Novák Éva

Késésben

Idén is lekéstük az ünnepet.

Ragyogni készültünk éppen,

mások már oltották le a fényeket.

Maradtunk sötét szobába zárva,

se ajtaja, se ablaka, csak

gyermekkorunk félelmeinek

párálló, vad szaga.

A hó világítóan ült a háztetőkre.

Titkokkal foglalkozik

Józan fővel nem hihettem, hogy egyszer még

hiányolni fogom a titkokat.

A többrétegű fátylakat, a derengés szárazjegét,

a kiismerhetetlen ritmusban cserélődő maszkokat.

Látcsővel kémlelem a zárkózott eget,

házam felett furcsa spirálban füstölgő

repülőgép zuhan, most, gondolom, most

tapasztalom meg, amit előttem annyian,

milyen a titkok hirtelen halála.

De a szomszédos házakat találja el.

Nem baj

Nem baj, ha megcsúfulunk.

Nem baj, ha elgyávulunk.

Nem baj, ha jöttünkre kart ki nem tárnak.

Nem baj, ha másnak nem fájunk.

Csak az a baj, ha elszíntelenedünk,

mint a vegyszer gőzébe fojtott lepkék.

Évtizedekig erre vártunk?

Gyerekben ne bízz meg soha

Megtört középkorúak után kutatsz,

akikre a telhetetlen élet pakol szüntelen

újabb és újabb batyukat, öregeket keresel,

akik még jól tartják magukat, haszontalan

tapasztalataikból fonnak élőláncot a Föld köré.

Csak gyerekben ne bízz meg soha.

A gyerek sorsa mostoha. Imbolygó, málló,

korhadó bálványokat kell naponta

új ruhákba bújtatnia, ha elérkezik

a megfelelő idő, lemezteleníteni egészen.

Elmenekülni kénytelen messzire, hogy a látvány

felidézhetetlenségig halványuljon el.

Végvár

Elhagyott tájban állsz, felmagzott, embernyi

gazok támogatnak, az ég a plafon,

vissza nem tér már senki hozzád,

a napsugarak sem időznek

fölösleges romjaidon.

Megjelent a 2012/3-as Bárkában.