Tatár Sándor
Fenyegetőznöm sincs mivel
Múlik a délelőtt. A házak és a fák
lassan, de könyörtelenül
visszagöngyölik maguk alá
hosszú reggeli árnyékukat.
Ezt az irigységet kitől tanulják?!
35 fokosnál is rekkenőbb az
agylágyító hőség.
Vagy képzeljünk el egy világ-
méretű szerverleállást, vagy ha
létfontosságú szerveinkből
alakulna hajthatatlan sztrájkbizottság!
Ha én is visszatartanám a...
– Mi olyat tudnék én visszatartani,
amit hiányolnának halandó-társaim?!
Ez 1 (nem) célelvű revü
Ne sürgesd az értelmet,
egypárnyári lény,
személyre szabott funkciód
a Nagyegészben;
nem áll már jól neked, hogy hajtogasd:
„Az nem lehet, hogy múltommal
minden tettem és célom
elenyésszen!”
Füvek, hópelyhek, csillagok –
hiába tűnik a különbség oly nagynak,
ki nem játszhatja s le nem vetheti
egyikük sem az idő
hatalmát;
te ismerd végre föl, hogy az
elfogadás az igazi
szabadság!
S a mandátum nem feltétlenül
addig tart csak, míg magad is
akarnád;
hát tarts ki helyeden,
amíg ezt rendeli
a karmád,
vagy amíg az Úrnak
(bár talányosan hallgat)
gondja van rád.
Élj adományaival, míg
vendégel a lét,
ez a számodra átmeneti
buborék –
találd meg a modus vivendit
(többnyire lehet), amíg csak
elműködget a test,
a biogép,
és (vagy) amíg a sörpad
el nem korhad.
Megjelent a Bárka 2021/2-es számában.
