Hírek

 

 V__gh_Attila.jpg

Végh Attila kapta

a Magyar Írószövetség Arany János-díját

 


Kiemelkedő irodalmi munkásságáért Végh Attilának ítélte oda az idén az 1995-ben alapított Arany János-díjat a Magyar Írószövetség Arany János Alapítványának kuratóriuma; az elismerést a szövetség hétfői rendezvényén adták át, Budapesten.

 

Szentmártoni János, a Kulturális és Innovációs Minisztérium helyettes államtitkára ünnepi beszédében az 1848-as és az 1956-os forradalomra emlékezve kiemelkedően fontosnak nevezte az írástudók, a társadalom szellemi elitjének felelősségét.

Úgy fogalmazott, az írók, az írástudók felelősséget viselnek a nemzet és a társadalom mentális állapotáért; minden forradalom gyújtópontjában a szellemei elit, az írástudók állnak. Hangsúlyozta, hogy az íróknak mindig a tiszta beszéd és őszinte gondolatok pártján kell állniuk.

Szentmártoni János felidézte, hogy 1956-ban íróink jelentős része bekapcsolódott az eseményekbe. Illyés Gyula, Kassák Lajos, Németh László, Szabó Lőrinc, Háy Gyula, Tamási Lajos példáját hozta fel, kiemelve Gérecz Attilát, aki fegyverrel a kezében esett el.

Utalva 1956-ra, de a jelenkorra is, kiemelte, hogy óvakodni kell a kártékony ideológiáktól, mert ez nem csak személyes ügy.

Hangsúlyozta, egy író téveszmékkel is képes lehet rajongótábort toborozni, hogy olvasói a demokráciát diktatúrának, az erkölcstelenséget erénynek lássák és normaként fogadják el, a káoszt új rendnek, a gyökértelenséget, a káros szenvedélyek gátlástalan kiélését pedig vonzó életformának gondolják.

Hozzátette, az írástudók árulása ciklikus, sokan megteszik ma is, de "a felelősség nem kikerülhető, mert a lelkével előbb-utóbb mindenkinek el kell számolnia".

Szentmártoni János kitért arra, hogy megszokott életformánk óriási változások előtt áll, nehéz, sőt válságos idők jönnek, az írástudók felelőssége abban is áll, hogy a társadalom túléli-e kártékony ideológiák térfoglalását.

Az ünnepi beszéd után megkoszorúzták az 1956-os és a Gérecz Attila-emléktáblát. A helyettes államtitkár mellett koszorút helyezett el Borbély Rita, a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) kabinettagja, Mezey Katalin, a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) rendes tagja, az Írók Szakszervezetének főtitkára, Turczi István, a Magyar P.E.N. Club főtitkára, Sághy Ildikó, a Lyukasóra folyóirat főszerkesztője, Konkoly Dániel és Pataki Viktor, a Fiatal Írók Szövetségének társelnökei, Borbély László, a Magyar Írók Egyesületének alapító tagja, valamint Erős Kinga, a Magyar Írószövetség elnöke.

Az eseményen Végh Attila átvette az Arany János-díjat, amelyet az évtizedek során többek között olyan jeles irodalmárok kaptak meg, mint Károlyi Amy, Rónay László, Székely Magda vagy Albert Gábor.

A József Attila-díjas, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével kitüntetett író, költő, természetfotós és filmes 1962-ben született Budapesten. Számos műfajban alkot, verseket, novellákat, esszéket, tanulmányokat, regényeket írt. Mostanáig huszonhat kötete látott napvilágot. Az utóbbi években természetfilmjeivel ért el sikereket több nemzetközi filmfesztiválon.

A Magyar Írószövetség 2019-ban alapított Debüt-díját idén is három ifjú szerző kapta: Gerencsér Anna író Az ajtó másik oldalán című kötetéért, Polgár Kristóf költő Hamlet retúr című munkájáért, valamint Regős Mátyás költő, író Patyik Fedon élete című könyvéért.

Gerencsér Anna 1994-ben született Budapesten, az Eötvös Loránd Tudományegyetem jogi karán végzett, 2019 óta publikál. Polgár Kristóf 1997-ben született Szolnokon, a költészet mellett színművészettel is foglalkozik, 2019-ben végzett Kolozsváron, a Babeş-Bolyai Tudományegyetem színművészet szakán. Regős Mátyás 1994-ben született Budapesten, művei 2015-től jelennek meg folyóiratokban, jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Irodalomtudományi Doktori Iskolájának hallgatója.

A díjazottak kötetei az Előretolt Helyőrség Íróakadémia gondozásában jelentek meg.

 

(MTI)


Főoldal

2023. október 24.
Kontra Ferenc tárcáiHáy János tárcáiElek Tibor tárcáiKopriva Nikolett tárcái
Történetek az elveszettek földjéről – Egy bánáti német lány memoárjaLázadó keresztesek eltérő fénytörésben
Herbert Fruzsina: FőpróbaOcsenás Péter Bence: Forgók
Harkályokról és egyéb kopogtatókrólAz a boszorkányos tavasz
Debreczeny György verseiBorsodi L. László verseiOláh András verseiVörös István versei
Kiss László: A Fried-szobaBerka Attila: GyereksírásNagy Koppány Zsolt: PlázakandúrFarkas Arnold Levente: A bölcsőringató
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
MegrendelésArchívumFedélzeti naplóImpresszum
Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabanka-logo_v4.pngpku_logo.png