Hlavacska András
Mint a régi szövetek…
Rakovszky Zsuzsa első három regényéről elmondható, hogy történelmi időket elevenít fel, és (kisebb vagy nagyobb mértékben) szerepet játszik bennük a múlt felidézése, a visszaemlékezés. A kígyó árnyéka a XVII. században játszódik, A hullócsillag éve az 1950-es években, míg a VS egy 1889. november 1-jei naplóbejegyzéssel indul és egy 1901. október 5-eivel ér véget. A történelem feldolgozása azonban nem csak a regények, hanem a szereplők szempontjából is különös jelentőséggel bír, a főhősök saját múltjukat, történelmüket, megélt dolgaikat próbálják felidézni. A kígyó árnyéka rögtön a nyitómondatával egyértelművé teszi, hogy egy visszaemlékezést olvasunk („Írtam ezeket én, Ursula Binder, született Ursula Lehmann, vénségemnek és nyomorúságomnak napjaiban, az Úrnak 1666-ik esztendejében, igaz lelkiösmeretem szerint elmúlt életemnek, kiváltképp gyermek- és ifjúkoromnak dolgairól.”), a VS-ben pedig a naplót író Vay Saroltának kell felelevenítenie a régmúltat. (A hullócsillag évében nem érvényesül ilyesféle retrospektív látásmód, de a szöveg itt is utal rá, hogy nemcsak egy idősík – az 1950-es évek –, hanem egy másik, húsz évvel későbbi is létezik a műben.)
Mindezek fokozottan igazak Rakovszky idén megjelent regényére, a Szilánkokra is. Az első oldalak elbeszélője gyerekkora színterére, Sók városába tér vissza, ahol – fogorvosi kezelés miatt – a tervezettnél kicsit tovább kell maradnia. Az időt a rendelőben, az utcán és a temetőben rátörő emlékképek megfejtésével, körüljárásával tölti. A helyekhez, illetve az itt található fényképekhez, szobrokhoz kapcsolódó neveknek, személyeknek a könyvtárban és az interneten próbál utánajárni – nem sok sikerrel. Hat-hét „nyomorúságos külsejű” folyóiratszámon, egy könyvtári cédulán és egy újévi képeslapon kívül semmit sem talál. Ám ez épp elég ahhoz, hogy megkezdődjön a játék. Ahogy az elbeszélő fogalmaz: „Esténként […] azzal szórakoztam, hogy az emlékeim szilánkjaiból meg az újságokból szerzett információtöredékek alapján összeraktam ezeknek az embereknek valamiféle lehetséges történetét. […] megpróbáltam kitalálni a hiányzó részleteket, vagyishogy inkább fiktív történeteket építeni a meglévő kevés valóságos részlet köré.” (14–15.) Így születik meg tehát a regény, mely a XX. század első negyedében játszódik (a cselekmény – néhány pesti epizódtól eltekintve – végig Sókon zajlik). Amit kapunk, az nem a múlt pontos rekonstruálására tett kísérlet, hanem a képzelet szabadjára engedése; ennek ellenére ezek a történetek többet akarnak puszta szórakoztatásnál, a céljuk, hogy megőrizzék azok emlékét, akikből már csak egy képeslap, néhány poros újságcikk vagy egy könyvtári cédula maradt. Ugyanakkor ezek az „írásos emlékek” se vesznek el, ezek is helyet kapnak a regényben: az értékítéletektől mentes, végig a hátérben maradó narrátor elbeszélését időnként újságcikkek, levelek szakítják meg. Igaz, arra nézve a regény nem szolgáltat támpontot, hogy ezek fiktívek, vagy valóságosak-e, ám mégis, mintha ezek jelölnék ki a játék, a képzelet kereteit: az alkotónak olyan mesét kell kitalálnia, amelybe ezek tökéletesen beleillenek.
Emlékek, történelmi idő, vendégszövegek: az olvasó úgy érezheti, ismerős vizeken hajózik – a Szilánkok szépen illeszkedik Rakovszky regényeinek sorába. Ez így is van, ugyanakkor bizonyos tekintetben a Szilánkok mégis másnak, újnak mondható. Egyfelől, mert itt az elbeszélő nem a saját múltja, hanem mások emlékei után kutat; s talán éppen ezért úgy érezzük, hogy az életük alakulásában fontos szerepet játszanak azok a problémák, kérdések, melyek ezt a korszakot foglalkoztatták.
Másfelől – s talán ez a legfontosabb eltérés az eddigi Rakovszky-regényekhez képest – a Szilánkokban nem egyetlen szereplő nézőpontja érvényesül, nincs egy főhős, akinek a tudata úgy megszűrné az eseményeket, mint Ursula Binderé A kígyó árnyékában, mint Piroskáé A hullócsillag évében, vagy mint Vay Saroltáé a VS-ben. A Szilánkok ezzel szemben olyan regény, amelyre bátran azt mondhatjuk, polifonikus: a műben végig a nézőpontok pluralitása érvényesül, minden epizódban más-más szereplő szemszögéből látjuk a világot. Az elbeszélő pedig nem tör lándzsát senki mellett, összeengedi az arisztokratákat és a proletárdiktatúra élharcosait, a modernizmus híveit és a konzervatív nézeteket vallókat, de a megítélésüket az olvasóra bízza.
Rakovszky Zsuzsa: Szilánkok, Magvető, 2014.
