Novák Noémi
tévedések
(Dulcinea saját udvarában)
álomhiányos lett. éjszakáihoz szeszneművel lyukasztott jegyet.
pedig kétszeresen teremtett lélek, akinek lényegében illik élni.
két szál kolbász közt a hentes diszkrét szalonspiccel rámered:
mi ez a törpe varázslat, furán szagló bűbáj, nem érti.
kézfején kidagadó erek, kantárt vág puffadt esőfelhőkre.
konkrét kérdései vannak. darálja, gyűri, míg a szája feldagad.
alsószoknyája vasalt vitorla, csillogó szemmel evez a porban.
hátsó kertje mögött árnyékszéki vígság, szűk ösvények burjánzanak.
minden csapás végén zsíros bajszát törölve várja középkorú hőse.
de sose megy hátra. és mindegyik barátja csak az ismerőse.
ouverture
emlékszel még imrére
néha jóska volt alkalomadtán emil
szerintem alatta tört össze a járda
nem bírta tekintete súlyát
mikor délutáni álma nyomait kereste
micisapkája szárbaszökkent a tavaszon
két szárnya munkásköpenyből varrva
elszállt mert emil ilyenkor költözik el
vele ment kedvenc égdarabkám
mostan emil csapását követem
szívem háromszáztizenhét kiló
és összetörtem a járdát
Csorba
Kurta vasakat ereszt a tél
langymeleg, sárfoltos utakba.
Hosszút vonyít öreg, sárga eb,
csonk foga lágyékot harapna.
Üresen kaffant az állkapocs.
(Ordítottam én is, hogy halljad.)
Vöröslő teapárnán úszom,
szemeim csorba csészealjak.
távirat
szép idő van. ideje mulatni.
engem szíven ütött egy kontraposztó.
ülök magamban pitypangok tövén,
keserű szárú bóbitán lefoszló
fehér ernyő-esőben. morzéznak
virágok, hajthatatlan a mindig előre,
sebes fénye cukros felhőknek,
cukros nézésnek. most is elpirulok tőle.
fejem kattog, élő telegráf lettem:
fogaim közt lyuggatott szalagok.
soha többé nem mondok semmit.
jobban teszed te is, ha elmutogatod.
Megjelent a Bárka 2015/2-es számában.
