Győrffy Ákos
A leprás király
Kétszer kellett megfürdetnem a kutyát,
mert a pataknál belehempergett egy róka
elfolyósodott tetemébe. A dögszaggal
álcázza magát, de nem tudja, hogy már felesleges.
Nincsenek ellenségei. Az elpépesedett dög
fölött szivárványos fénnyel csillogott a levegő,
mint a kegyes festményeken a glóriák.
Hiába faggat, nem árulom el a fiamnak,
hogy mit mondtam a papnak a gyóntatófülkében.
Gyáva vagy, mondja már a kocsiban.
A maga szavaival ugyanezt adta tudtomra
a fiatal szerzetes is.
Elképzelem a leprás lovagkirályt,
ahogy a főhajó fölötti karzaton
imádkozott nyolcszáz évvel ezelőtt.
Messziről bűzlött, a szaga
átjárta a tömjénfüstöt.
Hazafelé megállunk az égerlápnál.
A moccanatlan, sötétbarna víztükör
fölött ugyanaz a homály,
mint a gyóntatófülkében.
Achilleion
Egy végtelenül lassan csukódó liftajtó elzárja
előlem a képeket. De nem csak a képeket,
hanem a képek közötti zajt is, ami a közeli
szívekből árad.
Távolodom a hajnali tengertől, elfogy
az ösvény, egy félkész nyaraló betonteraszán
rágyújtok. Soha le nem bomló
szemétkupacok az elvadult szőlőtőkék
között.
Egy magányos szirt körül hullámok habzanak,
a hangjukat nem hallani innen, a néma
kavargás fölött néhány sirály
köröz. És távolabb ott a meredek
hegyoldal, amire kényszeresen
egy házat képzelek.
A szomorú királyné is ebben az órában
kezdte róni végtelen köreit a közeli
kastély parkjában. Társalkodónője
az ablakból nézte, de nem mert
csatlakozni hozzá, mert tudta, hogy
úrnője ilyenkor szellemekkel
társalog.
Az olajfákkal körülvett tisztáson
bekapcsolom a diktafont. Hetekkel
később hallgatom meg a felvételt
a szárazföld belsejében, egy
másik évszakban.
Ismeretlen madarak, fehérzaj,
odakint esik a hó. Az elképzelt
házban valaki gyertyát gyújt, és
megpróbál emlékezni rám.
De hiába igyekszik, csak
néhány szót ismétel egyre
halkabban.
A közeli szíveken egy darabig
még megmarad a hó.
A forrás
Ma reggel újra érzem a régi disznóól szagát,
pedig sehol nincs már disznóól a környéken.
Csak fűnyírókat hallani, és egy betonkeverőt,
amiből nemsokára kiöntik egy remélt jövő alapjait.
Negyven év múlva mindenből legfeljebb
egy szederfa árnyékának emléke marad,
a darazsak zsongása a levelek
között, vagy egy biciklin ülő gyerek,
ahogy sírva tekeri a pedált az azóta
lerombolt gyárhoz vezető betonúton.
Az egyetlen barátja meghalt,
szénné égett egy tehervagon tetején.
Néhány évvel később álmában megjelent
a halott fiú, és megmutatta a forrást, ahová
bedobta az ezüstpénzt, amit ellopott tőle.
Színes platánlevelek borították a kőmedence alját,
a levelek között csillogott az érme. Benyúlt a vízbe,
de nem érte el, csak a darabokra tört fényt
markolászta.
Ha meglátta a halott fiú anyját
az utcán, mindig átment a túloldalra.
Feketében járt, magában motyogott,
és úgy tartotta maga előtt a karjait,
mintha épp készülne megölelni
valakit, aki nincs ott.
Megjelent a Bárka 2023/6-os számában.
