Pethő Anita
Minden író hagyományőrző
A Könyvhét Vörösmarty téri nagyszínpadán zajló rövid, egymást gyors ritmusban váltó beszélgetései jutottak eszembe a Magyar Művészeti Akadémia Irodalmi Tagozatának könyvbemutatóján. A Vigadó Makovecz-termében a most útjára indított Közelképek írókról című kismonográfia-sorozat első öt kötetét mutatták be, a kötetek szerzőinek, szerkesztőinek és nem utolsó sorban a könyvtémaként szolgáló alkotók közreműködésével.
Ács Margit, a sorozat szerkesztője, és egyben a rendezvény háziasszonya bevezetőjében elmondta, hogy az Akadémia már régóta tervezte ezt a sorozatot, amelynek egyes kötetei révén egy-egy kortárs költő, író pályája ismerhető meg. Szándékai szerint ezek a monográfiák hasznosak lesznek majd a diákok, egyetemi hallgatók, tanárok számára, és reméli, hogy általuk majd az értékrendet is befolyásolni lehet.
Az est során öt eltérő pályájú és művészi felfogású alkotóról esett szó, öt eltérő típusú interjúszituációban (hol a szerző, hol a könyv témájául szolgáló alkotó nem volt, nem lehetett jelen), a beszélgetés azonban mindig érintette valamilyen formában a hagyomány kérdéskörét. Temesi Ferenc például arról beszélt, hogy nem igazán érdemes különbséget tenni kevésbé konzervatív és konzervatívabb nézetek között akkor, ha irodalomról van szó, miden író konzervatív, hisz valami régebbit őriz írásai által, s lehet bármennyire is avantgárd alkotó valaki, attól még belehelyezkedik egy hagyományba, tulajdonképpen mindig valamilyen hagyományt őriz. Temesi örült annak, hogy Vasy Géza írt róla könyvet, még ha világuk távol is áll egymástól, ahogyan azt Pécsi Györgyi, a beszélgetőtárs megjegyezte. Az élő író nem jó, az élő író mindig elmozdul, viccelődött Temesi Ferenc azzal, hogy milyen érzés egy monográfia témája lenni, s arról beszélt, régen ezt csak már lezárult pályájú (elhunyt ) alkotókról volt szokás. Számára azt is furcsa látni, hogy a neve a könyv címe helyén szerepel.
Pécsi Györgyi és Temesi Ferenc
Más módon fordult elő a hagyomány kérdése a 2013-ban elhunyt Marsall Lászlóról szóló kismonográfia esetében, Sturm László a kötet szerzője egy olyan világra, egy olyan mikroklímára bukkant a költ fiatalkorát érintő kutatásai során, ami manapság nagyon ritka, egy olyan szellemi közegre, ahova költők és matematikusok egyaránt tartoznak, ahol természettudományos pályán mozgó emberek ugyanúgy jártasak a filozófiában és a művészettörténetben, ahogy a bölcsészek. Marsall Lászlóról például azt is érdemes tudni, hogy Weöres Sándor tanítványa volt, s amellett, hogy költészetének sajátos, egyedi útját kereste, mégis bele tudott helyezkedni egy konkrét hagyományba.
Ács Margit és Sturm László
Kiss Anna költészetére részint az jellemző, hogy múltakat fogad örökbe, ő ezt úgy fogalmazta meg, hogy az alapvető idegenségérzés ellenére kell valami otthonosságot találni a világban és ő a saját otthonosságát a múltból vette. Monográfusa, a betegség miatt jelen lenni nem tudó Cs. Nagy Ibolya méltató szavai szerint Kiss Anna versei a hiány terei, s egész költészetére az időkben és terekben járás képessége jellemző, egy olyan világ ez, melyben nincsenek befejezett idők. A költőnővel beszélgető Ács Margit számára ezenkívül izgalmasnak hat a szél és selyem gyakori egymás ellentettjeiként szerepeltetése.
A bemutatásra kerülő könyvsorozat jellege miatt volt érdekes szituáció, amikor monográfia szerzője és szereplője beszélgetett egymással. Albert Gábor rögtön azzal indította mondanivalóját, hogy bár érti, hogy itt most a róla készült könyv reklámozása lenne a lényeg, de szeretné, ha mégis inkább az ő műveit olvasnák az emberek. Azokat a műveket, amelyekről Gáspár György úgy nyilatkozott, megnehezítik az olvasó dolgát, mert egyrészt könnyedén átlépik a műfaji határokat, másrészt a lehetséges tájékozódási vagy kapaszkodási pontok is sorra bizonytalanná válnak. Albert írásai saját bevallása szerint nem annyira útvesztők (ezt a kifejezést eredetileg Határ Győző használta rájuk), mint inkább labirintusszerűek, mert csak látszatra tűnik úgy, hogy elveszik bennük az olvasó, de nem történhet más vele, minthogy a végén úgyis ki fog jutni belőle.
Monográfus és témája között a viszony talán Ködöböcz Gábor és Kiss Benedek esetében volt a legszemélyesebb. Ködöböcz elmondta, másfél évtizedes barátság fűzi ahhoz a költőhöz, akinek portréját elkészítette. A kötetet egy vallomásnak tekinti, amiben próbálta az élményszerűséget és a szakszerűséget ötvözni. Kiss Benedek költészetében monográfusa szerint többek között az érdekes, ahogyan a hétköznapi realitások költészetté lesznek, és a költészet révén teremtődik meg egy másik élet. A beszélgetés végén a kivetítőn Kiss Benedek videóüzenetét láthattuk, amelyben őszinte baráti kritikát fogalmazott meg a róla szóló könyvvel kapcsolatban.
A beszélgetések alatt a háttérben az egyes kötetekben található személyes fotókból volt látható összeállítás, a monográfiák szereplőinek írásaiból Rátóti Zoltán olvasott fel részleteket.
