Szilágyi András
Első eredetű „egy-igaz”
művek csillagképei
Eyas Kovács József képzőművész emlékkiállítása
„… Azóta árnyék lett testeden a rács,
mint gerinced s a levelet hullajtó fák,
s már szájad is kitakart verem,
késsel karcolt homlokod,
virág lett szívemen…”
1. Árvafelejtés kora
A Gyulai Várszínház kamaragalériája szűkös, de szellemileg tágas tereiben nem első alkalommal kerül sor a békéstáji képzőművészeti hagyomány fenntartására, életbentartására, különösen kiemelt figyelemmel az esztétikai értékek bemutatására. A Várszínház ez alkalommal még a szakmai körökben is alig ismert Ézsiás (Eyas) Kovács József képzőművész műveiből nyújtott válogatást. Az emlékkiállítás egy saját hagyományaitól elidegenedett kultúrából való ébredés állapotát jelzi, s üzenete összefoglalható akár egy felszólításban: egy körünkben élt festőzseni nem tűnhet el ilyen nyomtalanul! A válasz a méltatlanul elfelejtett képzőművész műveit nézve: az esztétikai értékű békéstáji képzőművészeti tradíció feldolgozása minden felelős, önállóan gondolkozó nemzedék tovább nem halasztható feladata!
A békéstáji képzőművészeti kultúra öröksége az „árvafelejtés állapotában” van, erre vonatkozóan nem csupán a helyi intézményi koncepció és anyagi támogatás, hanem a településekhez kötődő értékmegőrzés is hiányzik. Ha kulturális vonzáskörrel bíró nagyobb városokban megtekinthetők volnának a régióhoz kötődő jelentős alkotók művei, akkor nem zuhannának ki esztétikai értékű képzőművészeti életművek a helyi kulturális nyilvánosság tereiből. Természetesen a művek szakmai értéke nem köthető területekhez, vagyis nem attól jó vagy rossz valamely műalkotás, hogy mely területekhez tartozik, hanem attól, hogy önmagában milyen esztétikai értéket, illetve minőséget hordoz. Mégis, vagy ennek ellenére a hely szellemét is őrző esztétikai szempontok értékkövetése különösen indokolt lenne, hiszen az elvárások a hatvanas-hetvenes évek békéstáji képzőművészeti életét is beárnyékolták. Különösen az ideológiailag uralt félmúlt időszakát sajátos fehér foltként tartják/tartjuk számon. A korlátozott nyilvánosság, s a rávonatkozó személyes emlékezet féltett rekeszeiben őrzött ismeretek csak a rendszerváltás után kerülhettek nyilvánosságra. A félmúlt fel nem dolgozott történetéhez tartozik, hogy a békési régióban is éltek olyan képzőművészek, akik részt vettek az 1956-os forradalom és szabadságharcban. Voltak, akik személyes szándék és akarat nélkül, s voltak, akik tudatosan. Ézsiás Kovács József képzőművész az előbbiek csoportjába tartozott, alig volt ismerős Budapesten, haza kívánt utazni, mégis – a forradalom leverését követő hatalmi túlkapásból, vagy nem tisztázott tévedésből – kegyetlen megtorlásokat kellett elszenvednie.
A kiállított művek a Munkácsy Mihály Múzeum anyagból, s magángyűjteményekben őrzött művek válogatásából állt össze. Így azon túl, hogy az emléktárlat hiánypótló, differenciálja, illetve árnyalja az Ézsiás Kovács József művészetéről kialakult képet. A közélettől visszavonultan, nagy szegénységben élő alkotó művészete a magyar új avantgárd vizuális szellemterébe visz bennünket.
2. Parnasszusi magaslat mélységei
Ézsiás Kovács József 1933-ban született Makón. Édesapja vasúti alkalmazott volt, s így a munkavégzés szolgálati helye miatt került négyéves korában Kétegyházára. Az elemi iskolát Kétegyházán, a középfokú tanulmányokat pedig a békéscsabai Rózsa Ferenc Gimnáziumban végezte. A gimnáziumi évek alatt a Mokos József által vezetett szabadiskolát látogatta, s a kiváló szakember szerint a békéscsabai szakkör egyik legtehetségesebb résztvevője volt. A tanári diploma megszerzése után a szakmai továbbtanulás útját választotta. 1956-ben nyert felvételt a Magyar Képzőművészeti Főiskolára.
A történelem drasztikusan belefest az alkotó életébe. A tanévkezdet az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka, s ezt követően a politikai tisztogatások zaklatott időszakát élte az intézmény. A főiskola első három évében Fónyi Géza, Szőnyi István és az őt helyettesítő Domanovszky Endre, valamint Bernáth Aurél korrigálták festő szakon, majd harmadévben végleg Fónyinál maradt. Számára a festés nem hozta meg a remélt és vágyott szakmai eredményt, de az önmagával való elégedetlenség átvitte a grafika-szakra, ahol aztán Barcsay Jenő, Csanády Sándor és Ék Sándor voltak a tanárai. Ézsiás Kovács Józsefet a főiskolán klasszikus rajzi felkészültsége alapján született zseninek tartották.
A mi lett volna ha kérdésre válasz természetesen nem adható. De az életrajzi adatok száraz tényein túl, az őt ért „áldozati” megpróbáltatások minden túlzás nélkül egész életére és művészetére is meghatározó befolyással bírtak.
Mi is történt valójában? Ézsiás Kovács József az ötvenhatos forradalmi harcokban ugyan megsebesült, de „az államhatalmat veszélyeztető” névazonosság és a harci cselekményt igazoló fotográfia alapján (őt is „felfedezni vélték” rajta), részt vett a létező szocializmus megdöntésében. Így a történelem sodra az ártatlant is vétkesnek tartja – a parnasszusi magaslatról lerántja! Végül a főiskola 1962-ben történt elvégzése után, úgynevezett „politikai megbízhatatlan” minősítéssel, a számára előre kijelölt helyen, Tatabányán, majd Kunágotán vállalt rajztanári állást. Végül egészségi okok miatt kénytelen volt visszatérni édesanyjához Kétegyházára.
Így a kivételes tehetséggel, s nagyra hivatott alkotói képességgel bíró művészt az elszenvedett retorziók lelki leképezése saját önkörébe zárta. Mindezek ellenére, vagy éppen ezért sajátos metamorfózison keresztül megvalósította alkotótörekvéseit.
A Békés megyei kulturális irányítási rendszer is a központi utasítás végrehajtása alapján működött. Ennek szellemében Ézsiás Kovács József képzőművészt az úgynevezett TILTOTT kategóriába sorolták. Ennek következtében az 1962 és 1984 között megrendezett Alföldi Tárlatokra beadott műveit rendszerint visszautasították. A helyi kiállításokon ugyan meg-megjelenhettek munkái, de semmiféle elismerésben, méltatásban nem részesülhettek. Ennek felülvizsgálatára, az úgynevezett művészetpolitikai kategóriák újrasorolására egészen 1984-ig kellett várni. A „felvilágosult abszolutizmus” szellemében megfogalmazott kérdésekre adott válaszok értékelése alapján a megyei alkotók szemléletét a közvetlen és közvetett ideológiai kérdésekre adott válaszok alapján újraszabályozták. A felmérés eredményeként Ézsiás Kovács Józsefet 1984-ben a TILTOTTból a TŰRT kategóriába sorolták át.
3. A konstruktív jellegű művészettől a szür-dadaista kultikus ideákig
Ebben a korai periódusbankészült realista korszakból (1956–1960) nem láthatunk műveket a kiállításon, mégis szükséges kiemelnünk, hogy ceruza- és tusrajzokkal rendkívül finom kompozíciókat készített. Mindeközben tanulmányportrékból álló sorozatát is folytatta, amelyből ugyan kevés található, de megalapozzák, illetve hitelesítik a későbbi periódusok műveit.
A realista periódus után egy jellegében síkkonstruktív korszak (1962–1971) következett. A hagyományos esztétikai értékrendet felváltja nála a képi struktúra analizálásának igénye. Ebből az alkotóperiódusból a kiállításon több mű látható.
S bár a képzőművészet változásait elsősorban a stílus, vagyis a műalkotás egyes látható jegyeivel, illetve jellegzetességeik összességével ragadhatjuk meg; az egymásból induló, egymásnak feszülő, egymást tagadó stílusok, irányzatok időbeli változatossága mögött szemléletbeli különbségek is rejtőznek.
A. KÉPIDŐ
Nem csodálkozhatunk azon, hogy Ézsiás Kovács József esztétikai igényét, a modern kifejező formák képidejét közelítve távolította. Egyrészt közelítette, hiszen a modern idő- és térvilágot jellemző kulturális ellenhatások belső összefüggéseire emelte tekintetét. Másrészt távolította is, mert a protestálásban kiteljesedő magyar új avantgárd képzőművészet nem csupán a saját időképét, vagyis stílusszemléleti korát, hanem a képzőművészeti mesterség eljárásmódjait is megújította. Kovács József vizuális szellemterében ez a fordulat sajátos belső jelenlét volt, ami több tényező kölcsönhatására épült. A lokális narratívákat konstruktív geometriai rendbe szervezte, amely nem a látvány utánzásában teljesedett ki. A saját élettér, a környezeti mikrovilág: az udvar, a ház, a kerítés épített sík- és térviszonylatai foglalkoztatták. Mindebben figyelemreméltó, hogy a lokális hatásokat is meghaladó konstruktív, modern magyar egyetemes művészethez való kapcsolódása is tetten érhető. Ezt követően egy jól elkülöníthető tér-konstruktív korszak következett (1971–1981), amit „kísérő jegyzeteiben” is feldolgozott. Vizuális szellemterében az einsteini világértelmezés, vagyis az univerzum tér-idő összefüggése a képzőművészetre is érvényes rendszerré vált. A tér és idő viszonya nem lehet statikus, sokkal inkább egy dinamikus rendszer mozgásállapotának a függvénye. E természettudományos gondolkodás logikáját követte Ézsiás Kovács József is. Ez az alkotói állásfoglalás – a puha diktatúra időszakában – a művészeti élettől való elzártsága okán különösen előremutató, bátor alkotói tettnek tekinthető.
Ezt követően absztrakt, szürdadaista szemléletű (1981–1990) művei láthatók. Az automatikus festés-írás gesztusaira épített technika kifejlesztésének időszakából a kiállításon is láthatunk a kozmikus térbe kivetített szám-, betű- és szignóvariációkra komponált alkotásokat. Olyan jelkép-transzformációkról van szó, amelyek a képzőművészet számára a belső történések, ösztönös mozgások töredékességét, szakadozottságát is jelzik, és amelyekben a művész előtt az alkotás olyan kihívás, amely a világ komplex forma-meghatározását, illetve újraalkotását igényli. Olyan művészetet hoz létre, amelynek értelmezése szellemi próbatétel és izgalom, s amely filozófiai értelemben semmiképpen sem ábrázol, hanem létezik. Csak olyat szeretett volna mondani, ami az eredetit, a kozmikus igazságot fejezi ki. Vallomásában szemének legkedvesebb a narancssárga, a kobaltkék, a fehér színösszefüggések rendszere.
B. LÉTFILOZÓFIA
Létfilozófiája szerint a művész előtt új kihívás a világ formakeresésének tisztázása. Kartonra festett temperaképeinek kalligrafikus ikonográfiája szerint a műalkotásban a kozmosz formatartalommá válik. A műteremtés folyamán olyan diszpozícióba igyekezett hozni magát, mintha igazán semmit sem tudna a képzőművészet szakmai alapjairól. Ez az elevenségre törekvő képművészet már nem fejez ki egy, mindent átfogó világképet. Nem mondott le azonban arról, hogy valamiféle metafizikai szemlélődéshez segítsen bennünket. Az egyszerre reális és imaginárius képtér csak úgy válhat lakhatóvá számunkra, ha tudomásul vesszük irracionalizmusát, ha értelmezésünkben természetesnek vesszük expresszionizmusát és szürrealizmusát, tehát, ha játéktérnek is tekintjük. Számára a művészi alkotás sohasem úgy születik, hogy a művész „mondani akar” nekünk valamit, mi pedig vagy megértjük, vagy nem. Természetesen lehetnek ilyen szándékai, de mire a mű elkészül, az úgynevezett mondanivaló érzéki (látható) minőséggé alakul át, vagyis alkotószemélyisége szervesen összefonódik a mű egészével. Az Ézsiás Kovács József vizuális szellemterében létrehozott kozmikus képvilág hangsúlyozása különösen azért fontos, mert korunkban már nem csupán a képzőművészet vesztette el ártatlanságát, hanem az esztétikai szépről kialakult fogalmunk is. Ebből következően mikrokozmosza nyitott, zenei terminológiával kifejezve műfaji és technika többszólamúságát, egyre polifonikusabb, s egy lüktető, dinamikus összhangzattant érvényesít. Ezen új szemléletű művek nem csupán a dallamot, hanem a zene összhangzattani formáit (formátlanságait), illetve alakulásmódját is befolyásolták.
C. VÁLTOZÁSOK
A változásokat már a töredékesen jelzett foltformákkal és minden nehézséget légiessé transzformáló színintenzitással festette. A feltáruló időképek egyes korszakainak közös sajátossága, hogy a külső valóság alárendelődik a belső kozmikus látomásainak. Itt már a formák ösztönös változását /mozgásállapotát kifejező reflexív attitűdben egyre inkább zaklatott érzelmi színtelítettség válik értelemadóvá. Pontosabban – a festészetében megformált kifejező formák a narratív tartalmat az informel, úgynevezett formátlan színformái ellenpontozzák.
Ézsiás Kovács József végül önigazolástól mentes, alanyi jellegű műveket hozott létre, amelyben meghatározó szerepe van a véletlennek. A hétköznapi tudat szintjén gyakori megállapítás, hogy ilyen kriksz-krakszokat festeni mindenki tud. Ugyanakkor a sokaságból kiválasztott ember képtelen spontán, véletlen vonal meghúzására. Ézsiás Kovács József vizuális szellemterében az abszolút véletlen nemcsak hogy létezik, de rajzolt, festett képe valószerűbben hat, mint a szabályokkal tarkított hétköznapi tudat igyekezete.
Ézsiás Kovács József a műveit kísérő szellemi út „gondolati hordalékát” rendszeresen leírta. Hol verseiben, hol értekezéseiben hangsúlyozta, hogy a formatartalom öröklődik, mint az élő anyag. Értelmezésében ezt az élő anyagot, ezt a műmatériát a természet mellett csak a művészet képes a végtelenben strukturálni.
4. A hatalmi tiltás és elzártság ketrecében
Ézsiás Kovács József olyan öntörvényű, a kor politikai, ideológiai elvárásaitól független, előbb konstruktív majd jelszimbolikára épült művészetet teremtett, amely egyidejű volt a kortárs magyar új avantgárd törekvésekkel. De a kortárs magyar képzőművészeti nyilvánosságból kizárt, elszigetelt, a félelem, a szellemi közöny légkörében létrehozott – ez az újkonstruktív jellegű szürdadaista művészet, – máig nem szervesülhetett a modern magyar művészet hagyományába. Ézsiás Kovács József kiállítása ezért nem csupán a helyi nyilvánosság számára fontos, mivel művészete még nem kapta meg művészettörténeti helyét és rangját. Ebben a rendszerváltás szabadsága sem hozott változást, sem a magas esztétikai minőségű életmű átfogó feldolgozásában, sem átfogó bemutatásában. Itt volt mellettünk, mégsem közel, e rejtett csillag aláhullt, de műveinek szellemfénye egyetemes, s messze, messze visz el.
* A bennünk kibontott. Ézsiás Kovács József avantgárd festőművész emlékére. (részlet) In: Szilágyi András: Agancsos kóbor állat. Békéscsaba, 2010.
Megjelent a Bárka 2014/5-ös számában.
