állott

persze a fiatalságnak teljesen mások a koordinátái mint az öreg szemlélődőnek mikor beindul lelkében a kitörés vágya gyúl a tekintélytisztelet sziklatömbjei alatt legfeljebb az örök joviális gesztusa marad ha hírességekkel pajtáskodik és közben már azt lesi a megereszkedett korpusz lépcsőin miként mászhatna föl a fényes homlokig úgymond pályatársnak valós gyarlóságokra vadászva zsíros pozíciókat keresve az indulásnak valahogy az állott szellemi viszonyok között fél évszázada tisztes forrásaihoz az én nemzedékem sem tért haza volt aki az uralkodó gyanús eszmét kezdte el csűrni és csavarni többeknek a szigorú rendőrtekintetekkel teletűzdelt hakni nyújtott esztétikailag mérsékelt ám bátor lendülettel ívelő szárnyalást magam kissé már akkor utáltam mivel a merészség s hűség között félúton gyakran elakadt a szál melyet sosem tudtam végiggombolyítani vagy az agresszió nőtt túl a fél-tehetségeken vagy az absztrakt motyogást nem lehetett tudatformáló erőként eladni az egyre nagyobb káoszban majd mikor már minden vágy ellobbant előmásztak az újabb gengszterek azóta a haza és haladás bennem egyre megy

állóvíz

ma már kissé szégyellem ahogy a puha diktatúra dagonyájába fiatal családalapítóként nyakig belefeküdtem volt néhány évtized mikor merész morgásaink közepette inkább az volt az ütem hogy az ember kiélvezhesse szólamokban a ház urát és hazatérő gyermekeivel fűszerezze meg a késő délutánt még ha feszültségek közepette később el is tűnt az éjszakában odább férfiasan új allűrökre váltan bizonytalan asszonyától megszerezve a konyhát ahol nagy zsíros falatokra ment át a reformzöldség s a nyulaknak való saláta legfeljebb a kapcsolat nyiladozó réseit nem látta anyóslátogatások kölcsönös szorításában s mikor rossz versekért is gálánsan fizetett neki az állam majdnem lehalkult piálásokban összemosakodtak rendszerbarát és anarchista barátai persze ma már igazából nem kín e kín csak csöndes rosszérzés az állóvíz partján melyet azért olykor felülírt harsány elégedetlensége és a térség kritikája mostanában viszont már gengszter hatalmi bandákra látva újra megbillen az emberben a világ a kezdeti brutális akasztásokon túl mivel is volt rosszabb odaát s merre húznak ezek a pöcsök nekik az intenzívről nem köszönök

állszakáll

gyerekkorom óta mindig riadalmat okoz ha az emberi testről valami leválik úgy is ha anyaga természetes folyomány hajigazítástól a körömvágásig vagy egy kihúzott fog netán a korpusz metszett része a különböző távozó váladék pedig akár a nép ellensége felingerel ha megindul és persze akkor is ha az bennreked ezek után nem nehéz kitalálni milyen alpári gyötredelmek keretezik életem és öregedvén egyre jobban hisz nem ülhetek mindig állszakállal méltóságos pózban egy hétköznapokból megemelkedett szalonban angol teára és szivarra várva azok már rég nem nekem vannak kitalálva ám ha valami mégis borzongat hiába tanulgatom ereszkedő környezetem és rám is hóhéri közönnyel mordulhat a holnap az a művégtag a műfogsor netán a paróka amelynek asszociációs bázisába és nem a rím kedvéért gyakran odalép a róka aztán a fantomas-képzetek mikor virtuális álarcodat leveszed akár a bőröd akkor riadt magányomba dőlök steril terekre vágyva holott ezekben növekszik föl igazán az ember kozmikus magánya levéve hűséges párás szemüvegét mert valahogy ez a protézis már kiküzdte a pótlék melegét

állvány

öreg barátom aki modorosan is nagyon értett a vershez besűrített életformájához tökéletesen illettek ugyanis az ízlésbeli keservek és meddő óráiban hosszasan ráért bogozgatni a hatalom és az aktuális szépség egymást oly irritáló iramát hisz elvileg már mindnyájan sejtettük nincs külön televény ahol virágoznának a gyalogos reáliák és az absztraktnak sincsen egyetemesen sugárzó ám ingerszegény bája mellyel felállhat a jámbor egy szónoki állványra a másfelől jött szellemiséget ledönteni ám talaj menti fagyokból is képtelen hiteles mítoszokat önteni ezekért kétségesnek látszott valahogy összeszálazni a széttengő világot szóval ez a különös tehetségű kissé barokkos modorba hangszerelt barátom egy nyáresti sörözésen míg túl dicsérte bennem a költői csírát amelyre éhesen vágyik a sarjadó ifjúság némileg körülményeskedve odabökte nem vagy eléggé mély első reakcióként fagypont alá szállt lelkemben a lírai szenvedély majd lassacskán beláttam milyen jelzései üzengetnek az autentikus írásnak a téboly és a nyomasztó kisebbségi erények nélkül ha hiányukkal a megszállottság is beszédül rációval teli napjaimba

almanach

milyen szép volt a parányi pálya elején naivnak lenni ha jött szembe egy copfos kislány szép keresztrímes strófákban neki énekelni a legalacsonyabb közhelyeket vagy anyák napjára írni gyöngyvirág szagú verseket melyekre könnyezni kezdett a hermeneutika előtti befogadó apa himbálózó aktatáskájára is rímeket kötni volna jó ahogy egykedvűen elhagyja a tanácsot akár egy becsületébe belefáradt tanácsnok s bár sosem mutatja a születésnapjára szült rigmusokra bizonytalanul kimegy a gangra mivel nem szeret tanúk előtt elérzékenyülni aztán egy lépcső fokával feljebb már a klasszikusok modorát gyűrve belefeledkezve az utánzásba amikor jóval a híres posztmodern hibrid előtt megpróbálta a dalnok ősei stílusát a maga vázlatába terelni majd talán a leghamisabb etap ha a magától elszédült nyomdafestékhez is jutott dendi az idők okoskodó magasából szédül ki az almanachok évszázados divatjából s lezseren mondja akkor hogy kellett volna felnyüszíteni a holdra modern lovagló módra s mikor az ember már görcsöl rádöbben van némi igaza hisz állandó mozgásban ér valamit a vers és a haza örök sznobjaival

almás

a gimnázium politechnikája általában almáskertekben telt a virtuális becsengetésre a szaktanár az agronómusokkal a vad pálinkától gyorsan betüzelt s vagy végigfociztuk az egész délelőttöt mielőtt felmásztunk a buszra vagy ha a morcos pedagógus fejgörcseit ki nem aludta télidőben elgémberedett kezekkel lapátolhattuk az összefagyott havat jobbik esetben nagyokat hurrázva bunkó káderek elé tereltük a riadt nyulakat amelyek ha máshol nem a drótsövénynél megértek a sörétre fölpördülésüknél ordenálé hangokat hallatott a munkás-paraszt diktatúra vezető népe most nem tudom a kiválasztottak felső üszke éppen milyen modorban büszke az eléjük terelt vadas agóniára félő ennek ma is megvan az illúziókat széttaposó ára s a mellékszereplők soha elévülő magánya beleégve a téli képbe mennyivel emberibb volt mikor egy sarkköri reggelen a metszési gyakorlatra érve a szakit megkérdeztem félve no ez körtefa vagy alma erre szegény a létráról lekavarva talán még ma is üldözne ha nem lettem volna fürge ám idővel már feladta a jóságos ürge s a züllött szélhámos világban néhány évtized múltán kezdtem érteni indulatát

Megjelent a Bárka 2016/4-es számában.

Főoldal

2016. október 12.

Vissza