Papírhajó - Primér/Primőr

 V__rfalvy_m__ret.jpg

 

Várfalvy Emőke

A gyerekek őrangyala

 

 

Atyaisten már jó ideje ráncolta a szemöldökét.

Hihetetlen precizitást igényelt az őrangyalok szárnyára minden egyes tollpihét egyenként felragasztani, de kész lett.

Az utolsó hófehér angyalszárny is a helyére került, mikor nyílt az ajtó.

– Oh, gyönyörűek lettek! – csapta össze a kezét Anyaisten, mikor észrevette a Föld felett lebegő, sóhajkönnyű fehér teremtményeket.

– Igyekeztem – mosolygott büszkén Atyaisten, és apró csipeszével megigazított egy félreálló tollpihét.

– És mindennek teremtettél őrangyalt? Tényleg? – kérdezte Anyaisten, és tovább nézegette az angyalsereget.

– Hát persze. Ő itt a madaraké, ő a fáké, ő a tűzoltókra vigyáz, ő pedig itt a bortermelőkre és…

– … és a gyerekek? A gyerekekre melyikőjük vigyáz majd? – pásztázta végig az utolsó sort is Anyaisten.

– A gyerekek… – ráncolta újra össze a szemöldökét Atyaisten, és a jegyzetei után nyúlt – … nos, a gyerekek…

– Nem akarod azt mondani, hogy pont nekik nem teremtettél őrangyalt?!

A dolgozószobában csönd volt.

Csak a légy zümmögését lehetett volna hallani, ha a mennyországban lennének legyek. De nincsenek.

Így csak a csönd és Atyaisten jegyzeteinek egyre idegesebb zizegése hallatszott.

– Nos… – tette le az utolsó oldalt Atyaisten.

– Szóval megfeledkeztél a gyerekekről – sóhajtott Anyaisten, mire Atyaisten lázas kotorászásba kezdett a fiókjában.

– Dehogy, itt is van, ez itt a gyerekek őrangyala! Nézd milyen szép és…

– … és?

– És, nézd csak. Fáradhatatlan. Akár hetekig is kibírja alvás nélkül.

– Bámulatos!

– És ez még semmi! A tigrisek bátorságával és harciasságával bír. Bármikor és bárki ellen képes kiállni. Legyőzhetetlen.

– Kiváló!

– És azt még nem is mondtam, hogy olyan kedves hangja van, hogy a legszomorúbb szívet is képes megvigasztalni.

– Páratlan!

– És a keze. Nézd, a keze! Egyetlen simogatásával gyógyít.

– Fantasztikus!

– Ugye? Az utolsó, a tökéletes – húzta ki magát elégedetten Atyaisten.

– Egy apróságot azért elfelejtettél – mosolyodott el Anyaisten.

– Ugyan, mit? – Atyaisten kezébe vette, és vizsgálgatni kezdte az utolsó őrangyalt.

– Tényleg nem látod? – mutatott Anyaisten a teremtmény feje fölé. – Nincs szárnya.

Atyaisten óvatosan letette az őrangyalt a többi közé, és kihúzta a legfelső fiókját. Üres volt.

– Elfogytak a szárnyak – mormolta maga elé csalódottan.

– A szárny fontos? – kérdezte Anyaisten, és most ő vette kezébe az őrangyalt.

– Hát persze. Mindegyiknek van. Anélkül nem lehet angyal – magyarázta Atyaisten.

– Még ezzel a sok csodás képességgel sem? – forgatta Anyaisten az őrangyalt. A szárnyak nélkül is tökéletesnek tűnt.

– Attól tartok, ez így nem lenne helyes. A teremtés törvényei, tudod, ha én sem tartom be…

Anyaisten összeráncolta a homlokát.

– Az mégsem lehet, hogy pont a gyerekek maradjanak őrangyal nélkül – gondolta, és ekkor kipattant a fejéből egy ötlet. – Nem baj, hogy nincs szárnya, hát nem repül. Majd nem távolról, hanem közelről vigyáz a védenceire. És mondjuk, akkor lehetne egy kicsit más a neve. Nem angyal…

– … hanem? – nézett rá reménykedve Atyaisten. A megoldás egészen működőképesnek tűnt. 

– Anya – simogatta meg az őrangyal arcát Anyaisten –, az majdnem angyal, de mégsem. Mit szólsz?

Atyaisten mosolyogva bólintott.

– Ez jó lesz – mondta –, több mint jó.


 

Főoldal

2020. május 02.
Csík Mónika tárcáiKiss László tárcáiLackfi János tárcái Szabados Attila tárcái
Erdész Ádám: Változatos múlt ismétErdész Ádám: Melyik a járható út?
Szarvas Ferenc: Amikor az ellenőr mindennap megtanult egy versetKas Kriszta novellái
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Farkas Wellmann Éva: Akit nem találszFarkas Arnold Levente: Ywon KerépolMolnár Lajos verseiGéczi János versei
Zsidó Ferenc: Égig érő szénásszekérHaász János: A puskás emberAbafáy-Deák Csillag: Csók sem voltHáy János: Boldog boldogtalan
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKApku_logo.png