Versek

 

 Dimeny_H._Arpad.jpg

 

Dimény H. Árpád

 

Szőke, kékszemű, nem túl kedves

 

a suliban hallottam, hogy valami osztálykiránduláson beleestél egy

vízzel feltöltött mély árokba, amely valamikor tankcsapdaként működött.

nem tudtál úszni, és ott lebegtél a zöld uszadék közt kék ruhádban, mint

valami Shakespeare-hős. éppen a mosdóban voltam, pisiltem, majd kezet

mostam, amikor az egyik haverom mondta, vagy inkább kérdezte, hogy

ismerted-e azt a nem túl magas, szőke, hidegkék szemű lányt, aki mindig

olyan fennhéjázóan viselkedett, olyan nagyot játszott, mintha ő lett volna

Pamela Anderson, tudod, az a nem túl kedves csaj. meghalt. szünet volt.

a folyosón átverekedve magam a focipálya mögé siettem, ahonnan mindig

is remekül látszott a Perkő csúcsa, akkor úgy nézett ki, mintha valaki körbe

fújta volna polisztirolhabbal. nem tűnt túl magasnak és a háttér hidegkék

volt, mint a szemed. az jutott eszembe, vajon hová mentél volna, hisz

mindig menni készültél, el a városból, mert olyan kispolgári, poros, koszos,

unalmas. egyszer egy magyarórán erről írtál fogalmazást, nem volt annyira

jó, de megkaptad rá a tízest, mint mindig. arra emlékszem, hogy a vége az

volt, hogy már a lici után elmész még az országból is. te, nem túl

magas, szőke, hidegkék-szemű, nem túl kedves. majdnem elsírtam

magam, de nem tudom, miért, hiszen akkor már egyáltalán nem

kedveltelek. főleg amikor megtudtam, hogy a maturandusra valami

nős férfi jött utánad. ráadásul pont egy olyan alak, amilyenné váltam,

de akkor még egyáltalán nem láttam olyannak magam. te, nem túl

magas, nem túl kedves, hirtelenszőke, gyűlöltem, amikor a hidegkék

szemeddel néztél. akkor este is, amikor beültél az autóba, és oda-

köszöntél, a nevemen szólítva. mintha valamire vártál volna, aztán

beültél a férfi mellé, aki úgy nézett ki, mint amilyenné váltam, bár azt

akkor még nem tudtam, csak arra gondoltam: vajon ezt érdemled?

ez lesz az életed? te, nem túl magas, nem túl okos, szőke liba,

a kissé kancsal hidegkék szemeddel. lám, megfulladtál egy tárnában.

de hát akkor este már nem volt mit mondanom. már nem is

kedveltelek, jégkirálynő-szemű, vállamig se érő, piszkosszőke,

utálatos vigyorral, a szar fogalmazásoddal, amire protekcióból

kaptál csak tízest. akkor már a táncparketten is kerültelek.

a fejem is elfordítottam, amikor az autóba beültél, te nem túl

kedves hulla-kék szemekkel, nem túl magas, vízben összeaszott

magát mindenkinél jobbnak gondoló, a poros, unalmas várost

elhagyni készülő. kerültelek. a jégcsap-kék szemed. nem túl kedves.

rég el kellett volna menj. a bálba se kellett volna gyere, vagy még

azelőtt elmenj, hogy megtörik a varázs, te hullaszemű, seprűhajú

gonosz törpe. és hiába mindez, mert nem engedtek elmenni. rá két

hétre is rólad beszéltek. a közértben egy néni kérdezte a fiatal

kiszolgálót, ismerte-e a lányt, aki osztálykiránduláson megfulladt,

hogy nézett ki, ő volt-e a Marika lánya. és a polcok közül kilépett

egy nem túl magas, szőke, halottszemű nő feketében, nem Marika.

a tárcájából egy fényképet vett elő. ez volt ő. az én aranyhajú, karcsú

mélytengerkék-szemű, kedves, okos és csodaszép gyermekem, akit

még egy költő is szeretett.

 

Megjelent a Bárka 2022/5-ös számában.


Főoldal

2022. október 21.
Vöröskéry Dóra tárcáiEgressy Zoltán tárcái Banner Zoltán tárcái Gömöri György tárcái
Erdész Ádám: Melyik a járható út?Mátkaság a dinasztikus érdekek árnyékában
Margetin István: A suliban majd ne így meséldSüveg Szilvia: A fiú
Új év, új bor – avagy januári szőlőségeinkKarácsony (Német)gyulán
Csobánka Zsuzsa Emese: TériszonyBirtalan Andrea verseiKarkó Ádám verseiKarácsonyi Zsolt versei
Kontra Ferenc: Egy pohár vízLackfi János: Üres buborék marad a helyénSzilágyi-Nagy Ildikó: RehabSzakács István Péter: Darina
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png