Banner Zoltán
Sugallatok és érintések
Jakobovits Miklós-képek Békéscsabán
A Munkácsy Emlékház Munkácsy-díjasok kiállítás-sorozatában 2015 első meghívottja a 2012-ben elhunyt Jakobovits Miklós volt, akit felesége, a Ferenczy Noémi-díjas Jakobovits Márta képviselt.
Az 1936-ban Kolozsváron született festő, az erdélyi magyar művészet modernizációjának egyik úttörő s mindvégig élenjáró mestere a legendás hírű marosvásárhelyi Művészeti Líceumban érettségizett, majd 1955 és 1959 között a kolozsvári Ion Andreescu Képzőművészeti Főiskola hallgatója volt. Tanárai Kádár Tibor és Miklóssy Gábor voltak.
A Kelet- és Nyugat-Európa kapujaként mindig nyitott szellemű Nagyváradon telepedik meg, a szecesszió, Ady, a Holnaposok, a fürdő- és operettkultusz, a partiumi püspökség és Szent László városában, s ebben a fűszeres levegőben érlelődik meg első korszaka, azoknak a groteszk, kétértelmű derűbe ágyazott szürrealista festményeknek a nagy sorozata, amelyekben játékos, a diktatúra őrei számára láthatatlan eszközökkel húzta szét az ostobaság, a képmutatás, a zsarnokság és az elidegenítés kísértetjátékának a függönyét.
A 70-es közepétől-végétől azonban éppen ennek az efemer valóságnak az irracionizálódása fordítja figyelmét az alapvető emberi értékek, a lélek és a képzelet mélyrétegei felé, s ebben a szublimációs folyamatban előtérbe kerülnek egyrészt a festői anyagok, másrészt a plaszticitás kifejezőerejében rejlő lehetőségek. Így születik meg művészetének az a sajátos, egyedi s optikailag pompázatos ellentmondásossága, belső törvénye, hogy miközben felületei hol kidomborodnak, hol besüppednek, s a kerámián kívül fémet, fémoxidokat, saját készítésű, különös csillogású (vagy matt) festékanyagokat, egyéb objektumokat használ – művei hatása egyre sejtelmesebb, transzcendentálisabb kisugárzásúak, és szinte szakrális áhítatot gerjesztenek.
A leglényegesebben önmaga jellemzi művészi törekvéseit sokat idézett vallomásában: „Engem a képzőművészetben az emberiség lelki lenyomatai érdekelnek. Tárgyakban és emlékekben azok a jelzések, amelyek érzeteinken keresztül régi korok és emberek üzeneteit közvetítik felénk, a sors és az emberi melegség megbízható radiálását, az emberek közti viszony harmonikus és disszonáns voltát a színeken és formákon keresztül.”
Mindemellett a II. világháború utáni erdélyi magyar művészeti közélet kiemelkedő aktivistája: muzeológusként régi képeket restaurált, kiállításokat és egyházi gyűjteményeket rendezett, előbb alelnöke, majd 1997-től elnöke a Barabás Miklós Céhnek, s jelentős része van a Sepsiszentgyörgyön alakulóban lévő Erdélyi Magyar Képzőművészeti Központ, gyakorlatilag az erdélyi képtár létrehozásában, a magyarországi támogatások kivívásában. Kiváló művészeti író, számos jelentős erdélyi művészhez hasonlóan.
A békéscsabai emlékkiállítás anyagát Hajdú László magángyűjtő kölcsönözte.
