Hulej Emese
Harminchat történet a legyőzhetetlen gyermeki lélekről
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi egységének otthont adó Wenckheim-palotában ismertették a HUBBY szakmai zsűrijének döntését, s osztották ki hét kategóriában az Év Gyerekkönyve Díjakat. Az ifjúsági könyvek kategória díjazottja: László Noémi A mi iskolánk könyvéért (Pagony Kiadó).
Hulej Emese beszélgetett a díjazott szerzővel.
‒ Osztálytársak, szövetségesek, gyerekhazugságok. Patinás épületek és pionírélet, a Mikulás, aki tavaly még Télapó volt. Erdély, Kolozsvár, a diktatúrán átragyogó gyerekkor diadala. Az írások a nyolcvanas évek kolozsvári iskoláit idézik meg, ha jól érzékeltem, nem egy iskolát.
‒ Nem bizony, három iskoláról és három épületről van szó. 1979-ben lettem első osztályos, az elemit egy jellegzetes, lakótelepi betonkockában jártam, majd a ma János Zsigmond Unitárius Kollégium néven működő líceumba kerültem, ez hagyta a legmélyebb nyomot bennem. Ezután Kolozsvár legszellemibb utcájába, a Farkas utcába, a mai Báthory István Elméleti Líceumba jártam, ott érettségiztem. Az írások zöme a nyolcvanas évekről szól, de van néhány szöveg a rendszerváltás utáni évekről is.
‒ A nyolcvanas évek Romániájáról Ceauşescu bűnnel terhelt, rémisztő és nyomorgó világa jut eszünkbe. Ezekben az írásokban a gyerekkor átragyog a diktatúrán.
‒ Bármilyen szörnyű korban nőnek fel emberek, gyerekkorukra életük legszebb időszakaként emlékeznek. Ez örökérvényű paradoxon. A nagyszüleim az első világháború idején voltak gyerekek, a második alatt fiatal szerelmesek, ezek voltak életük legszebb időszakai. Bármi szörnyűség történik, a gyermeki lélek töretlen. Számomra is az volt a tanulság, milyen boldog voltam egy szörnyű korban. Igaz, a nehézségekről is lehetne írni egy könyvet, hiszen bőven voltak, ám én nem azokra fókuszáltam. Az emlékeket a lelki alkatunk szerint rostáljuk meg, ez is egy konstrukció.
‒ Annyira jelen van a gyerek elbeszélő, hogy elgondolkodtam, nem gyerekkori naplókból építkezett-e.
‒ Olyan gyerek voltam, aki szemlélődik és mindent alaposan megnéz. Ami nagy benyomást tesz rám, azt nem felejtem el, és nagyon fontos számomra az, amit így nevezünk: hangulat. Épületé, emberé, közösségé. Azt gondolom, ez a fizikai részletekben is megbújik, éppen ezért jól meg lehet ragadni néhány jelentős részlet felvillantásával.
‒ A szöveg sodró, igényes, szellemes, lírai. Érezni benne a költőt. Tervezi, hogy több prózát ír a jövőben?
‒ Hosszú ideig a verseken kívül csak, szakmai jellegű prózát, könyvkritkát és hasonlót írtam. Két oka van annak, hogy megszületett ez a könyv. Egyrészt nem lehet állandóan verset írni, erre jó példa Tóth Krisztina és Szabó T. Anna, akiket szeretek, és akik mindketten váltogatják a műfajokat. Említhetem Karinthy és Kosztolányi nevét is hasonló szempontból. Amikor a fiam megszületett, írtam egy mesekönyvet, a Keljfeljancsit, ám A mi iskolánk véletlenül született. A Közoktatás című erdélyi havilapba kért tőlem a szerkesztő írásokat, ám az elsőket visszaadta azzal, hogy olyan kellene, ami könnyed és érthető, el lehet olvasni egy kávé mellett. Ekkor gondoltam rá, hogy az iskolás élményeimről írok. Amikor rátaláltam a hangra, és leírtam az első mondatot, azonnal tudtam, hogy ebből valamikor könyv lesz.
‒ Olvasás közben elgondolkodtam, vajon egy mai kiskamasz rendelkezik-e elegendő ismerettel ahhoz, hogy megértse a történeteket.
‒ A könyveim nemigen kategorizálhatók, mármint életkor szerint. Szerintem leginkább azoknak nyújt élményt, akik nosztalgiával gondolnak az iskoláséveikre. Ugyanakkor voltam már líceumban is a könyvvel, és bár tetszett a diákoknak, a tanárnőjüknek még jobban. Azt hiszem, a szöveg irodalmi kvalitása nyerte meg a zsűrit.
‒ Hatházi Rebeka szép kollázsai illusztrálják a könyvet, az ön és testvére gyerekkori képeit is használta hozzájuk. Sokunknak ismerős a könyv borítóján látható lila bekötőpapír is.
‒ Nem is tudtam, hogy Magyarországon is ilyet használtak! Mondható, hogy a mi iskolás éveink ebbe a lila papírba voltak burkolva. Tanév elején hetekig ezzel volt tele minden, majd ilyen színű tanszerek között teltek a napjaink.
‒ Egy szerző életében vannak utat nyitó, pályafordító könyvek. Lehet, hogy A mi iskolánk is ilyen?
‒ Ráhibázott, mert engem ez a könyv a városommal szembesített. Itt születtem, itt élek, itt érzem jól magam. Szeretem az embereit, az épületeit, éppen ezért A mi iskolánk írása közben láttam meg magam előtt egy Kolozsvár köré szerveződő gyerekregény-folyam lehetőségét. A tervvel pályázatot nyertem, azóta kutatok és írok, szinte kész is az első rész, amely a Fő téri Szent Mihály templom terében játszódik. Gyerekhősei mellett felbukkan benne Báthory Zsigmond fejedelem is. A másik két részről egyelőre nem mondok semmit. Így hát valóban, ez a könyv erőteljesen a gyerekkönyvek irányába fordított, meglátjuk, mi lesz belőle.
László Noémi A mi iskolánk, ill. Hatházi Rebeka, Gutenberg Kiadó, Csíkszereda, 2026, 92 oldal, 5450 Ft
