Zsidó Ferenc
A tér törvényei
Szolid debütkötet került nemrég a kezembe: a Székelykeresztúron élő Balázs K. Attila Vizuáliák című verseskönyve. Akár „megkésettnek" is tekinthetnénk ezt a kötetet, Balázs K. Attila ugyanis a harmincas évei derekán jár, versekkel már jó tíz éve jelen van az irodalmi lapokban. Ilyen körülmények között ez a debütálás „tehertétel" is lehetett, hisz egy induló kötetnek erősnek kell lennie - még egy zsenge korú alkotó esetében is! Az első kötet megjelenése egyben avatási szertartás is, „költői defloráció", mely Balázs K. Attila esetében zökkenőmentesen zajlott le, nem vált banális coitussá, és még némi kéjt (ld. irodalmi öröm) is hozott.
A szerzőnek sikerült elkerülnie azt a csapdát, hogy minden eddigi versét bedobálja az első kötetbe, így egy vaskos, ám elegyes kötetet produkálva, inkább egy nagyon szigorú szempontrendszer szerint válogatott, szervesen egymásba épülő versekből álló kis kötetet tett le az asztalra. A versek tömörek, rövidek, pilinszkysen szikárak, úgymond csontvázig lecsupaszítottak, már-már mérnöki építményeknek tűnnek. Minden szónak súlya van, az értelmezési lehetőségeket alig tartják kordában az egy-két vonásból megalkotott képek, nagyon sok bízatik a befogadóra. A költői képek a hétköznapi világ elemeiből építkeznek, de mivel oly nagyon sűrítettek, olykor szürrealistának tűnnek. Amúgy - amint erre a cím is utal - Balázs K. Attila számára a vers kép, többnyire benyomáskora, hangulat-élményekre épülő. Rímnélküli szabadversről van szó, a ritmust, a rendet a képek sorjázása adja.
Leegyszerűsítve a kötet a térről szól, egy kísérlet a tér megismerésére, törvényeinek meghatározására. Négy évszakon át vezet minket a költő, és mutat meg különböző tereket, világokat; bennük pedig különböző lényeket. Nem véletlenül használtam a „lények" kifejezést, a versekben emberi alakok alig jelennek meg (még a lírai én is csak ritkán), inkább növények, állatok, esetleg égitestek. Ugyanakkor a hangsúly nem rájuk tevődik, hanem a térre, mint építményre. Mintha annak benépesítése egy következő „munkafázis" kérdése lenne.
Első kötet esetében elkerülhetetlen a hasonlítás, a „beskatulyázás" - inkább a támpontok, fogódzók keresése miatt. Pilinszky Jánost említettem a szikárság, a képek sűrítettsége, elnagyoltsága miatt; némi intellektuális komorság is felfedezhető, mint Szilágyi Domokosnál, de Balázs K. Attila versei sokkal tömörebbek, teljesen nélkülözik a leírást, a vallomásosságot. A komplex képekkel való játék olykor József Attilára emlékeztet: „a tér állványzata összeroskad, s egymásra torlódnak az évszakok."
A fülszöveg szerint a versnek nem annyira esztétikai, mint inkább filozófiai, metafizikai „célja" van: „a bennünk guggoló esztétikai lény a dolgok csontjáig próbál látni a versek ütötte réseken."
Intellektuális témák? Hétköznapi témák intellektuális megközelítése? Gondolati költészet kifejtetlen képekben? Ilyen kérdések merülnek fel az olvasóban. Idézek: „egyszer az ólom-inga megakad/a felfagyott földben/és a napok recsegve megállnak".
A versek többnyire egyetlen mondatból állnak, klasszikus értelemben vett címük nincs (a kezdősor van kiugratva szögletes zárójelben), ami szintén az alkotások összetartozását, egytömbűségét erősíti fel.
Intellektuális költészet ez, populáris regiszterek nélkül, az egymagú versek tömör téglákként építenek föl egy építményt, egy világot. A tömörség igyekezete itt-ott erőltetettséget, mesterkéltséget eredményez, de mindent összevetve izgalmas, vállalható kötetet tett le az asztalra Balázs K. Attila. Kérjük a következőt!
Balázs K. Attila: Vizuáliák. Kriterion Kiadó, Kolozsvár, 2009.
