Vári Fábián László
Szeptember végén
Már rínak a völgyben a kerti virágok,
lelkükre a romlás, ím, rátelepült.
Ha látod köröttünk a való világot,
lásd negatívját is: a nincstelen űrt.
Nem vágyódhatsz el már a holdra sem innen,
ha van is ott élet, az nem emberi.
Bőgő citeráját viharra hangolja,
s az egeket megzengeti Valaki.
Ki lehetne más, mint a nagyságos Ördög,
ki farkával hozzá taktust is dobol?
Az induló élén vonul Covid úrnő,
s a kupákban máris megromlik a bor.
A szívtájék sajdul, az élet iramlik.
Jöjj Szeptember, ülj az ölembe ide,
hogy maszkba bugyolált orcával bukjak
két szép, kitakart kebled fölibe.
A francba a maszkot! Érezni akarlak,
a vírus meg húzzon jó anyjába vissza!
Bocsáss meg, Uram, talán nem a te dolgod,
teremtő két kezed ez ügyben tiszta,
de lobbizhatnál mégis valahol értünk,
hogy kihúznánk tavaszig bomlatlan aggyal.
Hadd készülődjék csak bebábozódva,
s tenyeredről szállhasson fel az Angyal.
Ha nem csókolhat
Nem vágyom már a holdra sem,
jó nekem a Csonka Beregben.
Félénk madaram, éji álmom
a szélszisszenéstől is rebben.
Jaj, hogy már a háztáji szél is
kígyó-lélekkel lett teremtve!
Hadd bóbiskolna, kínáljátok
jó tejecskével reggelente,
vagy kössetek szájára maszkot,
covidot ne kapjon az árva.
Már a rettegés is ragályos,
éjszakám legyen kulcsra zárva.
És kendő kell a fényforrásra,
ne is nézhessek már tükörbe.
Alantas mélyén kobra fészkel,
s úgy vág, akár a járványgörbe.
Ha nem csókolhat álom-mézzel,
nyüves döggel ne traktáljon!
Vessen ki magából a hajnal,
s az anyaköddel odébb álljon.
Megjelent a Bárka 2020/6-os számában.
