Tóbiás Krisztián
Milyen szép is lenne…
Milyen szép is lenne
ha a színek nem egyforma sebességgel
terjednének
hanem a sötétebbtől
a világosabbig lassulva
egyre lassabban
szép lenne
leszállnál a vonatról
és először meglátnám a pupilládat
két fekete pontot
a fehéren világító
kőzúzalékból
összelapátolt vasúti töltésen
majd a hajad
szálanként tűnnének elő
a tincsek
a sötétebbtől az egyre világosabbig
majd megérkezne a szemöldököd
és az anyajegyeid
a kis barna pöttyök
amiket már többször is megpróbáltam
feltérképezni
valószínű hogy rendszerezni kellene őket
egyszer s mindenkorra
mindet egytől egyig
lejegyzetelni
bemérni
tycho brahe temérdek füzetet teleírt
csillagkoordinátákkal
úgy kellene nekem is lejegyezni téged
minden egyes pöttyöd
majd előtűnik karod
arcod
bokád
ahol lebarnultál
a vonat ablakán keresztül
a naptól
és végül fehér ruhádat látnám meg
a szálai közé berakódott korom
már régóta sejtetett valamit
valamikor a pupillád
és a hajad sötétebb szálai között
tűntek fel
mint egy régi karcos filmen
a fénylő pontok
csak sejteni lehetett mindeddig
hogy valami lesz még ott
valami volt még ott
és csak most
mielőtt még teljes egészében meglátnálak
derülne ki
hogy fehér ruhában utaztál
a vagonok közt
kormos falak közt
hófehér ruhában
milyen szép is lenne
folyamatosan érkeznél
színről színre
és ha elmennél
mire eltűnnél
már kezdődhetne is elölről az egész
gyönyörű lenne
ülnék az állomáson
a kényelmetlen padon
ahol várok rád
minden nap
és nézném amint
előtűnsz
eltűnsz
előtűnsz
eltűnsz …
Megjelent a Bárka 2017/3-as számában.
