Magyari Barna

Incselkedik az illúzió

ahogy bolygónkat vizsgálja az ének

a föld köntösén átvérzik az élet

ma önmagam meg nehezen találom

vajon hány zseb van a lélekkabáton

bár betűkészletem csupán maréknyi

a mindenséget próbálja bemérni

s emberbalkonomról hosszan nézhetem

DNS-láncon ugat az értelem

zord napon a fény haját meghúzni jó

incselkedik velünk az illúzió

mint a tűzifa hevít az öntudat

ábránd után az ész mindent felkutat

mikor begördül a régi ifjúság

konyhánkban fejtem versről a rím húsát

az asztalon néhány emlék szerve hűl

s a múlt felsálját szétmérem egyedül

Serényen munkál a betűgépész

bűzlő jelenben

a tudat kutat

hová ejtettük

vajon magunkat

anyagi érdek

feketéll kinn-benn

nehéz elszállni

a verssel innen

tehetetlenül

rég ért ennyi vád

nyálát a válság

könnyen köpi rád

osztályoz a jaj

gondokat könnyen

problémák között

habzik a könnyem

mikor inségben

a hit megreped

lelkük foldozzák

szorgos emberek

kopog egy alak

én tudom ki ő

jellemotthonba

a bútorvivő

serényen munkál

a betűgépész

mire összeáll

bennem az ép ész

s belülről ontja

a nagy fényeket

a sejt rostélyán

izzó képzelet

Megjelent a 2012/3-as Bárkában.