Kollár Árpád
Szeptemberi döntetlen
Azért egy kicsit rossz, hogy vége van a nyárnak,
és nem lehet nyúlni többet az ágyban reggel,
amikor még puha vagyok és álmos,
mint a párna, amin ott maradt az arcom,
pedig jó lenne aludni még száz évet legalább;
és jönnek majd a leckék, a kötélmászások,
mint a zombik, jönnek az undok menzalevesek,
jön az ülj le szépen, írd meg, gyakorolj már,
a miért vágsz megint ilyen savanyú képet –
és kicsit rossz az is, hogy vége van a strandnak,
a dinnyének, a tévének, a merülésnek,
hogy nem lehet egész nap csak otthon játszani;
és nagyon sötét lesz majd nagyon korán,
mert megeszi a tél a napot, mint egy tükörtojást.
Mégis jó egy kicsit, hogy vége van a nyárnak,
és jönnek az udvaron a bolondozások,
a foci a szünetben, meg a tánc, a nevetés,
jönnek a békülés előtti nagy összeveszések,
és a verseny, hogy ki tud hülyébb fejet vágni;
lesz kirándulás is, farsang, edzés, koncert,
kinyit a könyvtár, ahol végre békén hagynak,
és ki ne hagyjam, hogy megnyit a büfé is,
lehet majd a sorban jókat lökdösődni,
vagyis hát nem lehet, de a folyosón is biztos
lesz visongás, pedig azt se lehetne,
igaz, a lyukasórán azért szabad mobilozni –
most mégis az a legjobb, hogy együtt vagyunk újra,
és várhatjuk együtt az újabb nyarakat!
