Géczi János
Akkó felé
A tenger, mint évszázadok óta
teszi, egyszerre mondja az összes
zsoltárt, dünnyög a sok öreg, görbe
hátú hullám, énekszétmorzsoló
szerzetesek. Mi sem irányítjuk
az égnek tekintetünket.
És más zene lesz,
megszólal az univerzum, minthogy
a mobilhálózatba gabalyodva
felzúg sok adást egy időben fogva
a telefonba belebújt rádió.
S a tenger immár Schubertet játszik,
egyszerre vezényel Franz Welser-Möst,
Fischer Iván és Leonard Bernstein,
majd Chopint és Bachot, mint kinek csepp
zenei ízlése sincsen, de amit
előad, az mennybéli, hencegek
vele én, a teutonfülű is,
hallom! A meglepett sokaság figyel,
a gekkók a visszahagyott mólón,
a porlepte sarkokban a pókok,
a neonfénypislogás abbamarad,
s a teltkarcsú kötetek is nyitva
felejtik magukat a napozók
lebarnult kezében, a regényben
megáll az Annát elgázolni kész
vonat, a versben nem úszik tova
a szennyes vízfelszínen a dinnyehéj.
A nagyzenekar Schubertet játszik,
Chopint és leg-legvégül Messiaent,
az áhítatost, ki színhallással
hallja a vízkéket a szívkagylók
rózsaszínével, s a tölgyrőt gályák
alkonyati moll felvonulását,
miközben hajózunk Akkó felé.
Alkalmi versek a bálnáról.
Befejezetlenek
Augustus Maecenas közbenjárásával rábírta Vergiliust, hogy írja meg a császár és a rómaiak történetét. Bár módosul a mű koncepciója, a költő a római nép históriáját eposzba foglalja. A poézis és a politika egymást támogatja.
A mintegy tízezersornyi műben alig tucatszor íródott le a szó: bálna. Leginkább mint harci bárka neve, egyszer pedig az állat testmérete okával, költői hasonlat elemeként. A bálna, ez a melegvérű, utódját szülő vízi lény ugyan négy évszázaddal korábban szerepel Arisztotelész rendszertanában, ezért azt gondolhatjuk, része volt a mindennapoknak. Vergilius nem emlékezik meg róla, s hogy miért nem, az is említetlen maradt.
Első változat
Aki dicsőíti, hogy karöltve jár
poéta és császár, Vergiliusnak
miért nincs mersze, hogy írjon róla?
És Aeneas, vajon, lenne e bálna?
Kit lát az olvasó, aki a szerző
és a hős alakját folyton-folyvást,
mint nap fényét az éj sötétjével,
eggyé nézi? S a könyvtáros,
ki cédulájára az adatok
után ráírja: e pompás műben
nincs betűnyi sem, amely a tenger
alját elmondja, kit? Hol a bálna
verssora, mely a tengert a mélyére
rábízza, mint a leírt betűre
a papiruszt? Van-e vers, mi elmondja,
amit a cethal a felszín alatt lát?
A történetalji históriát.
A múlt víz alatti járatába
a vízkék lámpa és a kék bálna
kötelességtudón mikor merül?
Második változat
A bálnát Vergilius leírja?
Aeneas, vajh, kinek a példázata?
Az olvasó az, aki a két alak
szerepét egymással folyton-folyvást,
mint nap lángját az éjjel kormával,
felcseréli? Vagy a könyvtáros, ki
cédulájára az adatok után
azt írja: e pompás műben nincs egy
sor se a tengeraljról, egy sor sincs,
amely a lomha vízmélyt megnyitja,
úgy, miként leírt betű a papiruszt?
Mindenhol csak a kerek menny látszik,
s ami a talapzata, a vízfelszín,
az a fedő, s a dús testű tengerből
semmi se! Nincs, ki alámerüljön
a mélybe, bejárja a bálna
otthonát. Nincs sor, mely elmondja,
mit a felszín eltakarta mélység
lakója lát, a történetalji
históriát.
*
A teremtés univerzumába
a meg nem írott vers belevegyül,
és egy égkék bálna alámerül.
A szavak szégyenkeznek a szótárban.
Megjelent a Bárka 2023/2-es számában.
