Csoóri Sándor
Mennyi játék és mennyi förtelem!
Csonka szonett
Mennyi játék és mennyi förtelem!
Itt toll-labda száll, amott borzas aknák
Roncs autók közt tangóznak a kurvák.
Nekik a temető is táncterem.
S mindegy, hogy hétköznap vagy lángos ünnep
Dante szíve helyén szilva kéklik.
Nem ránt föl többé istenkéz az égig.
A pokol szeret minket s az is bűntet.
Hőskölteményt ha ma írnál, barátom
a férfinőről írj, ki kuncorogva
megy el vizelni minden zöld bokorba,
bár jól tudja, hogy több élete nem lesz.
A holttér hőse ő, önmagával is játszik,
s nevetve sír, míg bevérzik a torka.
Fúj, fúj a szél
Fúj, fúj a szél, végig az utcán.
Fúj, fúj a szél, végig a városon.
Fölhajigálja még a vigasztalan szemetet is
a nyitva felejtett csillagokba.
Szép, újvilág! Földkörüli útra indul
a rongy, a selyem, a madzag, a kalap
s a nyári szerelmek titkos levéltára
ajtóstól, mindenestől.
Fúj, fúj a szél s tánc közben azt üvölti
„Nézzetek rám, ilyenkor élek én,
zene vagyok, himnusz és suhanó szív
amely boldogan hagyja el a testet."
Kinek üzen? Nekem a ballagónak?
Nekem, aki a Földet többször is megkerülte
és körömmel kaparta meg a Holdat
vérzik-e még vagy örökre halott?
Fúj, fúj a szél s van, akit fölkap,
s viszi magával, mint sas a csibét;
sikoltásából ismerem föl a hajdani lányt
aki meztelenül mosta haját egy vízesés alatt.
Köszönöm szél, te gyakran csodát művelsz
velem: cserében minden hajszálam a tied.
Még a temetőt is elfújod tőlem messzire
ameddig el se látok, hiába süt a Nap.
Megjelent a Bárka 2010/1. számában
