Lázár Bence András
Nóta
Ha nem lennének akadályok
mi egyebek meg a mások
megkérnélek jöjjél hozzám
nincs baj ezzel ne gondold
túl nem kérlellek nem is foglak
rossz lenne ez kibúvónak
csak az érzés mi egymások
földöntúli bolondságok meg
a tudat hogy hiányod mint
a huzat átjár
értsd meg a lakáson
megkérnélek jöjjél hozzám
reggel este vagy délután
átgondolva kicsit bután
Ha nem lennének akadályok
mi egyébnek egyéb párok
ne magyarázd kifogások
jól van nem kell kicsit túlzás
inkább legyünk egyszerűbbek
költözz hozzám egyszerűen hisz
itt van nékünk most a minden
meg a semmi végtére is
sátrat bontott az isteni
gondviselés nem lesz többet
egymás gondját
egymás hátán
hordjuk ki
a világ vállán
Ha nem lennének akadályok
az egyebek meg a mások
megkérnélek jöjjél hozzám
feleségnek a hétvégén
eleségnek legyen véges
vagy végleges soha többet
esetleges soha inkább
fájjon múljon ne gondolkozz
most a múlton álljunk inkább fehér
lábon kovácsoltvas kopott ágyon
aludjuk át az életünk jól van nem
kell kicsit túlzás inkább legyen
egyszerűbben
jöjjél hozzám
meztelenben
Ha nem lennének akadályok
mi egyebek meg a mások
egyszerű kis kifogások
megkérnélek jöjjél hozzám
gyűrű helyett itt a kérdés
tudom ez most nem is kérés
csak a tudat hogy a huzat
meg a többi
mindegy most már
csak egyszerűen jöjjél hozzám.
Egyszer csak
Kezdődhetne akár azzal is, kezdődhetne
és folytatódna, hogy tél van, hogy éjszaka
hogy fekete hajad őszre vált, hogy ráncaink
vigyázzák két élet, két hétköznapi múlt
összes mozdulatát.
Kezdődhetne akár azzal is, hiszen mindig így
ér véget, hiszen mindig így, nem mással,
és egyszer csak folytatódna, szemed ugyanolyan
zöld volna, mint a hűvös júniusban, mint hajnalban
ha felriadsz és a barna gyűrűk vigyázzák
egy éjszaka összes légvételében az imák hiányát.
Kezdődhetne akár azzal is, kezdődhetne úgy,
és egyszer csak mintha minden erre várt volna
folytatódna, hogy te meg én egészen és egyszerűen,
hogy így mi ketten, hogy én lehetnék neked az, akinek
ráncait őrzik a barna gyűrűk hajnalban, ha felriadsz
és álmomban takaró után kapsz.
Kezdődhetne akár így is, de elég lesz ha
folytatódik, hiszen hűvös június van és a hűvös
júniusban egymásba porladunk és mégis
kései ráncaink, az összes légvétel
a barna gyűrűk és minden mondat:
hogy egyszer csak tél van,
hogy egyszer csak éjszaka,
hogy egyszer csak hűvös hajnal,
hogy egyszer csak felriadsz,
hogy egyszer csak minden ima
hogy egyszer csak minden mozdulat
közös, közös, mint a tudat
hogy együtt múlunk el,
hogy így mi ketten,
hogy a hűvös júniusban
most hűvös június van
és fekete hajad,
fekete hajad
hullámzása töri
ketté a nyarat.
A fekete kiskabát
nincs is többé ha már volt
és itt van már elmúlt
feketén ragyogva
hajszálaiddal a halomban
a bőröm most vacogva
tejet iszol kacagva
a fekete kiskabát
a karomban nincsen már
és ez most hát így marad
tisztán csak a tűz alatt
az örvénylő szemedben
a vágyban a melegben
úszik a kád és benne állsz
ősz jön és nincs kabát
a karomban halomban
tejet iszol kacagva
eltűnt az a kiskabát
feketén és ragyogva
és nincs többé ha már volt
és itt van már elmúlt
és itt van nem zajjal isteni
kacajjal feketén és fehéren
a tejben a pohárban
az örvénylő hártyákban
a színváltós szemekben
a tűz alatt a kádban
az őszben a halálban
az életben anyákban
a kacajban mosolyban
a fekete kiskabát
itt talán a karomban
feketén és ragyogva
hajszálaiddal a halomban
Megjelent a Bárka 2015/2-es számában.
