Fábián Annamária
Shakespeare Fesztivál Gyulán
Mitől lesz igazán jó egy fesztivál? Mi értelme a fesztiváloknak? Fontos-e, hogy fesztiválok egyáltalán legyenek? Ezek a kérdések, noha felületesnek, általánosnak és egyszerűnek tűnnek, mégis nagyon is aktuálisak a Gyulán évenként megrendezett Shakespeare Fesztivál kapcsán. Egy fesztivál attól lesz jó, ha sokszínű, de kellőképp laza, kötetlen, és olyan találkozásokat tesz lehetővé, amelyekre máskor, máshogy nincs módunk: az ország minden területéről, a világ legkülönbözőbb pontjairól hoz össze különféle embereket, akikben van valmi közös – érdeklődés, irány, egy közös pont vagy felület – ami által könnyedén közelednek egymáshoz, és valóban találkozhatnak. Egy fesztiválnak akkor van értelme, ha olyasmit tud egyszerre felmutatni, amit máskor az évben, akármikor, akárhol nem találhatunk. Csak ott, csak akkor. És mindezekért fontos, hogy legyenek fesztiválok: hogy együtt lehessünk, találkozhassunk, és olyan élményekben lehessen részünk egy kompakt, sűrített, intenzív hétben, pár napban, ami föltölt és ellát munícióval az év többi, szürkébb, nehezebb napján. A pandémia árnyékában, a tavalyi év kulturális szempontból különösen aszályos, sivár, színházat, koncertet, táncot – és mindenféle fesztivált – nélkülöző hónapjainak megtapasztalása után elementáris erővel érezzük, hogy mennyire fontos ez az együttlét, ez a közös felület, a közös, együtt eltöltött idő.
A Shakespeare Fesztivál az egyetlen olyan fesztivál Magyarországon, amelyik a világ talán vitathatatlanul legnagyobb drámaírójának rajongóit, a művei iránt érdeklődőket tudja így összehozni. Évtizedek óta hagyomány már az, hogy nyár elején Gyulán találkoznak azok, akiket újra meg újra lenyűgöz és ellenállhatatlanul vonz Shakespeare titokzatos ereje, szövegeinek meghökkentő szépsége, témáinak univerzális időtlensége. Nem csak színielőadásokat, de koncerteket, felolvasóestet láthatnak és hallgathatnak az idelátgatók és a gyulaiak, de minden évben tudományos konferenciára is sor kerül, és így nem csak a gyakorlatban, de kicsit elméletibb megközelítésben is találkozhatunk az angol mesterrel és műveivel. És igazi fesztiválhoz méltóan nem csak a szórakozásra, tanulásra van alkalom, hanem a vegyülésre, találkozásra is: az év többi napján egymástól markáns határok által elválasztott nézők, színészek, rendezők, kutatók, diákok, tanárok találkozhatnak, futhatnak egymásba, élvezhetik egymás jelenlétét, közelségét a barátságos, hangulatos alföldi város utcáin, terein, emelhetik együtt poharukat arra, hogy egy ilyen nehéz év után is itt vannak, élnek, örülnek, Shakespeare-rel, Shakespeare-nek.
Idén június 28-tól rendezték meg a fesztivált, Shakespeare, amikor magyar címmel. A pandémia a külföldi előadások meghívását ellehetetlenítette, de a fesztivál programja ennek ellenére színesre és érdekesre sikerült: budapesti és vidéki előadások, koncert, diákelőadások, utcaszínház, felolvasószínház és még egy vadonatúj darab bemutatója is belefért a repertoárba.
Június 28-án a budapesti Katona József Színház Othello című, egyfelvonásos, sodró lendületű előadását lehetett megtekinteni az Erkel Ferenc Művelődési Központban.
Othello
Letisztult, szinte kellék nélküli előadást láthattunk, ahol a teret az átlátszó plexifüggönyök tették meghatározottá, elválasztva a kint és bent, az itt és ott, a látható és láthatatlan, a valóság és képzelet világát. Márton László fordítása sajátosan mai, eleven szöveget eredményezett, a darab alcímében is megjelent a „néger” szó, ami a veretesebb „mórt” váltotta, és ezzel ma is aktuális problémákra (rasszizmus, fajgyűlölet) is aktívabban reflektált az előadás. A darab mozgatórugója Jágó szerepében Kovács Lehel volt, aki egyszerre jelenítette meg a kisszerű kívülállót és a zseniális manipulátort, aki a saját féltékenységéből és gyűlöletéből kovácsol pusztító féltékenységet és haragot Othello lelkében is, és pusztítja el a korra, rasszra tekintet nélkül tomboló szerelmet a fekete férfi és a tiszta fehér nő, Desdemona között. Rujder Vivien Desdemonája is különösen erős alakítás volt, a tiszta és ártatlan szerelmes lányból határozott, öntudatos szerelmes nővé érett a színpadon, éles ellenpontjaként a darab férfiainak, végig következetes és bűntelen maradt, és valóban – a szó szoros értelmében – áldozatként tudta megformálni ezt a gyakran gyengének és esetlennek ábrázolt nőalakot.
A fesztivál június 29-én a Rómeó misszióval folytatódott, melyet a Kaposvári Egyetem Rippl Rónai Művészeti Karának III. éves Kéri-Uray osztálya adott elő, Vidnyánszky Attila rendezésében.
Rómeó misszió
Ízelítőként egy utcaszínházi jelenetsort láthattak a nézők a darabból hétfőn a Világóránál, ahol már lehetett érzékelni azt, hogy nem mindennapi feldolgozásra számíthatnak a nézők: a fiatal színinövendékek nem egy szerelmespárt, hanem rögtön hetet mozgósítottak a világ talán legismertebb szerelmi történetének bemutatására. A Kamarateremben játszott előadáson minden lány Júlia és minden fiú Rómeó lett, a különböző ikonikus jelenetekben más és más párosok testesítették meg a szerelemeseket, és a többi szereplőt is felváltva alakították a hallgatók. Az átgondolt, szép koreográfiával, minimális díszlettel és kevés kellékkel játszott előadás remekül működött, szépen megcsillant a fiatalok tehetsége. Átütő volt a szereplők energiája, fiatal szépsége, az előadás kifejezetten hitelesen hozta a shakespeare-i darab időtlen üzenetét az ifjú, tiszta szerelem mindent elsöprő erejéről.
Este a Várszínház színpadán volt látható a Kulcsár Noémi Tellabor előadása, a Vihar, amelyben Shakespeare története a mester igazi ereje, a szavak nélkül jelent meg. Így az előadás egy sokkal megfoghatatlanabb, misztikusabb térbe emelkedett, hiszen a zene és a mozdulatok, a színek és formák vették át a szavak tisztázó erejét, ezáltal egy sokkal ösztönösebb, a látványra hagyatkozóbb nézői attitűdre volt szükség a darab befogadásához, megértéséhez, élvezetéhez.
Vihar
Nem kap szóbeli utasítást a néző arra vonatkozóan, ki kicsoda: „Egy bölcs, magányos, öreg férfi, egy gyönyörű szép, tiszta lány, egy romlott, alávaló gazember és egy könnyedléptű szellem. Ez volna Prospero? Emez Miranda? Hol van a sötét Caliban? Na és Ariel?” – olvashatjuk a darab színlapján. A mozgás és tánc, a zene és a ritmus nyelve vette át a főszerepet a társulat előadásában, és a darabbéli varázslat működni tudott, az álom, a szerelem, a harag, a búcsú itt is alakot öltött, csakúgy, mint a prózai színpadon.
Június 30-án a III. Richárdot láthatta a közönség, az Erkel Ferenc Művelődési Központ színpadán, a Csíki Játékszín előadásában. A darab a hatalom képlékenységét és az intrika világát állította a központba, mégpedig nem csupán hagyományos színpadi eszközökkel, hanem mindvégig az internetes közösségi oldalak, élő streamelések, és a hagyományos televíziós közvetítések manipulatív erejének hangsúlyozásával. A színpadon egy kézi kamera képét is mindvégig élőben közvetítették egy kivetítőn, és attól függően, hogy melyik színész honnan vette az eseményeket, mindent azonnal több perspektívából, több nézőpontból láthatott a közönség.
III. Richárd
A hagyományos színpadkép így kiegészült, és láthattuk a történetet a színfalak mögül, a takarásból is, vagy a színész arcára ráközelítve, vagy a nézők arcát, reakcióit fürkészve is. A címszereplő III. Richárd mellett, akit Kozma Attila hozott minden eltúlzott póz nélkül, de épp annyira vonzón visszataszító figuraként, ahogy azt Shakespeare megálmodhatta, meg kell említeni még Buckingham szerepében Veress Albertet, aki nagyszerűen formálta meg a mai életünkből is olyan ismerős, mindig jól helyezkedő, intrikus politikust.
Július elsején Shakespeare 37-ből három címmel láthattunk felolvasó színházat, öt remek színész előadásában. Hegedűs D. Géza, Petrik Andrea, Radnay Csilla, Vecsei H. Miklós és ifj. Vidnyánszky Attila olvasták fel némi keretjátékkal fűszerezve a Shakespeare/37 címen futó webszínházi kezdeményezés három darabját. A Shakespeare/37 a TRIP Webszínház szervezésében, Magács László rendezésével 37 kortárs író Shakespeare-átiratait, adaptációit sorakoztatja fel, ezek közül most hármat hallhatott a közönség Hegedűs D. Géza (át)rendezésében.
Shakespeare 37-ből három
Vörös István Gloster Kft. (a III. Richárd alapján), Márton László Athéni Timon és Tasnádi István Szeget szeggel: érzékenyjáték céges környezetben című művei elevenedtek meg a Kamarateremben, ahol a narrátor szerepét saját darabjaikban Vörös István és Márton László vállalta. A két író a darabok felolvasása előtt érdekes és szórakoztató beszélgetést folytatott Hegedűs D. Gézával az írásról, az átiratok születéséről, Shakespeare-ről, és a Shakespeare/37 projektről.
Július másodikán délután a Kamarateremben beszélgetett Elek Tibor irodalomtörténész, a Várszínház igazgatója Győrei Zsolttal és Schlachtovszky Csabával az új közös darabjuk és a Várszínház vasárnapi bemutatója, a Hamlear kapcsán. A beszélgetés során szóba került nem csak az írók régi barátsága és a közös munka, de lehullott a lepel a Pitymalló Kesely névről és Bánk bán és Hamlet (avagy a Bánk bán és a Hamlet, Katona és Shakespeare) találkozásáról is, amelynek kulcsa nem más (keresd a nőt…) mint Gertrúd/isz, és a véletlen névegyezés a két tragikus sorsú királynő között. A jókedélyű beszélgetés után este a Lóvátett lovagok című előadást lehetett megnézni a Tószínpadon a pesti Vígszínház előadásában, Rudolf Péter rendezésében. A hőséget felváltotta a hűvös, esős idő, de a Tószínpad varázslatos hangulata megmaradt: Ámor (Tóth András), a bajkeverő szerelemisten kis csónakon érkezett a színpadra, és kavarta fel a kedélyeket, érzelmeket.
Lóvátett lovagok
Az előadás a hagyományosabb színházi feldolgozások közé tartozott a héten, átgondolt, kifejezetten szép színpadképpel, gazdag jelmezekkel. Mészöly Dezső fordításában, dalbetétekkel és szonettekkel színesítve élvezhette a közönség Shakespeare-nek ezt a kevéssé ismert komédiáját, a zenét a nagyszerű Vodku zenekar biztosította. A darab a shakespeare-i komédia minden eszközét beveti, és ezeket a nagyszerűen variálható díszlet segítségével könnyedén vitte színre a társulat: a dal és zene mellett a félreértések, álcák, álruhák, félrekézbesített levelek és mindenféle bolondok (akik okosnak hiszik magukat, akik mások fölött állónak hiszik magukat, akik valóban bolondok, és akik csak szerelmesek) bonyolították a cselekményt, az előadás fénypontja a muszkatánc volt. A sok jó alakítás közül talán leginkább Seress Zoltán hóbortos spanyol Armandója emelkedett ki.
Július harmadikán két nagyon különböző programpontja volt a fesztiválnak. Egyrészt az immár hagyományos Shakespeare-konferencia a Mogyoróssy János Könyvtárban, ami idén a „magyarság” kérdését járta körül. Pikli Natália, Almási Zsolt, Fazekas Sándor, Szőnyi György Endre és jómagam is azt igyekeztünk több szempontból megközelíteni, hogy mitől lesz magyar, illetve milyen, amikor magyar Shakespeare. A különböző magyar fordítások, feldolgozások és átiratok, színpadi előadások és Shakespeare hatása magyar szerzőkre voltak a legfontosabb szempontok, amik mentén az idei konferencia alakult.
Az esti programot megint egy ifjúsági előadás biztosította: a Pesti Magyar Színiakadémia hallgatói adták elő az Ahogy teccik című előadásukat, aminek nemtragédia! volt a műfaji meghatározása. A fiatalokkal az előző napokon Gyula-szerte lehetett utcaszínházi alkalmakon találkozni, rövid zenés jelenetet mutattak be az érdeklődők számára. Mindig nehéz diákok előadásairól írni, mert a végeredmény legnagyobb részben az ő érdemük ugyan, de nem az ő felelősségük; ha nem sikerül olyan előadást színpadra vinni, ami méltó a színházba érkező közönséghez és a gyulai Shakespeare Fesztivál szintjéhez, az semmiképp nem a kemény munkával a hátuk mögött érkező fiatalok hibája, hanem az őket felkészítő tanároké.
Az előadás az Ahogy tetszik alapján készült, és a Shakespeare-darabba beleszőtték a mai tinédzserek, fiatal felnőttek nehéz és kaotikus világából vett problémákat, a dühöt, menekülést, ameg nem értést a felnőttek világával szemben. A fő baj nem is az volt, hogy a szövegmondás, a technikai tudás, a mozgás a diákok nagy részénél finoman szólva nem volt épp hibátlan (nyilván az elvárások is kisebbek diákkorú színészekkel szemben, akiknek a szakmán kívül alázatot is kell még tanulniuk), de sajnos az előadás öncélú, közhelyeket puffogtató beszúrt szövegei és igénytelen koreográfiája nem működtek harmóniában sem a Shakespeare-darabbal magával, sem pedig az előadásban abból eljátszott töredékekkel. Célia alakítása és Beck Zoli zeneszövegei mentették az előadást, de sajnos nézőként ez leginkább egy közepes középiskolai diákszínpadi alkalomra emlékeztetett – ahol valóban nem tragédia egy ilyen próbálkozás, de ide nagyon-nagyon kevés volt.
A fesztivált színesítette a CT Project koncertje vasárnap délután, My Shakespeare Songs címmel. A zenekar tagjai Cári Tibor zeneszerző, Vajda Boróka, Veress Albert és Kiss Attila, a dalok pedig Shakespeare szonettjeiből és drámai szövegeiből készültek, egészen izgalmas elegyét nyújtva a klasszikus zene és a kortárs improvizatív zene megoldásainak.
Cári Tibor
A fesztivál csúcspontja egyértelműen a Várszínház vasárnap esti Hamlear bemutatója volt, Őze Áron rendezésében, Nagy Ervin és Sipos Imre főszereplésével. A Győrei Zsolt–Schlachtovszky Csaba alkotópáros sajátos humorral fűszerezve alkotott egy darabot a klasszikus Shakespeare-fordítások ízével, verses formájával, azokat idézve, a Hamlet és a Lear király történetének, motívumainak felhasználásával. Hamlear (Nagy Ervin) előbb Hamlet, dán királyfi mintájára őgyelgő, kissé hisztis dán herceg, aki apja szellemének (Koltai Róbert) próbál (nem) megfelelni, majd a második felvonásban immár Anglia királya, családi és politikai problémákkal, két szerető, őszinte, egy utálatos és őszinte lánnyal…
Hamlear
A két történet egyszerre idézi meg és fordítja ki/ássa alá játékosan, tisztelet- és szeretetteljes humorral Shakespeare műveit: csodás a hamleti nagymonológ feldolgozása, az egérfogó jelenet előadása, a Learben pedig a szeretet-teszt és a vihar-jelenet travesztiája. A darab legérdekesebb újításának ötlete a szerzőpáros elmondása szerint még diákkorukban született, Bánk bán történetbe emelésével, aki Gertrudisz megölése után menekül Dániába, csak hogy egy újabb Gertrúd nyomasztó jelenlétében tengesse életét menekült magyar úrként a dán udvarban, tisztán és szappanillatún (Claudius legnagyobb örömére). Kicsit kívülállóként, kicsit manipulátorként működik, kicsit barát, kicsit ellenség is – Sipos Imre zseniális előadásában. A darabot könyv formában is megvásárolhatták az érdeklődő nézők a Gondolat kiadó és a Várszínház közös kiadásában.
Az egészen fiatal fesztiválozók számára minden délután színházi workshopot tartottak a városi könyvtárban. A programban szereplő darabokat, előadásokat a konferencián is előadó Shakespeare-kutató kollégák, valamint magyartanárok és drámapedagógusok (Balogh Norbert, az Erkel Ferenc Gimnázium és Dávid Péter, a Karácsonyi János Katolikus Gimnázium tanárai) segítségével gondolták át, dolgozták fel a középiskolás fiatalok.
Mozgalmas, izgalmas hét volt ez a Shakespeare-kedvelő közönség és a szakma számára is, a város terei és a gyulai vár tökéletes színteret biztosítottak a darabok számára, és ahhoz is, hogy a fesztivál résztvevői (szakmabeliek és nézők, tanárok és hallgatók, gyulaiak és látogatók) valóban találkozni tudjanak egymással. Az előadások, programok sokszínűségéhez kétség sem férhet – minden szinten és mindenféle színház iránt érdeklődők találhattak kedvükre valót. Reméljük, jövőre is találkozunk, talán már a pandémia szorongatásától szabadulva, nemzetközi társulatokkal is, igazi fesztiválhangulatban.
Fotók: Kiss Zoltán