Poós Zoltán
A gyulai vár sziluettje
Ahogy egymás után eszed a linzereket, a fémtálcán látható
lesz: Gyulai emlék. Némi fénymaradvány, és a vár
sziluettje. Gyula mindig ott volt közöttünk. Az összekötött
képeslapokon, amiket hetente átnéztem, nem tudom,
mit remélve. Hogy találok egy nekem címzett lapot, rajta
Mazsolával és Tádéval? Üzenetet nekem, a sosem
látott rokontól? Anyám a gyulai lapon anyucinak hívta,
magát, erre nem emlékeztem. Sosem hívtuk anyucinak.
Vagy mégis? Annyi biztos, hogy a várat sokszor lerajzoltam.
Ilyen a vár. Várszerű. A többi vár jórészt csalódás. Itt viszont
van bástya, nagy víz, meredek fal. Összetartozik itt minden,
a vár, a zászló, a kacsák, és a mozgásban lévő felhők is.
Mint a képeslapokon. Először a családot rajzoltam le, aztán
egy házat piros tetővel, kéménnyel, majd a várat, ami
megvéd minket. És egy fát is, amin keresztül lélegzik
a táj. Gyula: az első kirándulás. Ágyúgolyók – ezek szerint
tényleg voltak ilyenek! – hökkentem meg. Forró nyári nap
volt, álltunk a vár bástyáján. Faltól falig járt a meleg szél.
Másnap tudtam meg, hogy apám nagybeteg. De ott,
Gyulán még minden rendben volt. Az első negyven
év, a képeslapok, a vár. Aztán másnap a telefon. Majd
lélegzetet venni a hallgatáshoz. Ugyanaz a forró levegő.
Megjelent a Bárka 2021/3-as számában.
