogy a képernyőn mozgó kép jelenjen meg.
A fényművészet új jelenségét megtapasztalhatjuk már a diszkók, a csillagvizsgálók (Planetárium), zenei koncertek világában is. Csájinál a fény mint forma és jelenség önmagára irányul, saját maga lesz a megfigyelt tárgy, amelynek minél több és minél mélyebb természetét kell világra hozni, dokumentálni, ismételhetővé tenni. Az idő és a tér új formáit tapasztaljuk meg, amely a látásunkat alakítja át, sőt a gondolkodásunkat.
Fény kalligráfiák
Valamit meg kell értenünk, ami első pillantásra maga a csoda. Látványos csoda, szemet kápráztató. Csáji fénnyel ír, fényíró. De ezt tette már a festményeiben is. A gyűrődésekben, kitüremkedésekben is a színt, a formát a fény szemszögéből kereste. Milyen árnyat vet a képből kiálló festékréteg, hogyan veri vissza a fényt, illetve hogyan nyeli el azt. Festményei fénnyel teliek, magukba isszák a fényt, és vissza is verik azt. Az anyagot fény hatja át, még akkor is, amikor a festmény sötét, monokróm jellegű. A művész a szivárványt kereste a festményeiben, földhöz közeli színekkel megfestve, a földi fényt. Paradoxon, hogy föld közelisége egyben az anyagtalanságot is jelenti, a megfoghatatlant, az értelmen túlit.
Kós Károly emlékére
Evilágisága istennel teli világ, ha nem is használja ezt a szót képeinek címadásában. Festészete testiség és testetlenség is egyszerre. Alakzatai absztraktak ugyan, a látható és a látott világ konkrét formáit eltünteti, elhomályosítja, de ezzel a konkrétság új világát hozza létre. Ez az átlényegítés maga lesz az új természet, az emberhez kötött és kötődő világ, belső vízió. Hiteles és öntörvényű, egységes és változatos, sokértelmű és titokzatos.
Csáji festményeiben ott van a kozmosz ereje, végtelensége, messzesége, hogy megismerhessük, átláthassuk, vele egyek legyünk, felismerjük önmagunkban a kozmoszt, a természethez való kötődésünket. Az emberi élet esendősége és végessége az, ami ütközik a be nem látható végtelennel. Ennek tragikumát is érezni a képeken. A szorongást, a mozdulatot, hogy valamiféle rend vegye körül az ember életét, és amely sokszor csak örökös vágy marad. A be nem teljesült, a folytonosan megbomló harmónia ember és világ között az, ami Csájit a fény felé viszi, átvilágít, megvilágít, kivilágít. Szellemisége nyitott és befogadó, benne az állandó kíváncsiság, hogy miként is működik a fény, miként hat szemünkre, agyunkra.
Jelek fehérben
Mélységet és távolságot fest, árkol és árkot temet, mintha légifelvételeket látnánk, árvízzel elöntött földet, gátakat. Csájinál a fény aranyló, üzenet fentről, valahonnan, átható és jeltelen. Színei nem irritálják a szemünket, érzetünket, melegséget sugároznak, még a vörös szín is megszelídül a többi szín között.
Szürenon szó megalkotásával Csáji rögzíti alapvetéseit, miként is gondolkodik az alkotásról, magáról a fényről.
Szürenon IV.
Szürreális világa miként is lesz valóságos, földes, földdel szegélyezett, földhöz hajló és földhöz szegezett világ. Elfogulatlanul szemléli önmagát és a külső valóságot. .. a megfoghatatlan érzékelhető/ a megfoghatatlant érzékeltető/ a fény mely a létünk/.. mely a befelé végtelen tér/ mélységéből/ belőlünk árad./ - írja Csáji (http://www.felvidek.ma/kitekinto/karpat-medence/52295-csaji-attila-a-mucsarnokban). Ez a belőlünk áradó gondolat az, ami a festményeket összeköti a lézerfénnyel. Művészi gondolkodása nem változott, csak más formát keresett és talált magának. A fény állt korábban is festészete középpontjában és a fény maradt a lézer adta lehetőségek világában is. Nincs tehát szakadásról szó, annál inkább szervességről, folyamatosságról. Jelrács reliefjeitől természetes módon jut el a hologramok világához. A belső útkeresés szerencsésen találta meg új tárgyát, amelyben addigi festészeti tapasztalata megjelenhetett, tovább fejlődhetett, azaz kiteljesedhetett. Most nem festéket csurgat, hanem fényt.
Visszatérés2 gyertya
Fényöntő is, csak nem a hagyományos eszközöket használja, nincs szükség a negatív formára, hogy általa egy új test szülessen. A lézernél is ott a spontaneitás. Él ezekkel a lehetőséggel, miközben a hagyományokhoz nyúl vissza, témáját tekintve az ősi motívumokat mozgatja, hozza formába. A hagyomány folytonosságát teremti meg, egy új világban is a talapzatot keresi és rakja le. A Jelrácsok kézművességet idéző gesztusai így alakulnak át és térnek vissza a lézerfényben.
Az esztétika fogalmi világát tágítja, a fényművészet esztétikáját kidolgozva. A fényművészet elfogadottá vált, meghonosodott, nemzetközi figyelmet is keltve, Csáji és művésztársai jóvoltából. Művészek, tudósok, műszaki szakemberek együtt kutatják az új tudományos és technikai eredmények művészi lehetőségeit, tudós és művész partnerei egymásnak. Ez az együttmozgás és együttgondolkodás teszi lehetővé, hogy a művészet megújhodjon, határait kitágítsa, és ez vonatkozik Csáji munkásságára is. Üzenet című sorozatában a lírai elemek dominálnak, de sosem az érzelmesség irányába viszik, mélyítik a látványt, hanem az érzékenység felé, amely nem személytelen, mindig is emberi mozzanatokkal terhelt, a tudatalatti világhoz kötődő. Művészi és emberi identitása nem a hiányon alapszik, hanem azon a felismerésen, hogy amit lát, és amit gondol, félelmei ellenére, miként is ölthet régi és új formát. Aki fél, ne menjen az erdőbe. De mindannyian az erdőben vagyunk. Mindenki másként és másutt. Csájinál az utcakő nem a fenyegetés, a hatalom birtoklásáért vívott harc eszköze lesz, hanem isten teremtménye. A teremtés könnyedségét ragadja meg és mutatja fel. Így kerül közel a Sixtus-kápolna mennyezetfreskójának híres jelenetéhez (Ádám teremtése), újra fogalmazva azt.
A forradalom egyik periódusa
Csáji fényútja változatos, mondhatnánk azt, hogy ugyanazon az úton jár, ahová művészete kezdetekor lépett. Folytatja útját, és ha nem is lézerkardot vagy lézerecsetet tart a kezében, a fényt látja most más megvilágításban. A légtérben. Nincs keret, nincs vászon. Szeg sincs, ahová felakaszthatnánk a képet. Mert kép van, nemcsak látvány. Kezünkben kalapáccsal zavarban lehetünk, hová is szegezzük fel azt, amit látunk. Egy felhőre?
