Szálinger Balázs
Mikes Kelemen kedvelt tisztását
benövi az erdő
Itt, a nőverőerdő közepén
Volt egy tisztás, ahova elhúzódtam
Önnel, Néném, levelet írni én,
S férfierőt ott mutattam, a szóban.
S ahogy szépen földíszítettem Önt
A hátrahagyott otthoni nevekkel,
S minden vizet, hajlatot, hegytetőt
Önbe írtam, a rét eltűnt egy reggel.
A csirkelábnyomú halál füvet
Tépett ki, és a fák közelebb léptek,
Én meg mindent elvesztek, őrület,
Amit belakhatna a régi élet.
Az a tisztás maga a képtelenség,
Hiszen, Néném, nem tudhatom a testét.
Mikes Kelemen öregkori dala
Menjünk el a gyönyörűszép tavaszba
Innen, Néném, jöjjön, hogy elsegít-
Sen, jelenjen meg álomban, és balga
Hitben, jaj csak jöjjön értem megint.
Elvárom kegyedtől, hogy itt Rodostó-
Ban, ha szívem, rongyos szívem, a szív
Valóban megfeszül, és egy utolsót
Dobban, megidézhessen valakit.
Ami nap van, mind a várakozásé.
Magyarország a fiatalkorom
Volt, s ma is tart, nem lettünk soha másé,
Most is, nézze, milyen fiatalon
Kérem, hogy mondja meg, merre az arra.
Menjünk el a gyönyörűszép tavaszba.
Megjelent a Bárka 2021/6-os számában.
