Hulej Emese
Őseink a sztyeppei autópályán
A Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár központi egységének otthont adó Wenckheim-palotában ismertették a HUBBY szakmai zsűrijének döntését, s osztották ki hét kategóriában az Év Gyerekkönyve Díjakat. Az ismeretterjesztő kategória díjazottja: Névai Péter: Jöttünk, láttunk, itt maradunk könyvéért (Pagony Kiadó).
Hulej Emese beszélgetett a díjazott szerzővel.
‒ Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola tanáraként meséli el a gyerekeknek a honfoglalás és az Árpád-kor történetét. A Jöttünk, láttunk, itt maradunk a Pagony most induló sorozatának első darabja. Szellemes, érthető, alapos és érdekes. Hogyan jut ideje egy tanárnak könyvet írni, amikor az interjút is nehezen tudtuk egyeztetni?
‒ Tény, hogy be vannak táblázva a napjaim. A könyv novembertől áprilisig készült, hét elején anyagot gyűjtöttem, és próbáltam kitalálni az adott fejezet szerkezetét, majd a hétvége egyik napján írtam. A kész fejezetet átküldtem a szerkesztőknek, lektornak, és amíg ők azzal foglalkoztak, nekiugrottam a következő résznek.
‒ A könyv tíz éven felülieknek szól. Ezt a korosztályt tanítja a Radnótiban?
‒ Ötödiktől tizenkettedik osztályig vannak óráim, de a Radnótiban egy ideje nem tanítok történelmet. Vezető tanár lettem magyarból, két szakot nem tudok vállalni. Egy esti gimnáziumban viszont csak történelmet tanítok.
‒ A magyar őstörténetről túl sokaknak van véleménye, elvadult nézetek is nyilvánosságot kapnak. Cél volt, hogy a mítoszok és áltudományos anyagok felől a tudomány felé terelje a gyerekek figyelmét?
‒ Ez is fontos volt, de alapjában négy célt tűztem ki. Az első, hogy az olvasókban az csapódjon le, milyen izgalmas történetek gyűjteménye ez a korszak, a múlt emberei milyen gyakran kerültek a maihoz hasonló dilemmák elé. Ezért, ha jól értjük a múltunkat, az segít megérteni a jelent. A másik cél az volt, hogy a gyerekek folyamatokat lássanak, ok okozati következtetéseket. Például a kereszténység elterjesztése nem úgy történt, hogy István az országhatáron állva bekiabálta, mit akar, arra mindenki rábólintott, és kész, hanem hosszú és nehéz folyamat zajlott, részállomásokkal. A harmadik célom az volt, hogy stílusban különbözzön a könyvem másokétól, ehhez azt a módszert használtam, hogy írás közben egy osztályt képzeltem magam köré, akiket meg kell nyernem a témának. Még azt is, akit ez annyira nem érdekel. Erre szolgált a humor, amit azért korlátok közé kellett szorítani. Negyedikként pedig azt szerettem volna, hogy a könyv nézzen ki jól. Szerencsére ez nem rajtam múlt. Herbszt Lászlónak köszönhető, az ő grafikái illeszkednek a fejezetek hangulatához, szellemesek, viccesek, mégis egy középkori krónikát idéznek.
‒ Nagyon élvezhető a könyv humora, az olyan szellemességek, mint ez a cím: Reszkessetek, betörünk, vagy az, hogy a hazát kereső magyarok felmentek a sztyeppei autópályára.
‒ Tanárként az a tapasztalatom, hogy a gyerekek nagyrészt képekben gondolkodnak, hiszen ilyen médiakörnyezet veszi őket körül. Ezért én is képeket írtam le. Volt, ahol ez nagyon adta magát, máskor megkínlódtam vele, de a szerkesztők és a lektor is segítettek.
‒ A könyv nagy erénye, hogy nem a nemzeti dicsőség-szégyen tengelyen mozog, érzelmek helyett az értelmet szólítja meg.
‒ Egyik véglet sem helyes, és az is furcsa, hogy a történelmünk eseményei közül leginkább a vesztes csatákra emlékezünk. Az anyaggyűjtés időszakában sok könyvet elolvastam, hiteles történészekkel hallgattam beszélgetéseket; egyikük, Sudár Balázs mondta, hogy szerinte nem jó nézőpont, hogy a honfoglalás kapcsán leginkább arra koncentrálunk, mennyi mindent nem tudunk. Miközben nagyon sok mindent tudunk. Sok néppel ellentétben a mi honfoglalásunk története szinte teljes, és ennek nyugodtan örülhetünk.
