Ha felütjük Arkhilokhosz „verskötetét", két lehetőség áll előttünk: vagy kiegészítjük a töredékeket a saját fantáziánkra hagyatkozva, netán a filológusok javaslatainak figyelembevételével, vagy avantgárd szövegekként „egésznek" is tekinthetjük a fennmaradt fragmentumokat, és ennek fényében elkészítjük (poszt)modern olvasatukat. Első hallásra nyilván a filológus megrökönyödik a második lehetőségen, de Mayer Péter remek, alapos könyve, az ógörög iambos (agresszív, „szalonképtelen") műfajának alakzatait vizsgáló A líra születése rendkívül áttételesen mégis arról győz meg minket, hogy a két eljárás közt nincs is túl nagy különbség. Kétségtelen, hogy az indirekt forrásokból származó értelmezéslehetőségek beillesztése olykor lendíteni látszik az áldatlan helyzeten, de a verset akkor sem kapjuk meg, hiszen a szövegroncsozat akkor sem növeszthető szövegtestté. És szó mi szó, Arkhilokhosz nem minden töredéke hordozza megmaradt részeiben a hiány kiegészíthetőségét, mint Rilke híres Apolló-torzója, melynek hiányzó fejét, szemét a test más részeinek mosolya, fénye pótolja.

Mayer rendkívüli türelemmel veszi górcső alá az egyes filológusok értelmezési kísérleteit, és a szöveg szoros olvasásával teremt feszültséget: könyve noha a klasszika-filológiai tudományos kívánalmak maximumát teljesíti, olvasható egyfajta filológiai krimiként is, melyben az elkövető, a darabolós gyilkos maga a kérlelhetetlen idő, az áldozat pedig a széttrancsírozott életmű. Tudjuk a vállalkozás reménytelenségét, de abban is bízunk, hogy a gyilkos időnként kijátszható, az áldozat pedig csodás módon túléli sebeit.

Ha például a kölni epodosz  (196aW) szöveghelyeit nézzük, nem pusztán az értelmezéslehetőségek sokaságán ámulunk el, hanem az azokból fakadó humor is kibomlik a maga tarkaságában: vajon Merkelbach, Koenen, Henderson, Casanova és Stoessl nézetének adjunk-e igazat, akik szerint a versben szereplő lány valóban közösült a versben szereplő férfival, vagy támogassuk-e inkább West és Marcovich argumentációit, akik szerint megszakított közösülés zajlott le, netán Marzullo és Gentili nyomán spontán ejakulációra, esetleg Degani véleményét tartva szem előtt interfemurális aktusra gondoljunk, mely utóbbi iránt Rankin „némi kétkedést" táplál? Komoly kérdés, argumentált válaszok, tisztes jegyzetapparátus.  A verstöredék talán arról szól-e, hogy „a férfi anélkül keres kielégülést vágyaira a lány oldalán, hogy megfosztaná őt szüzességétől" (Mayer). Summa summarum: a tudomány az tudomány, az érv az érv, a vers pedig sokszor értelmezhetetlen tárgy marad, de épp az értelmezhetetlennel való foglalkozás csiszolja elménket a leginkább. Ez különösen igaz a másodlagos allegorikus értelmek felfejtésekor született, a töredékeknél olykor sokkal szórakoztató interpretációkra is.

Mayer végigolvastatja velünk az iambosköltők csekély életművét, briliánsan, sok humorral vezet minket, és minduntalan munkára, nyomozásra, játékra, önismeretre sarkall.

Mayer Péter: A líra születése, Bp., Akadémiai, 2009. Apollo Könyvtár 29.