Színház
A VI. MITEM fesztiválról
A Nemzeti Színház olyan előadásokat látott vendégül idén Budapesten, amelyeket nagyon ritkán láthat egy rendezvényen belül fesztiválközönség. Beretvás Gábor a hatodik MITEM fesztiválról.
A Gyulai Várszínház Erdélyi Hetéről
Az Erdélyi Hét nevet viselő kisfesztiválon 9 produkciót – köztük egy gyermek-bábdarabot és egy felolvasó-színházit – láthatott a közönség. Balogh Tibor fesztiválértékelő írása.
A vonal megszakítása - a XIII. Deszka Fesztiválról
A Deszka fesztivált hagyományosan Debrecenben rendezik meg, minden év tavaszán. Most kicsit nosztalgiázunk: nyomtatott számunkból tesszük közzé Zsigmond Andrea tanulmányát a színházi szemléről.
Vízkereszt, de amúgy mindegy
Ifj. Vidnyánszky Attila rendezésében, Vecsei H. Miklós újrafordításában volt látható a Vízkereszt, de amúgy mindegy, a Sztalker Csoport és a Gyulai Várszínház közös produkciója a Gyulai Shakespeare...
Vihar Gyulán
A gyulai Erkel Ferenc Művelődési Központban összegyűlt várszínházi közönség július 10-én este A vihart láthatta a Szabadkai Népszínház magyar társulatának előadásában, a Shakespeare Fesztivál...
Karády zárkája
„Vajon ki volt Kanczler Katalin, azaz Karády Katalin? Sanzonénekes, filmszínész, legendás szerepek megformálója, vagy a végzet asszonya, vagy csupán eljátszott illúzió?” A Gyulai Várszínház...
POSzTolva
Június 6. és 15. között lezajlott az idei POSZT (Pécsi Országos Színházi Találkozó) is. Talán az eddigi legdühösebb és ellentmondásosabb visszhanggal. Legalábbis azóta, amióta „tudatos” POSZT-figyelő...
Komafeszt - a 2019-es Mafesztről
Január végén zajlott Nagyváradon a második MAFESZT. Az ötnapos fesztivál a Partiumban és Belső-Erdélyben működő Magyar Színházi Szövetség eseménye volt, azaz bemutatta itt néhány előadását a MASZÍN...
Háborús Kolozsvár - A 6. Interferenciákról
„A meghívott előadások a háború színházi megjelenüléseit voltak hivatottak bemutatni. Elvégre száz éve, hogy 1918 novemberében véget ért az első világháború. Aminek a vendéglátó színház dolgozói is...
Hamlet – újratöltve (Rosencrantz és Guildenstern halott)
A Rosencrantz és Guildenstern halott bemutatóján egy érdekes előadást láthatott a Gyulai Várszínház közönsége. A Gyulai Várszínház, az Aradi Kamaraszínház és az Aradi Ioan Slavici Klasszikus...
< >
Háy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcáiKontra Ferenc tárcái
Fiumei forgószínpadTörténetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárja
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Győri László verseiVári Fábián László: AdventEgressy Zoltán verseiSzabó T. Anna: Alkalmi és rögtönzött versek
Grecsó Krisztián: Apám üzentBanner Zoltán: Önarckép MunkácsyvalBalássy Fanni: KészülődésKiss László: Eltűnők
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png