Benedek Leila
A MARGÓ fesztiválról
2015. június 3-7.
A 86. Ünnepi Könyvhéttel párhuzamosan, június 3-7. között ötödik alkalommal rendezik meg Budapesten a Margó Irodalmi Fesztivált, csupa rendhagyó, izgalmas, a kortárs magyar irodalmat népszerűsítő eseménnyel, többek között: felolvasó- és szerzői estekkel, koncertekkel, könyvbemutatókkal, slam poetryvel, igazmondó show-val és az Irodalom éjszakájával.
2. rész
A hétvégén is tovább dübörgött az idén ötödik alkalommal megrendezett Margó Fesztivál; ha lehet még több íróval és költővel, még több zenével, még változatosabb programokkal csábultak a PIM-be a kortárs magyar irodalom szerelmesei.
Pénteken először Karafiáth Orsolya estjére voltam kíváncsi. A költő Takács Eszterrel és zenekarával kooperálva mutatta be új, Él című verseskötetét. Az est első felében Karafiáth régebbi verseire válaszul hangzottak el a zenekar dalai, a szerelem és a nyár témakörében, az est második felében már olyan dalok szóltak, amelyek szövegét Karafiáth Orsolya írta. A két alkotó már közel három éve dolgozik együtt; a költőnő elmondta, hamar észrevették, hogy teremtett világuk nagyon hasonlít egymásra. „Eszter egy kedves hippinő, én teljesen más jellem vagyok; egy kis mesterkéltségért nem kell a szomszédba mennem“ – mondta. A verseket és a versek köré épült dallamokat az est másik meglepetésvendége, Góbi Rita táncos, koreográfus mozgással is illusztrálta.
Karafiáth Orsolya és Takács Eszter
A péntek másik fontos programjának a Petri György életművét megidéző és újragondoló, nagyszabású, zenés, slammes, felolvasós est ígérkezett. Fellépett Csider István Zoltán, Erdős Virág, Győrfi Kata, Kemény István, Kemény Lili, Kukorelly Endre, Simon Márton és Závada Péter. Az est idézőjeles műsorvezetője Horváth Kristóf (azaz Színész Bob) volt, a Bob és Bobék Orchestra zenei kíséretével. A költők közül volt, aki Petrihez kapcsolódó élményeiről verselt, Kukorelly Endre például személyes találkozásokról mesélt, mások a költő leghíresebb verseit értelmezték újra. A fellépők csak versben beszéltek Petriről, Erdős Virág volt az egyetlen kivétel, aki előrebocsátotta, hogy nem áll közel hozzá Petri költői világa.
Simon Márton
A szombati nap számomra Dragomán György „zenenovelláival“ indult. Az író új oldaláról mutatkozott be az esten: Winkler Nóra kérdezte zenei ízléséről, kedvenc dalairól, meghatározó zenei korszakairól. Dragomán felolvasott, új, még meg nem jelent zenei ihletettségű novelláiból is, és hallhattunk valódi zenét is, Dragománra Hó Marci gitározott és énekelt. Winkler Nóra azzal indította a beszélgetést, hogy felidézte Esterházy A sántakutya esten előadott monológját, amelyben arról beszélt, mennyire nem elég ma már egy irodalmi fesztiválon a könyv maga, hogy milyen fontos az író köré zenét, esetleg táncot vagy más médiumot hozzárendelni. Az est házigazdája azonban jelezte, hogy ebben az esetben nem arról van szó, hogy meg kellene támogatni Dragománt egy kis zenével ahhoz, hogy nézőket és hallgatókat szerezzenek a programhoz, hiszen az író új novelláinak fókuszpontjában a zene áll. Dragomán elmesélte, hogy a Máglya írása közben (mintegy szünetként, felüdülésként) kezdte írni novelláit. Nem az volt a terve azonban, hogy kifejezetten zenei novellákat írjon, egyszerűen csak felfedezte, hogy szinte az összes szövegben megjelenik egy dal, egy énekes vagy egy zenekar. Az író azt is elmondta, hogy mindig zenét hallgat írás közben. Dragomán lejátszási listája elképesztően változatos: mexikói népdaloktól, német bálnavadász metálig szinte bármi megtalálható rajta. „Amikor még nem volt dolgozószobám, és azt akartam, hogy csend legyen, zenét kellett hallgatnom“ – mondta. Az est legnagyobb meglepetése talán az volt, amikor Dragomán maga is gitárt ragadott. A hangszert feleségétől, Szabó T. Annától kapta, miután Dragomán annyit panaszkodott arra, hogy gyermekkorában sosem lehetett gitárja. Azt túlzás lenne állítani, hogy a program további része Dragomán-koncert lett volna, az író ugyanis csupán pár másodpercig kápráztatott el minket flamenco-dallamokkal.
Dragomán György gitározik
A zene kísért át a következő programra is. Öt éve pont a Margó Feszten indult a Rájátszás címre keresztelt formáció. A Rájátszásban a magyar pop-rock szcéna legismertebb alakjai, valamint kortárs költők írják újra és játsszák el egymás műveit. Az alkotói folyamatban a költők új szövegeket írnak a zenészek ismert dalaihoz, a zenészek pedig megzenésítik a költők egy-egy versét. A szülinap alkalmából most új fellépőkkel állt színpadra a produkció, zenélt/verselt: Áfra János, Fehér Renátó, Kemény Zsófi, Korbucz Sonya, Nagy István, Szabó Benedek és Vitáris Iván. A Rájátszás-estek sikere vitathatatlan: az udvaron igazi koncerthangulat alakult ki.
Szabó Benedek és Fehér Renátó
A szombat este zárásaként Bartók Imre regénytrilógiájának befejező darabja, A kecske éve című regény rendhagyó bemutatójára ültem be. Bartók Imre nagyszabású trilógiájának záródarabja A patkány éve és A nyúl éve után újabb dimenziókkal gazdagítja költői látomását egy jövőről, ahol sosem lehet tudni, ki a valódi ellenség, de ahol a barátság talán még megmentheti a világot – vagy azt, ami maradt belőle. A cyberpunk, poszt-apokaliptikus, horror és krimi elemeket poszthumán filozófiákkal vegyítő, sci-fis, fantasys regény a PIM egy egyetlen lámpával megvilágított termében mutatkozott be. A szerző felolvasott a regényből, Sirokai Mátyás pedig verseket írta át az elhangzottakat. A bemutatón eredetileg DJ Mango lépett volna fel, helyette azonban Győrffy Ákos gitározott, a ritmust pedig Sirokai szolgáltatta cajónjával.
Vasárnap már a szokásosnál hamarabb, délután ötre érkeztem a PIM-be, hogy meghallgassam Térey Jánost, amint új, hamarosan megjelenő könyvéből, a Legkisebb jégkorszakból olvas fel. A verses regény 2019-ben játszódik Magyarországon, ahol egy mini-jégkorszak után egy szociáldemokrata-jobbközép koalíció kerül hatalomra. A felolvasott rövid részletekből világossá vált, hogy Térey új könyve egy éles utópisztikus politikai szatíra.
Térey János felolvas
Téreyt a Margó Fesztivál egyik – ha nem a legkülönlegesebb vendége követte a programfüzetben. Szegő Jánossal Bodor Ádám beszélgetett a PIM Dísztermében. A szenzáció abban áll, hogy Bodor Ádámot az egész irodalmi közeg szűkszavúnak, megközelíthetetlennek ismeri. Annál nagyobb meglepetés volt, ahogyan a bohókás Szegő sajtokról, piacokról, állatkertről, vonatokról és tojásrántottákról kérdezte az írót. A Magvető szerkesztője jó taktikát választott, a banálisnak ható kérdések ugyanis hosszú monológokra sarkallták Bodort. Az író mesélt arról, hogy az otthon számára ugyanúgy jelenti Erdélyt és Budapestet is, hogy nem feltétlenül bizonyos helyen, inkább fontos személyekkel érzi igazán otthon magát. A kolozsvári botanikus kert azonban máig megdobogtatja a szívét, ha visszaemlékszik, milyen vadregényes körzet – rezervátum helyezkedik el a város szívében. Bár Bodor negyven éve nem járt a gyermekkorát megszépítő helyen, az emlékeiben még mindig élénken él a kert látványa.
Bodor mesélt börtönbe kerülésének körülményeiről, okairól is. Az ötvenes években ugyanis, néhány barátjával együtt kezdett rájönni, hogy tenni kell valami az elnyomó diktatúra ellen. Röpcédulákat kezdtek osztogatni, ám az egyik alkalommal tetten érték egyiküket. Bodort 5 évre ítélték, de végül 2 év után kiengedték. Az író azt mondta, ha elmesélné, miért engedték ki hamarabb a börtönből, valószínűleg nem érne véget az este.
Bodor Ádám és Szegő János
Az idei középszintű magyar írásbeli érettségin Bodor Ádám Állatkert című novellájának elemzése volt az egyik válaszható szövegalkotási feladat. Szegő János számára tehát adott volt a kérdés, miből és hogyan érettségizett Bodor Ádám. Az író Juhász Gyulát húzta a vizsgán, akiről semmit nem tudott, Bodor a börtönévek után érettségizett; azt mondta, akkoriban az irodalom egyáltalán nem érdekelte, és úgy gondolta, az érettségi vizsga az érettség szempontjából teljesen lényegtelen.
Bár kerülőutakon, de volt szó irodalomról is. Bodor Ádám bevallotta, hogy gyakran olvassa újra a szövegeit, mert egy idő után szinte teljesen elfelejti őket. Arról is beszélt, hogy számára a valóság, a valóságban létező dolgok érdektelenek, de a meglévő elemekből igyekszik mindig valami újat, valami nem létezőt kitalálni.
A beszélgetés jó hangulatban telt, és talán Szegő János zavara is oldódott a végére. A Magvető szerkesztője bevallotta, hogy eddig egyszer találkozott, beszélgetett hasonló formában Bodorral, akkor annyira zavarban volt, hogy Magvető Jánosként mutatkozott be.
A vasárnapot Spiró György új regényének bemutatójával zártam. A Diavolina című regény a 86. Ünnepi Könyvhétre jelent meg, a Magvető Kiadó kötete Makszim Gorkij életének utolsó szakaszát mutatja be, szerelmének, a cselédből lett orvosnak az elbeszélésében. Az íróval Nyáry Krisztián beszélgetett. A Magvető igazgatója elsősorban a háttérmunkáról, Gorkij személyének érdekességeiről kérdezte Spirót. A Diavolina megírásához 20. századi orosz és szovjet társadalomtörténetet, emlékiratokat, naplókat olvasott, emellett a 90-es években nyilvánosságra hozott KGB-archívum anyagait is tanulmányozta. Érdekes és informatív is egyben Spiró új regénye, amit bátran olvashatnak majd olyanok is, akik keveset olvastak a Gorkij életműből.
Nyáry Krisztián és Spiró György
Június első hete tehát egyértelműen a kortárs magyar irodalomról szólt. A 86. Ünnepi Könyvhét mellett a Margó Fesztivál szervezői is kitettek magukért: igyekeztek nagyon változatos, nagyon színes programokkal kedveskedni minden generációnak. És bár sok körítéssel, sok poppal, de mégis szerzőkért és a könyvek miatt látogattak ki rengetegen a Margó Fesztre idén is, és mintha minden évben egyre többen lennénk.
- rész
A Margó Fesztivál igazi jellegzetessége, hogy igyekszik minél populárisabb eszközökkel népszerűsíteni a kortárs magyar szerzőket; a rendezvénysorozat zenével, tánccal, slammel vonzza (elsősorban) a fiatalokat a könyvek bűvkörébe (az idősebbeket mintha alig kellene efféle trükkökkel csábítani). Üde színfolt ez a programsorozat a város könyvhetes nyüzsgésében, és a Vörösmarty tér pavilonjaival összehasonlítva talán azt érezhetjük, egy sokkal élénkebb, pofásabb, szórakoztatóbb világba lépünk be, ha úgy döntünk, margózással töltjük a június első igazán forró napjait vagy inkább estéit, éjszakáit.
A fesztivál elsődleges célkitűzése, hogy közelebb hozza a szerzőket az olvasókhoz. Hogy ne csak egy dedikálás, egy néha túlságosan is elemző, szakmai jellegű pódiumbeszélgetés távolságában találkozhassunk kedvenceinkkel. Kétségtelen, hogy az Ünnepi Könyvhét célja is hasonló, ha nem egészen ugyanez: dedikálások, kerekasztal-beszélgetések keretében összehozni a szerzőt az olvasóval, a különbség talán annyi, hogy a Margó ezt nagyon 21. századi módon teszi. Még a fesztivál kezdete előtt elindult A Margó házhoz megy program, amely lényegében arról szól, hogy bárki vendégülláthatta nappalijában Dragomán Györgyöt, Szabó T. Annát, Péterfy Gergelyt és Péterfy-Novák Évát, Kemény Istvánt és Kemény Zsófit, Csider István Zoltánt és Pion Istvánt. A házigazda-szerepre emailben lehetett jelentkezni, amelyben a jelentkező megírhatta, miért szeretné vendégül látni az adott írót, költőt; a margós csapat azt is kérte, hogy a jelentkező mellékeljen egy fotót, amelyen épp a kedvenc szerzője könyvét olvassa. A jó hangulatú, nevetős, beszélgetős, borozós estékről videók is készültek.
A Margó Fesztivál populárissága persze sok esetben a visszájára fordulhat, a programok java része zenés, slammes, az igazi könyvmolyoknak talán túl kevés is már benne az irodalom.
A programfüzet szerdai kínálatából a Bennem a nő című estre esik a választásom. A PIM lampionokkal, kertiszékekkel megtöltött udvarán Palya Bea énekelt a tavaly megjelent Nő című albumáról, a dalokra pedig slammel feleselt Horváth Kristóf, Kemény Zsófi és Simon Márton. Palya Bea a dalokban a nőiség spirituálisabb oldaláról: női ősökről, a szerelem felszabadító erejéről és a férfi-női kapcsolatok extázisáról mesélt. A slammerek, főleg Horváth Kristóf inkább a nemiségről verseltek, Simon Márton egyik slamje pedig egy óda volt Nemes Nagy Ágneshez.
Palya Bea és zenekara, valamint Horváth Kristóf
A Margó második napján - szándékosan - egy inkább az írókra fókuszáló programot néztem ki magamnak. A sántakutyában ismert művészek, tudósok és kulturális szereplők mesélnek történeteket saját életükről, alkotásról, válságról és sikerről, fordulópontokról, döntésekről és választásokról - őszintén. A Margó Fesztivál keretében különkiadással jelentkezett az est, öt Aegon-díjas író állt a színpadra igazmondó monológjaival. A sántakutya vendégei Barnás Ferenc, Csaplár Vilmos, Esterházy Péter, Péterfy Gergely és Spiró György voltak. Az est a díj tízéves évfordulóját is ünnepelte.
A fesztivál szervezői már csütörtök délután felhívták a résztvevők figyelmét arra, hogy érkezzenek időben a Dumaszínházhoz, bár a program ingyenes, a férőhelyek korlátozottak. Az intelem hasznosnak bizonyult, hiszen fél órával az esemény előtt megérkezni sem volt elegendő ahhoz, hogy jó helyen (a színpadhoz közel, fotózásra alkalmas pozícióban) foglalhassak helyet. Elsőként az idén díjazott Péterfy Gergely lépett, ült ki a színpadra, aki a Kitömött barbár meglehetősen humoros keletkezéstörténetéről mesélt. Az író a regényt a halogatás könyvének nevezte, hiszen csaknem tizenhét év telt el, mire az ötletből (hogy Kazinczy levelezése alapján megírja Angelo Soliman történetét) valós alkotómunka lehetett. Furcsán élvezetes volt hallgatni, milyen nehéz egy író számára, hogy valóban időt, energiát szakítson ki a mindennapokból az írásra, hogy sokszor milyen sok idő telik el, mire egy ötletfoszlányból valódi, kézzel fogható könyv lesz.
Péterfy Gergely
Péterfy Gergelyt Barnás Ferenc követte, aki Másik halál című regényéért vehette át a díjat 2013-ban. Barnás Ferenc már egy fokkal kényelmetlenebbül érezte magát a színpadon, mint az első fellépő, a lámpákat vallató reflektoroknak nevezte, filozofált arról, hogyan várhatja el az est, hogy igazmondó monológok hangozzanak el az írók szájából, amikor az igazmondás filozófiailag tulajdonképpen lehetetlen. Barnás így inkább a kortárs magyar képzőművészetről, a kiállításmegnyitókon állandó jelleggel résztvevő, pogácsákra és deciborokra utazó hiénákról sztorizgatott.
Barnás Ferenc
A harmadik fellépő a 2011-ben díjazott Esterházy Péter volt, aki természetesen a szöges ellentétét csinálta annak, amit ezen az esten elvárnak egy fellépőtől: Esterházy hosszú percekig hallgatott. Kijött a színpadra, leült a székre, és végtelennek ható kínos csöndet produkált. Aztán, mikor végül mégis megszólalt, a csendről beszélt – ennél esterházysabban talán nem is lehetne – gondolhatnánk. Alig-alig került szóba a díjazott regény, az Esti. Aztán az író, talán egészen véletlenül megfogalmazta az egész fesztivál, az egész kortárs irodalmi kultúra (és főleg olvasáskultúra) lényegét és problémáját. Azon viccelődött, milyen mókás, hogy állandóan beszélnie kell: interjúkat kérnek tőle, igazmondó show-n, pódiumbeszélgetéseken kell részt vennie, pedig ő egy író. Az a feladata, hogy írjon, nem az, hogy beszéljen. A Margó és sok más hasonló kezdeményezés azt várja az írótól, hogy beszéljen, hogy humorizáljon, hogy adja elő magát, hogy tegye magát a könyvön kívülivé, megismerhetővé és szerethetővé.
Esterházy Péter
2010-ben Csaplár Vilmos kapta az Aegon-díjat, Hitler lánya című regényéért. Csaplár is elsősorban arról beszélt, hogyan születik meg egy regény, és arról, mik történtek vele a díjazott könyv megírása előtt. Elmesélte, hogy az írás nála egy evolúciós folyamat: hagyja, hogy ami megszületik, az találkozzon egy másik gondolattal, hogy a gondolatok szaporodjanak, míg végül ami erős, megmarad, ami gyenge a szövegben, az elhal.
Csaplár Vilmos
Végül Spiró György lépett a színpadra, akit 2006-ban díjaztak, Fogság című regényéért. A regény egy letehetetlen történelmi kalandregény, cselekménye a Krisztus halála körüli esztendőktől a zsidó háborúig terjedő időszakot, az i.sz. első századot eleveníti fel. Spiró, Péterfyhez hasonlóan arról beszélt, mekkora utat járt be, míg a díjazott könyv elkészült. Végtelen bibliai kutatómunka, egy többszáz oldalas jegyzetanyag, a regény kompozíciójának folyamatos újragondolása hozta létre a művet. Az író elmesélte, milyen rögös út vezetett a végső történet megalkotásáig, mennyi próbálkozás végezte a szemetesben, de beszélt dramaturg éveiről, a szolnoki színház igazgatásáról is.
Spiró György
Egy másik népszerű pop-műfaj, a stand-up comedy idéződött hát meg A sántakutya esten, és bár nevettetni nehéz, az írók mindannyian, kivétel nélkül mosolyt csaltak a közönség arcára, elsősorban azzal, hogy lazán, őszintén beszélhettek bármiről: a mindennapjaikról, az alkotás öröméről, válságairól. Ha az új generációnak ez kell – gondolják az írók, hát megkapják.
