Oláh András
Közép-európai látlelet
Örömmel vettem kezembe Sz. Tóth Gyula „szellemi kertművelésének" újabb termékét, a Tanári noteszt, amely immár 4. az évről évre sorozatban megjelenő gyűjtemények között, és amelyhez ezúttal sokatmondó és érdeklődést fokozó alcím is társult: Teremtő találkozások. Nem véletlenül, hiszen a szerző makacsul hisz az emberi kapcsolatokban, azok értékőrző és értékközvetítő voltában.
A kötet naplószerűen vezetett, dátumozott jegyzetek gyűjteménye egy tanárember tollából, aki az írásain keresztül szociografikus hitelességű korrajzot fest, miközben egy átlagpolgár, egy érdeklődő értelmiségi megfigyeléseiből, gondolataiból nyújt át az olvasónak egy csokorra valót.
Be kell vallanom: Sz. Tóth Gyula jegyzeteivel nem az évek óta rendre megjelenő könyveiben találkoztam először, hanem azok közé tartozom, akik egyik-másik feljegyzését megszületésükkor azon melegében olvashatták. A szerzőt magát is régről ismerem: rendkívül színes egyéniség, szuggesztív, probléma-érzékeny. Úgyszólván minden érdekli, mindenről van véleménye. Jegyzetei között egyaránt olvashatunk magán és közéleti dolgokról. A kötet mottójául egy rendkívül találó Babits-idézetet választott - ennek csak egyetlen sorát idézem: „mindenkié vagyok".
A könyv elolvasása, a jegyzetek végigböngészése után vált világossá számomra, hogy az alcímben jelzett találkozások alanya (tárgya) nagyon is sokféle lehet: egyrészt valóban számtalan izgalmas egyéniséggel hozta össze a jó sorsa a szerzőt (csak néhány példát hadd említsek, akik egyre-másra felbukkannak a kötet lapjain: Zsolnai József, Michalkó Gábor, Fűzfa Balázs, Madarász Imre, Nagy Géza, A. Szabó Magda, Kaiser László, Egedy Gergely és még sorolhatnám a neveket), ám véleményem szerint nemcsak ezekre a találkozásokra utal, hanem az olyan olvasmányélményekre (könyvekre, újságcikkekre), műalkotásokra, filmekre stb. is, amelyek szellemi izgalmat jelentettek számára.
Leginkább közállapotaink foglalkoztatják, az ország morális válsága aggasztja. (Ez utóbbiról mindent elmond a jegyzetíró által felidézett tatárszentgyörgyi eset, amikor a temetésre összegyűlt sokadalomban szorgalmasan dolgoztak a zsebtolvajok. Ennél mélyebbre talán már nem lehet süllyedni... De nem hagyja szó nélkül a március 15-ei kordonokat, a megalázó motozásokat sem, és kitűnő összehasonlításra lel a madagaszkári vagy a dán példában, ahol - amikor a rendőrök összetűztek a tüntetőkkel - nem maradt el a bocsánatkérés.)
A könyv lapjain időről időre visszatérő témákkal is szembesülhetünk. Ilyen például a 12 legszebb vers programjának nyomon követése (Fűzfa Balázs ragyogó ötletét a televízió is felkarolta). A Kodolányi Főiskolán tartott előadás - és annak utózöngéi. Az író-olvasó találkozók, könyvbemutatók. De ilyenek az újra és újra felmerülő közoktatási kérdések is - köztük a Zsolnai-program sorsa. (Gyakorló tanárként tanúsíthatom: joggal bosszankodik a szerző, amikor az oktatás aktuális korifeusai úgy beszélnek kompetenciáról, képességfejlesztésről, értékközvetítésről, integrációról, mintha ők találták volna fel a spanyolviaszt, holott ez a pedagógia évtizedek óta létezik, ennek komoly műhelye volt - amelyben Sz. Tóth Gyula is dolgozott -, és az apostola pedig Zsolnai tanár úr.)
Viselkedés-lélektani kérdések tekintetében is széles spektrumot vetít elénk a szerző a vasúti büfé-kocsi vagy a Széchenyi Fürdő kiszolgáló személyzetének reakcióitól egészen az Ösztöndíj Bizottság mellébeszélős, elodázós magatartásáig. (Az uszodai életképek, pillanatfelvételek - különös tekintettel a csapóajtó-nyitás fortélyaira és a korsó víz üzleti etikájára - különösképpen hatásos, élvezetes, poentírozott, glossza-értékű jegyzetek.)
Tollhegyre tűzi az aktuális politikai (és politikusi) malőröket éppúgy, mint bármely más közéleti személy (pl. Heller Ágnes) vitatható megjegyzéseit, elszólásait. Ragyogó elemzéseket ad könyvekről (a szociográfiától a filozófiáig, az oktatáselmélettől az irodalomkritikáig). De odafigyel a napilapokra, az internetes hírportálokra is (különösen, ha fájdalmas butaságokra bukkan - mint a LePetitJournal nevű hírportálon).
A közgondok mellett természetesen jelen vannak a könyv lapjain a magánélet egyes eseményei is. De ezek is olyan összefüggésben kerülnek terítékre, hogy a már említett problémák valamelyikét (emberi kapcsolatok, morális aggályok) támasszák alá. Ilyen például egy-egy kéziratának sorsa, kálváriája. Vagy a Francia Intézethez fűződő - lassan kihűlő - kapcsolatának, illetve a kapcsolat formálissá válásának kérdése. A kapcsolatok válsága - szögezi le a szerző - a globalizáció tetten érhető következménye.
S ott van minden, ami a hamisságról, a csalásról, a „mohó" sapiens uralta világról elmondható. De ellenpólusként ott van a remény is. A sikerek, az egymásra való odafigyelés, a féltés, a segítés öröme. Az igazi teremtő találkozások.
Gazdag könyv, figyelemfelkeltő és figyelemre méltó alkotás Sz. Tóth Gyula jegyzetgyűjteménye. Olvasmányos, élvezetes stílusú - olykor ironikus hangvételű, s ha néhol „tanáros" is (hiszen a szerző végtére is tanárember), ez csak előnyére válik. Van némi franciás charme-ja a kötetnek - nyilvánvaló, hogy az alkotó rendkívül otthonosan mozog a frankofon kultúrában. Az írások a jegyzetíró szemszögéből világítanak rá hétköznapjaink történéseire. A szerző frappánsan érez- és kérdez rá a lényegre, tolla pedig - különösen a politikai természetű témáknál - vitriolba van mártva.
Sz. Tóth Gyula: Tanári notesz - 4. Teremtő találkozások. Hungarovox Kiadó, Budapest, 2010.
