Fecske Csaba
A tehén meg én
(szelfi)
A képen
éppen
egy tehén
látható, meg én
a réten,
valamikor régen.
Amelyik nem a tehén,
az vagyok én,
kicsikét hiú,
vézna kisfiú,
a szeme kék
mint az ég,
füle nem zöld ugyan,
mint a fű,
mégis zöldfülű.
A tehén,
másképpen marha,
tarka,
elöl a szarva,
hátul a farka
van.
Megfelelő
zöld a legelő,
jól érzi magát
a rajta legelő.
Ráérősen, komótosan
legel,
minek sietne, a fű sose fogy el,
csak az én türelmem:
Hol a tej,
tehén,
felelj!
Lábatlan cipő
Világgá ment a cipő,
hogy szert tegyen egy lábra,
elvégre ezért jött világra.
Hagyott csapot, papot, kaptafát,
kicsinosította magát,
csakúgy fénylett a bőre,
mutatós lábbeli lett belőle.
Ment, mendegélt csak egyre,
a szíve tele vággyal,
hogy találkozna végre lábbal,
mindegy bütykös vagy lúdtalpas,
csak láb legyen, bele való.
De szegény hiába lábal,
nem volt szerencséje lábbal,
végül meghasonlott magával:
levált a talpa, kibomlott a fűzője,
fölösleges holmi lett belőle,
hever csak az út szélére vetve…
Lábak, ti büdösek, ti bütykösek,
tudjátok meg: rátok való,
belevaló cipő volt,
legyetek miatta könnyesek
ti hűtlen vaksi tyúkszemek!
Furcsaság
Ej, mi a kő, tyúkanyó kend,
újabban már kukorékol?
Hiszen sötét éjszaka van,
vígan vigyorog a vén hold.
Messze még a szőke reggel,
korán szólalt meg a vekker.
Mondja, maga megbolondult,
esze visszájára fordult?
És a kakas mit szól hozzá,
hogy a hangját utánozza?
Ezentúl tán ő fog tojni,
hogy tréfáját viszonozza?
Vízi dal
Sopánkodik a sügér,
hogy a víz csak hasig ér.
Hasig ér, hasig ér,
így messzire sose ér.
Panaszkodik a viza,
a halpénz nem deviza.
Van halpénz, de biz’ a
koldusszegény a viza.
Azt mondja a vízipók,
nem vállalok rizikót.
Rizikót, rizikót,
nem vagyok én vízigót.
