Papírhajó - Primér/Primőr

Hal__sz_B__lint.jpg

 

Halász Bálint

Nyoszi

 

Nyoszi félős kis nyuszi volt, és családja szerint ez így volt jó:

– A medvék a legveszélyesebbek mind közül! –  Nyusziapó remegő hangja kísértett a létra tetejéről, ahol a mézes csuprokat rendezgette.

– Jó lesz, ha vigyázol, mert még macskatáp lesz belőled! – suttogott a fülébe Nyuszitesó, és körbenyalta csupa tejföl száját.

– Mindig legyél éber, drágám, a rókák alamuszi állatok! – simogatta meg a buksiját Nyuszimama, magára kanyarítva vörös prém kabátját. – Mit hozzak, káposztát vagy répát?

– Fiam, élni annyit tesz, mint félni – szimatolt ki óvatosan Nyusziapa az ajtóból, majd belekarolt Nyuszimamába, és egy nagy szökkenéssel együtt vetették bele magukat a kinti világba.

Nyoszi remegve várta, hogy visszatérjenek. Befúrta magát a takarója alá, és onnan pislogott nagyokat. Éppen csak annyi időre hagyta el a biztonságot jelentő vackát, amíg ki-kinézett az ablakon, hogy hol késnek már.

A harmatos fű ide-oda ringott, az ég kékjét egy tovatűnő szivárvány szelte ketté, pár felhő vonszolta magát lustán a távoli erdő felé. Nyuszikat, de még nyuszifüleket se látott sehol. Idegességében ennie kellett valamit. A kamrában talált egy kis kukoricát,  villámgyorsan lerágta róla az összes szemet, sőt a csutkáját is szinte tövig.

– Mikor mentek el? – huppant a testvére mellé.

– Pár perce – Nyuszitesó nagyot ásított.

– Mikor jönnek vissza? – fordult Nyusziapóhoz.

– Hamarosan – válaszolta az hasonlóan álomittas hangon.

– Mi van veletek? És ha találkoztak egy bosszúszomjas répahadsereggel?

– Milyen badarságokat beszélsz, aludjunk, korán van! Mire kinyitod a szemedet, itt lesznek megint – próbálta nyugtatni Nyusziapó, majd álomba zuhant, és nagyokat horkantott.

Nyuszitesó  is elszenderült Nyoszi kuckójában, orra békésen szuszogott.

De Nyoszi nem lelt nyugalmat.

– Meg kell keresnem őket! – határozta el magát, és egy ugrással az ajtóban termett.

Fülei úgy meredtek  a békés égbe, mint két kicsi villámhárító. Beleszimatolt a levegőbe. Csodás volt! Rezgő fű, szúrós vadvirágok a magányos tölgy vastag kérgének illatával keveredtek. Egy pillanatra el is felejtette a félelmeit, és hatalmasat ugrott, aztán még egyet és még egyet, és már ott találta magát a rét közepén.

– Anya, apa, merre vagytok? – kurjantott nagyot.

– Csitt, halkabban – szólt rá egy tüskéit reszelő bogáncs –, itt járőrőznek!

– De szép lila a hajad! – buggyant elő az őszinte csodálat Nyosziból.

– Oh, köszönöm – pirult padlizsánra a bogáncs. – Most festettem, de halkabban óbégass, mert még téged is elkapnak. Jaj, már itt is vannak!

A bogáncs kimeresztette töviseit, ahogy a vadvirágok szétnyíltak, és utat engedtek egy horda mérges, arra portyázó vadrépának.

– Szakasz, állj! – parancsolta egy nagydarab, krumpli méretű céklavörös rücskös répa.

A répák futónövényeket meghazudtoló gyorsasággal vették  körbe a megszeppent Nyoszit.

– Nocsak, nocsak! Most már nem vagyunk olyan nagy hősök, mi? – méregette a cékla színű. – Dobjátok a másik kettő mellé a komposztálóba!

A répák fenyegetően nyújtogatták felé a gyökereiket, már szinte körbefonták a lábait, de ekkor vad harci kiáltással közéjük rontott a bogáncs, a répakatonákba mélyesztve hatalmas tüskéit, akik fájdalmukban nagyot ordítottak, és ösztönösen bebújtak a föld alá.

– Fuss, kicsi nyúl! Én feltartom őket! – kacsintott Nyoszira.

Nyoszi rohant, ahogy apró lábaival csak tudott, nem mert hátranézni, de végig érezte a vad répák földízű leheletét a háta mögött. A virágok szétnyíltak előtte. Smaragd fű, amerre csak a szeme ellátott, egyedül egy magányos tölgy szakította meg a hullámzó zöld tengert.

És akkor meglátott egy vakító vörös foltot. Nem volt más, mint Nyuszimama vörös prémbundája. Ott ültek szülei egy veremben, egy halom káposzta, salátalevél és más, számára ismeretlen zöldség között.

– Nyuszimama! Nyuszipapa! – kiáltott fel örömében.

Hamarosan Nyuszimamáék segélykiáltásait is jól lehetett hallani.

Nyoszi remegett, annyira félt, de rohant tovább.

– Itt vagyok, Nyuszimama, Nyuszipapa! Megmentelek titeket! – kurjantott.

– Elkapni! – rohamozták meg a répák ezer irányból.

Nyoszi derekasan harcolt, de a többszörös túlerő ellen reménytelenek tűnt a küzdelem. A gyökerek befonták, és lefelé taszigáltak. Ekkor nagyot dörrent az ég, és esni kezdett. A répák eleresztették a kis nyulat, ujjongva fürödtek a záporban, és elégedetten fúrták be magukat a földbe. Mire Nyuszipapa és Nyuszimama kikecmergett, már el is állt a hirtelen támadt égszakadás. Nyuszimama magához ölelte a kicsinyét:

– Nyoszi, nem féltél?

– Nem – válaszolta gondolkodás nélkül Nyoszi.

Nyuszipapa végigmérte fiát.

– Nem baj! – köhintett zavartan.

Hazaindultak: Nyoszi Nyuszimama és Nyuszipapa között ugrált vidáman, egy felhő sem zavarta a ragyogó napsütést.

Otthon Nyusziapó fogadta őket:

– Ti meg hol lófráltatok? Készítettem Nyuszitesóval tejfölös-mézes vadrépafőzeléket, kértek?

 


 Főoldal

 

 

2019. április 16.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Szív Ernő tárcáiSzálinger Balázs tárcái Sándor Zoltán tárcáiSzabó T. Anna tárcái
Versek
Turai Laura verseiNógrádi Gábor verseiPéter Erika: PalettákZentai Adél versei
Prózák
Csabai László: HármanPapírváros-szilánkokOravecz Imre: Feljegyzések naplemente közbenBogdán László: Utazás haza
Kritikák
Az árulás testi kényszereRóni a kilométerek mondataitZsánertetoválások kontinense - Horváth Benji: A dicsőséges Európa Szimfónia regényre
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA