Nagy Eszter
Meg is lehet bukni
Kamaszkoromban nagy sci-fi rajongó voltam, lenyűgözött a mód, ahogy addig tágítja a jelen egy jellemző trendjét, hogy a teremtett résen át beleshetek egy lehetséges jövőbe, miközben folyamatos együttgondolkodásra és konfrontálódásra kényszerülök. Kamaszkoromban nagy fantasyrajongó voltam, lenyűgözött a mód, ahogy a képzelet határait feszegetve olyan alternatív világokra nyit ablakot, ahol a saját képzelőerőm társalkotóvá válik. Régen voltam már kamasz. Lehet, hogy ezért találtam nehezebben a kapaszkodókat Gáspár András Gáspár: Föld 2. Záróvizsga című könyvéhez, pedig elsőre mintha minden a helyén lenne, mégis azt éreztem olvasás közben, hogy valahogy kilóg a lóláb. De hogy?
A történet magja nem ismeretlen, szinte minden elemével találkozhattunk már, és nemcsak a hozzám hasonló, élemedett korú olvasók, de a megcélozni vélt, 13‒17 éves korosztály is. Adva van egy titokzatos céllal alapított nemzetközi elitiskola, amit egy feketelyuk fölszippant, és átpenderít mindenestül a világegyetem másik végére. A túlélő diákok próbálnak alkalmazkodni az idegen bolygón a helyzethez, és rájönni, mibe keveredtek valójában. Miközben megszervezik a bolygó felfedezéséhez és saját életben maradásukhoz szükséges tevékenységeket, egyre többet tudnak meg különös és kivételezett helyzetükről. Rádöbbennek, hogy egy vizsgán vesznek részt, aminek a tétje a Föld és az emberiség jövője. A történetszövésben a kiválasztottság, a zártkörű, elit intézmény, a világ megmentése keveredik a magukra hagyott gyerekek civilizációteremtő kísérletével, explicit utalásokkal Jézusra és tanítványaira, harmadik típusú találkozásokra. Az új világ megértéséhez az asztrofizikai elméletek vegyülnek társadalomtudományi premisszákkal, ezotériai irányzatokkal, háttérben maradó idegenek kreálta rejtvények megfejtésével.
A sokszorosan rétegzett hivatkozásrendszer eleinte nem zavaró, bár kétségkívül csökkenti az eredetiség és az újdonság érzetét. Azon a ponton azonban, amikor a néhai asztrobiológus professzor hátrahagyott videóüzenetében a szereplők kiválasztottságának és sikeres küldetésük alapjaként „kristály gyerek” létüket jelöli meg, felmerült bennem a gyanú, hogy „itt valami nem stimmel”. Az ezotériában kedvelt, egymásra épülő, egyre fejlettebb generációk elmélete („szivárvány”, „indigó”, „kristály”, „gyémánt”) egy lebutított, eufemizált változata az „X”, „Y”, „Z”-generáció elméletnek. Azonban ebben a formában integrálva a történetbe sem a kiválasztottságot, sem a rendkívüli képességet nem támasztja alá. Ugyanis a kiválasztottságnak a gyerekek nem hordozói, hanem haszonélvezői, tanáraik önfeláldozása és az intézmény kimeríthetetlen eszköztára teszi lehetővé, hogy helyzet teremtette kihívásokkal megbirkózzanak. Kiemelkedő képességeik, tudásuk a részletesebben bemutatott szereplők esetén jobbára saját szüleik szaktudásának egyenes folytatásai, ezzel idézőjelbe téve a „rendkívüli” attributumát is. Ugyanakkor a szerző következetes marad abban, hogy az egyéni tudás, legyen az bármilyen korszakalkotó is, a közösség összefogása és együttműködése nélkül nem tud fenntartható megoldást kínálni. Az összetartás és az egymásrautaltság előnnyé kovácsolásának ilyetén kísérlete tekinthető „rendkívüli képességnek” ‒ amennyiben az eltér az olvasó világészlelésétől. Sajnos ez azzal is jár, hogy egész könyvet átszövi az ezoterikus „písziség”: a nagy összecsapás összefogásban és önfeláldozásban éri el nyugvópontját (lásd Adam és Steve szembenállása vs. Ralph és Jack A Legyek Urából), az „őslakosok” és „hódítók” támogatókká válnak, az árulók bűnhődés nélkül kiiktatódnak, és a szerelem minden akadályt legyőz. Ezt a legömbölyített, eszményi trendet próbálja, felteszem, ellenpontozni a diákok brutális halálozási tempója. Noha az sem kizárható, hogy ezt valójában a menekülés limitált kapacitása indokolja…
Amilyen sok összetevőből van összegyúrva a történet holisztikus kerete, olyan statikusak és felszínesek a benne mozgó szereplők. Csakúgy, mint a cselekménynél, itt is jól felskiccelt, szerethető, egyéni karakterekkel ismerkedünk meg, akik sajnos a történet végéig (vagy inkább történetük végéig) kevés változást, fejlődést mutatnak fel. Az események alapdinamikáját Adam Bridge (a névre még visszatérnék) és Steve Slander rivalizálása adja, ám itt, az említett A Legyek Ura párhuzamhoz képest, a drámai pillanatban Steve, a harcászatban jártas, vezetői ambíciókat dédelgető szereplő, visszalép a csellel megszerzett hatalmától Adam javára, és a végső összecsapásban feláldozza magát társai menekülésének reményében. Ezzel a tettével Steve az egyetlen olyan figurája a történetnek, aki önmagához mérten hatalmas utat jár be, kár, hogy nem sokat tudunk meg személyes indítékairól. A másik vezetőszál Adam és Eva szerelme, amit áthat az ellentétek kettőssége (technológia vs. empátia, emberi vs. asztrál kapcsolatok, kétségek a hatalom és vezetés felelőssége miatt vs. hatalom megtartása mindenki túlélése érdekében stb.), de egy ponton a kamaszos toporgás helyét átveszi a fennkölt összetartozás és a Föld benépesítésének (igen, Adam és Eva) missziója a 320 millió évvel ezelőtti Földön (azaz a karbonkorban?). Paul Adam legjobb barátjaként a vicces, laza figura, aki barátságukon keresztül a főhősről kialakuló képet hivatott árnyalni, és zsánerének megfelelően szerepe követi a filmekben megszokott kliséket. Noha minden egyes szereplő nagykamasz korú, nyelvi ábrázolásukból hiányzik vagy erőtlen a rájuk jellemző vad, merész humor, a fennálló rendszerek rettenthetetlen megkérdőjelezése. Érezhetően törekszik rá a szerző, de a dialógusok inkább egy tanári előadás keretein belül maradnak, ahol az érthetőség előnyben van az érzelmi impulzivitással szemben. Enélkül a jellegzetes, öncélú, élesen kritikus, spontán humor nélkül még erősebb a megszólalásokat átszövő didaktikus szándék. A névadásnál is hasonló, túlzásba vitt felnőttes összekacsintást vélek fölfedezni: Adam Bridge még elment, és Eva Butterfly is kevésbé lenne zavaró, ha ezen ponton megállnánk, de akkor még jön Steve Slander (a majdnem áruló), Daniel Earthly (a geológus), Phil Starter (hitélet megszervezője) és Alec Tricity (technikus). A popkulturális hivatkozások sem elég frissek ahhoz, hogy hitelesség hatását keltsék: Let It Be a Beatlestől, vagy a U2 One nem hiszem, hogy ott pörög a tizenévesek Spotify-listáján, és a tizenöt évvel ezelőtt sikeres Vészhelyzet sorozat is inkább nekem ismerős, mint a fiatal olvasóknak.
Összefoglalva: kétségkívül tetten érhető a szerző alaposságra való törekvése, a történetvezetés következetessége, az edukációs szándék. Ugyanakkor a szórakoztatás eszközeinek erőtlensége vagy éppen erőltetettsége sokat elvesz az egyébként akár működőképes koncepcióból.
Gáspár András Gáspár: Föld 2. Záróvizsga, Móra, 2020., 329 oldal, 2990 Ft
