Melher Dóra
Perforált lélek
Rendkívül szorongató helyzet,
belesüppedni valami parfümmel elbódított,
mesterkélt valóságba, amit a szeretet
rétegez, de végül csak mi tartjuk össze.
Nincs már ebben láng, csak gyertyacsonkok,
pár higgadt ajkú csók és legfőképpen az,
hogy elfelejtkeztünk arról,
mi mindent váltott ki egykor belőlünk a másik.
Az a másik, akinek keze a combomhoz simul,
hüvelykujja borzongatja gerincem ívét,
akinek leszakadt kabátgomját csak én tudom
úgy megvarrni, hogy a villamos ülése ne akarja
újra és újra magához láncolni egy szerda délután.
Tudod mennyi bennem a kérdőjel?
A homlokom hidegre változott, de még rátapadnak
forró tincseim. Azon gondolkozom, hogy
rajtunk egy lélek perforáció segíthetne csak,
amiben végül mindketten érzékenyen
új valóságot alkothatunk egymásról
vagy a régi tudatában fogadjuk el,
hogy többet nem adhatunk annál,
amit a fantáziánk megenged.
Semmiben sem
Semmiben sem vagyok elég jó
még szomorúként is közhelyeket érzek
semmiben nem tudok teljes ember lenni
minden mondatom elcsépelt idézet.
Beszüntetem a Wordpress oldalam
törlöm magam Facebookról ha kell
de ha senki sem olvassa lelki nyomorom
rosszabb ott lógatni magam,
mintha a keresőmotorom
ignorálna minden kritikát a monoton
másokat becéző üzenőfalamon.
Rohadtul nem kellemes most
itt heverni az ágyadban huzat nélkül
laptoppal az ölemben számolgatni
mennyi fájdalomcsillapító kerül
elő a szekrény aljából a cipősdobozból
a kiszakadt falú IKEA-s vacakból
Épp hogy összetartja a padlón foltot hagyó
mindenhol elfolyatott pillanatragasztó.
Kiszáradt a kád
Már egy ideje üres a kád,
mindig ott van épp annyi hely,
amely karjaidnak elég.
Karjaidban pihenek én is,
tengernyi üveggolyó között téblábolok,
melletted, meredten, felázott lélekkel,
rád tapadt szemekkel,
a magam karikatúrája vagyok.
Megjelent a Bárka 2016/1-es számában.
