Limpár Ildikó
Egy maximalista minimalista írásai
Van-e dermesztőbb az abszolút ürességnél, az érzéketlenség és közöny jeges leheleténél? Van-e szívszorítóbb jelenség, mint egy emberi lény, aki beszél és cselekszik, de akinek nem halljuk - igen, hiába fülelünk, nem halljuk - szívdobbanását? És van-e nagyobb csoda annál, mint hogy e fojtogató vákuumból időnként mégiscsak előrajzolódik az ember? Tévedés ne essék: nem egy újabb vámpírregényről készülök írni, hanem Raymond Carver kötetéről, annak apropóján és örömére, hogy hamarosan elérhetővé válik a teljes életmű magyar nyelven is.
A hazai közönség először filmen találkozhatott Carver műveivel. A Rövidre vágva, Robert Altman mintegy háromórás (tehát korántsem rövidre vágott) filmje Carver novelláit fűzte egybe, remekül érzékelve, hogy Carver karakterei időnként felcserélhetőek, hogy a történeteket elsősorban nem a karakterek személyisége, hanem a környezet határozza meg, az életkörülmények, sok esetben pedig épp az a személytelenség, mely az írót megakadályozza abban, hogy karakterrajzot készítsen - mert ahhoz, ugyebár, karakter, személyiség is kellene. Altman így ha nem is a filmet, de a szereplők (hogy ne használjuk a karakter szót) számát sikeresen rövidebbre vágta, ami nagyban hozzájárult a film sikeréhez. Valószínűsíthető, hogy a Rövidre vágva kedvező fogadtatásának volt némi szerepe abban, hogy a Kalligram Kiadó négy évvel később, 1997-ben kihozta Carver első magyar nyelvű elbeszéléskötetét. Hosszú csönd után, csaknem tizenhárom évvel később, 2010-ben döntött úgy a Magvető Kiadó, hogy ideje lenne végre publikálni a Carver-életművet magyarul, s meg is jelentette a tervezett sorozat első darabját, mely A kezdők címet viseli - én pedig úgy döntöttem, épp ideje újra kézbe vennem az első magyarországi Carver-kötetet, hogy annak szentelhessem első olvasónaplói bejegyzésemet.
Nem ők a te férjed a címe annak az úttörő műnek, melynek válogatói és szerkesztői munkáját Géher István végezte, egy kiváló irodalomtudós, fordító, szerkesztő és költő (és igen, még ez utóbbinak is nagy szerepe van abban, hogy e költőietlen prózát is tökéletesen érti és értékeli), ám elsősorban (hogy folytassam ezt a teljességgel antiminimalista mondatot) kiváló tanár. Ez a Carver-kötet, ennek köszönhetően, többet tud, mint egy átlagos novellagyűjtemény: bár egyetlen szerző életművéből nyújt válogatást, a megfelelő előszóval és utószóval kiegészülve a minimalizmus magyar nyelvű alapművének tekinthető. Az előszó John Barth esszéje, amely a Néhány szó a minimalizmusról címet viseli; bárki által könnyen emészthető és világos, lényegre törő, olyan (végre magyar nyelven is elérhetővé vált) írás, amely azt az olvasót is közelebb hozza a carveri világhoz, aki véletlenszerűen veszi kezébe a könyvet. Az utószót az egyik fordító, Vajda Róza írta, Barth általánosabb bevezetőjét kiegészítve egy konkrétabb, az elbeszélésekre reflektáló, a fordító szemszögét is látni engedő konklúzióval. Az összeválogatott huszonhárom novella: a jéghegy csúcsa, ha Carver életművét nézzük (s ha egyik nagy elődjét, Hemingwayt idézzük). Benne vannak a szerző legsikerültebb prózái, melyek egyben felvillantják egy életút elkülönülő szakaszait, a szívdobbanásmentes, kilátástalanságra fókuszáló kezdetektől az optimistább, a szépet vagy reménykeltőt is meg-megpillantó kései művekig. Az én személyes kedvenceim: Miről beszélünk, amikor szerelemről beszélünk?, Egy kis jó, és az Ennyi sok víz, ilyen közel: a szereplők számára megfogalmazhatatlan érzelmek mesteri megfogalmazásai, ahogy az elsőként idézett cím is rámutat. Legyen az akár a szerelem, ami mindannyiunkat éltet, vagy a halál, Carver pontosan megragadja az élményben azt, ami kibeszélhetetlen, és ami csak suta gesztusokkal, vagy éppen frusztrációs kitörésekkel fejezhető ki, artikulátlanul, pontatlanul, és legtöbbször a cselekvő számára is tökéletesen érthetetlenül.
A Magvető elkezdte a jéghegy bemutatását. Figyeljünk rá oda, és addig is, míg szemünk elé kerülnek az alapok, forgassuk ezt a régi kötetet is - ha jól olvassuk, akkor megsejthetjük, milyen mélyre is nyúlik az a prózairodalom, mely épp a sekélyességet vizsgálja a legnagyobb alapossággal.
Raymond Carver: Nem ők a te férjed, Kalligram, Pozsony, 1997.
