Szántó Magdolna
Irodalom vagy film?
Filmadaptáció kapcsán önkéntelenül is felmerül az emberben a kérdés, milyen is az „eredeti"? Kíváncsi, hasonlítgatja a kettőt, s attól függően, hogy melyiket ismeri meg először, a másikkal szemben olykor kritikai attitűdöt vesz fel.
Megmártózva az amerikai film noir világában, vált aktuálissá ez a jelenség, s ez esetben az irodalmi alkotás primátusa mellett döntöttem. Így került a kezembe Raymond Chandler amerikai krimiíró Örök álom (1939) című első regénye (korábban Hosszú álom címmel jelent meg). A szerző élete sem volt kevésbé kalandos, mint állandó szereplőjéé, Philip Marlowe-é.
Marlowe, a hard-boiled detective novel tipikus magánnyomozója nem egy rejtvényfejtő figura, aki úgy halad előre a nyomozásban, hogy a rendőrség figyelmét elkerült dolgok tapasztalatát viszi tovább. Ő a saját kapcsolatrendszerének a segítségével jut el a megoldáshoz. Egy köztes zónában van, ugyanis nem része sem az igazságszolgáltatásnak, sem a bűnözők körének, bár módszereiben az illegalitást súrolja. Távolságtartó, csak a pénzért csinálja. Elidegenedett, cinikus, kemény figura, archetípussá válik. Másrészt az érzelmeit elfojtó romantikus jellem.
A regény története szerint az idős, beteg és igen tehetős Sternwood tábornok, aki maga sem feddhetetlen életéről híres, egy látszólagos zsarolási üggyel bízza meg Philip Marlowe-t. Nagyon sokáig szinte minden csak látszólagos a történetben. A tábornok két lánya közül az egyik szerencsejáték-adósságokkal küzd, miközben szeszcsempész volt férje is eltűnik. A kisebbik, kissé együgyű lányt viszont pornográf felvételek miatt zsarolják. Ez utóbbiról az apa sem tud. Az eredeti megbízás csupán a nagyobbik lány megmentésére irányul, azonban Marlowe-nak van egy olyan sejtése, a tábornok nagyobbik lánya, Vivian pedig azt hiszi, hogy az idős Sternwood a volt férjet, Rozsdás Regant szeretné megtalálni. Vivian éppen ezért megpróbálja kifaggatja a magánnyomozót, a válasz azonban ugyanolyan távolságtartó és cinikus, mint maga a figura:
„- Nem valami szószátyár ember maga, Mr. Marlowe, igaz? Apa mindenesetre meg akarja őt találni.
Szünet következett, ezalatt udvariasan néztem rá.
- Igen is, meg nem is - mondtam.
- Szabatos válasz. Gondolja, hogy magának sikerül megtalálnia?
- Egy szóval sem mondtam, hogy meg fogom kísérelni. Miért nem próbálkozik az eltűnt személyek osztályán?"
A szerteágazó, útvesztőszerű történet végén Marlowe sikerrel göngyölíti fel az ügyet, s Regan eltűnését is megoldja, aki „örök álomra hajtotta a fejét". Ez utóbbiért azonban nem jár köszönet, hiszen ez nem szerepelt az eredeti megbízásban, igaz, a tábornok már nem is fogja megtudni a végkifejletet. Philip Marlowe, aki idegenként érkezett a Sternwood-villába, ugyanolyan idegenként távozik, megszakítva minden kapcsolatot az ügy szereplőivel.
Chandler regénye alapján Howard Hawks 1946-ban elkészíti a Humphrey Bogart- Lauren Bacall párossal a film noir egyik legjellegzetesebb darabját. A film noir bűnügyi vagy gengszterfilm, s egyik tipikus szereplője a femme fatale, aki eltéríti a főhőst eredeti céljától. Jelen esetben Sternwood tábornok két lánya akarja elbizonytalanítani a nyomozót. Közös jellemzője még az ilyen filmeknek az, hogy a történetek komplikáltak, gyakran első látásra érthetetlenek, s olykor logikailag is elnagyoltak. Ennek egyik oka, hogy B-kategóriás filmekként szerepeltek, így a forgatókönyvek sem kellően kidolgozottak, a másik épp az adaptációval magyarázható. Tény, hogy a filmben a regénybeli történések bizonyos részei hiányoznak, így valóban sok megoldatlan kérdés marad. A fő különbség mégiscsak az a film noir-sajátosság, miszerint a bűnügyi és a szerelmi szál összefonódik. Marlowe és Vivian Sternwood egymásba szeretnek, így a személyes motiváció is arra sarkalja a magánydetektívet, hogy hagyjon fel a nyomozással.
Talán az adaptáció „ördögéhez" is köthető egy anekdota, mely szerint Hawks felhívta Chandlert, hogy megkérdezze, ki ölte meg Owen Taylort. Chandler válasza az volt, hogy nem tudja. A többi csak irodalom.
Raymond Chandler: Örök álom. Fordította: Lengyel Péter. Európa Könyvkiadó, Bp., 2008.
