Pollágh Péter

Sugár

Elmúltam harminc,

nem tudom, mennyivel,

és a kamasz jön utánam,

mint levél-

gyufa: vékony, szálkás,

susogva beszél,

legyen mit megbánni.

Megint hanyatt, lustán lóg ki a láb,

fehér bőrben, az erkélyen, mint két

cukor, vagy, mondjuk úgy, sugár.

Ti meg indultok értünk, elveszett

fiúk, míg dúdolunk tetőitek felett,

s látjuk lent a régi világot,

Marlborót is szívunk, puha

csomagost. Hajnali háztetőkből,

tejtáblákból több mohó kockát

törünk, két pofára majszolunk,

míg a tejút bajuszt rajzol nekünk,

nagyon baba, felnőni kár,

és kár veszni látni lent

a volt boltokat: már más

a nevük, sérült rajtuk az üveg.

Nem hiszem, hogy nem hasad

tovább.

Nincs mit

Felneveltem sok csontomat,

s mint kétszárnyas szekrényt,

most roskadozva visznek.

Az ölelésére gondolok,

mert ilyen nap is van,

meg olyan fejem is,

amiben ilyenek járnak.

Isten ölelése egy kabát.

Lassan jöttem rá.

Lassan értem utol.

Tele van varrással. Egy vak talán

letapogatná, meghangosítaná.

De én nem járok utána,

egy ölelésen nincs mit ellenőrizni.

Ez a kabát édes.

És nem csöpög.

Vér van benne,

túl nagy szavak,

szócukrok nem férnek már

el a zsebében.

Fogasra tettem a kabátot,

most nem megyek vissza

bele egy darabig.

Még a fogas sem az enyém.

De a ruha megvár.

Mágiával megtelek.

Ma felveszek egy formát,

bármit is mondanak rá,

holnap egy másikat.

Mosok és elhagyok egy ruhát.

Megjelent a 2011/2-es Bárkában.

Reichert Gábor kritikája Pollágh Péter Vörösróka és A cigarettás című köteteiről a 2011/2-es Bárkában.