Papírhajó - Primér/Primőr


Maksai_Kinga.jpg

Maksai Kinga

Mia és Maja

(részlet)

 

Mia imádta a könyvesboltokat. Órákig tudott nézelődni. Először mindig csak egy felfedező kört tett, hogy megnézze, mi hol van. Ezután megállt az újdonságoknál, az akciós könyveknél és a bestsellereknél is, de ott tényleg csak kíváncsiságból. Azokból szinte sosem vásárolt. Volt egy elmélete ugyanis, miszerint oda csak a vackok kerülnek, amiket máshogy nem lehetne eladni. Azért kell a felhajtás, hogy valaki megvegye őket.

Már vagy félórája nézelődött, hóna alatt a könyvvel, amiért ment, amikor nagy sürgés-forgás támadt az üzletben. Megjelent maga a szerző! A kedvenc írója, akinek minden könyvét olvasta! Jó, két könyvet írt eddig, de mindkettőt olvasta! Kiszáradt a torka, és olyan melege lett, hogy le kellett vennie a pulcsiját. Behúzódott egy könyvkupac mögé, és úgy tett, mint aki nagyon elmélyülten nézegeti a kezében lévő könyvet. Már vagy tíz perce szobrozott ott, amikor megnézte a borítót. A krumpli. Hát igen, baromi izgalmas! Közben kiderült, hogy dedikálás lesz, ezért a nagy felhajtás.

De most mit csináljon? Ha odamegy a kasszához, tuti odairányítják, hogy írassa alá a könyvét. Egy módon tudja ezt megúszni, ha nem veszi meg. De ez a regény kell neki! Elhatározta, hogy bujkál még egy kicsit, hátha lerohanják a rajongók az írót, és ő kislisszolhat. Visszatért hát A krumplihoz. Már a Hogyan lesz isteni puha, mégis ízletes című fejezetnél járt, amikor valaki megkocogtatta a vállát. Biztos kiszúrták az eladók, és azt hiszik, valami bolond, aki egy körömreszelővel akarja megtámadni a szerzőt!

– Mia? – mosolygott az arcába Maja.

– Jó napot! – és érezte, nemhogy kipirult az arca, de még a szemgolyója is forró.

– Úgy látszik, mindenhol összefutunk! Szerintem tegeződjünk! – ajánlotta fel Maja.

Mia még sosem tegezett ilyen idős embert. Kivéve persze a nagyszüleit, de az természetes volt. Ki az, aki magázza a nagymamáját? Azért beleegyezett, végül is egyszerűbb így.

– Főzöl? – bökött a könyvre Maja.

– Igen, arra gondoltam, csinálok valamit estére, mondjuk egy jó…– felelte Mia, de az elmúlt húsz perc ellenére sem jutott eszébe egy átkozott krumplis recept sem.

– Rakott krumplit – fejezte be a mondatot Maja. – Az egyik kedvencem, mert nagyon sokféleképpen lehet variálni. Én úgy szoktam, hogy… – és elkezdte az elején.

Mia úgy érezte, hogy csapdába került, ahonnan soha többé nem fog kiszabadulni, és élete végéig a krumplikról kell olvasnia meg előadásokat hallgatnia. Beletörődött. Ennyi volt. Ez a büntetése, amiért ilyen gyáva. De ha már itt álldogál, akár figyelhetne is.

– … és akkor fogom a krumplit, a tojást, a hagymát, a tejfölt, a reszelt sajtokat, és az egészet beleteszem a tálba… – mesélte tovább a receptet Maja olyan lelkesedéssel, mintha ő lenne Jamie Oliver.

Mia pedig figyelt, sőt, kezdett nagyon éhes lenni. Akkorát korgott a gyomra, hogy hiába tapasztotta rá a kezét, és hiába harsogta a hangszóró Mariah Carey klasszikusát, a fél üzlet hallhatta.

– Éhen halok! Eszünk valamit? – kérdezte Maja, mintha tulajdonképpen együtt jöttek volna.

– Igen, persze, de én még előtte megvenném ezt – vette ki a hóna alól a könyvet Mia.

Habár az író asztala előtt már hosszú sor kígyózott, még mindig tartott tőle, hogy oda kell mennie. Azt biztos nem bírná ki. Annyira gáz helyzet. Odamegy, hogy jó napot, írja már alá nekem…

– Ó, hát ezért jöttél! Vedd meg, addig beállok a sorba, hogy tudd dedikáltatni, aztán együnk végre valamit!

– Én nem ezért jöttem. Nem is tudtam, hogy itt lesz. Nem akarom aláíratni. Csak megveszem, aztán… – suttogta Mia rémülten.

– De hát hányszor van ilyen lehetőséged? Na, és ez milyen könyv? Egyáltalán nem tudom, ki ez a pasi.

Maja olyan hangos volt, hogy többen is odafordultak. Mia majd’ elsüllyedt szégyenében.

– Ő a legeslegjobb, aki ma ír. Magyarul legalábbis. De fiatalabbaknak főleg, szóval… – mondta halkan.

– Akkor nekem nem is tetszene, igaz?

– Nem úgy értettem, csak… – de fogalma sem volt, hogy értette. És arról sem volt sok elképzelése, hogy mi tetszik egy ennyi idős nőnek.

– Megmondom, mi lesz: én is veszek egyet, mert most már nagyon kíváncsi vagyok! Odaadom rá a pénzt, te fizesd ki, én meg beállok a sorba – azzal Mia kezébe nyomta a könyv árát.

Alig tízperces sorban állás után Mia átállt a másik sorba. Maja jól haladt, már csak öten voltak előttük.

– Soha nem dedikáltattál? – kérdezte Maja, a kelleténél még mindig egy kicsit hangosabban.

– Nem – súgta Mia, így próbálva jelezni, hogy halkabban kellene beszélniük.

– Nem nagy ügy, mármint nagy ügy, de azért nem kell izgulni! Odamész, megmondod, hogy hogy hívnak, meg amit még akarsz, és ennyi.

– Aha. És mi van, ha nem jut eszembe a nevem?

– Majd súgok – mosolygott Maja.

Miának sikerült elsőre bemutatkoznia, és még csak el sem ájult, úgyhogy beültek az egyik gyorsétterembe, hogy ezt megünnepeljék.

– A menüben van egy hamburger, krumpli és üdítő. A hamburgerek ott vannak a képeken – magyarázta Mia.

– Ha hiszed, ha nem, tudom, mi az a hamburger – mondta Maja tettetett sértettséggel.

Mia elszégyellte magát. De hát honnan tudja, Maja mit tud és mit nem?

– Jó sokat olvasol! – mondta Maja, már a piros műbőr széken üldögélve.

– Igyekszem, bár mostanában egyáltalán nem haladok. Mindig van valami – sóhajtott Mia, és gondosan összekeverte a majonézt a kecsöppel.

– Én is sokat olvastam fiatalabb koromban. Aztán valahogy egyre kevesebbet – tűnődött Maja, és kérdés nélkül belemártotta a krumpliját a keverékbe.

– És hol tetszett… hol hagytad a kutyát? Tomhanks, ugye? – érdeklődött Mia, mert hirtelen semmi más nem jutott az eszébe.

– Igen. Megint a szomszédnál. Ide nem hozhatom be, de muszáj volt eljönnöm. Kellett egy új cipő. Nem tudsz főzni, ugye?

– Nem, nem igazán… – vallotta be Mia.

– Ha van kedved, egyszer eljöhetsz hozzám, és megcsináljuk azt a krumplit.

– Jó – de nem volt biztos benne, hogy valaha is sor kerül erre.

Nagyot kortyolt az italából. Hiába volt a hőmérséklet fagyközeli, az epres shake-nek nem tudott ellenállni.

– Annyira finom! Mintha felolvasztották, és lefagyasztották volna a vattacukrot. Kár, hogy vagy ezer kalória.

– Ezer?? Komolyan? Na, akkor holnaptól fogyózom! – kacsintott rá Maja, és látványosan behúzta a hasát. – Na és mit vettél?

Mia megmutatta a holmikat, amikhez Maja egyenként megjegyzést fűzött, de általánosságban tetszettek neki.

– Ez a telefonszámom, ha tényleg szeretnél főzni. Csak jó előre jelentkezz be, mert tele a naptáram! – nyújtott át egy névjegykártyaszerűséget Maja.

– Köszönöm – mondta Mia, és elvette a kis papírt. Egyből a táskájába tette, és csak otthon olvasta el.

Tényleg névjegykártya volt, rajta Maja és valami Vilmos telefonszáma és egy aRTer felirat, alatta kis leírással. Kortárs festmények. Maja festő? Vagy ő árulja a kortárs festményeket? Fura, hogy nem is beszélt ilyesmiről. És az a Vilmos? A férje? Nem mondta, hogy van férje. A kártyát a fiókba rakta, és elővette az új könyvet. Végigsimította a borítóját, beszívta az új könyvek jellegzetes illatát, és óvatosan fellapozta.

Szeretettel Takács Mirának,

                              K. D.

Ennyit a dedikálásról. 


Főoldal

2018. február 21.
Vissza
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Hírek
A Szépírók Társasága XIV. FesztiváljaMegnyílt a 70. Frankfurti KönyvvásárRejtő Jenő orrvérzésigBárka a bárkában
Ütőér
Márton László tárcái Csehy Zoltán tárcái Lövétei Lázár László tárcái Kiss Judit Ágnes tárcái
Versek
Csobánka Zsuzsa verseEgressy Zoltán verseiGrecsó Krisztián: Józan imaNagy Magdolna versei
Prózák
Lackfi János: Beatles ledarálvaRhédey Gábor novelláiMagyariné szeretőjeKötter Tamás: Az 51-es körzet
Kritikák
Történetek háború után - Horváth László Imre könyvéről Képzelt futás belső tájbanA pénz hatalma - Száraz Miklós György: OsztozkodókA megőrzés makacs igyekezete
Esszék, tanulmányok
Objektív helytörténet szubjektív szemszögbőlA valamikori szlovák településből többnemzetiségű, multikulturális város?Csabensis - Háromszáz mozaikból összeillesztett nagy történetCsabatörténet dióhéjban
Drámák
Acsai Roland: Farkasok Pozsgai Zsolt: A SzellemúrnőGyőrei Zsolt – Schlachtovszky Csaba: Jácint pereVörös István: Pisztoly az asztalon
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum

Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA