Hírek

 

Erdélyi Hét Gyulán – új bemutatókkal

 

A Gyulai Várszínház nyári évadának, idén kéthónapos összművészeti fesztiválprogramjának szerves része az Erdélyi Hét (augusztus 1-7.) elnevezésű színházi fesztivál, amelyet idén már harmadszor rendeznek meg. A vírusjárvány miatt elrendelt egészségügyi szabályozások következtében az eredeti tervek az elmúlt hónapokban folyamatosan módosultak. A legutóbbi határátlépési szigorítások a már meghirdetett programban is kényszerű változásokat eredményeztek: két előadásról (a gyergyószentmiklósi Tóték és a sepsiszentgyörgyi Alice) a szervezőknek le kellett mondani, de még így is igen gazdag és tartalmas hét előtt állunk három bemutatóval, azaz először itt látható, előadással.

A hét nyitányaként, augusztus 1-jén, szombaton a Kolozsvári Állami Magyar Színház és a Gyulai Várszínház közös bemutatójaként láthatják az érdeklődők Visky András: Pornó – Feleségem története című darabját Árkosi Árpád rendezésében, Imre Éva és Sinkó Ferenc főszereplésével.

 

porno.jpg
Visky András, Imre Éva és Sinkó Ferenc

 

Másnap két előadás is lesz, délután a kamarateremben Bartis Attila: Amikor című művének bemutatója, a marosvásárhelyi Spektrum Színház produkciójaként, Bogdán Zsolt előadásában.

 

  Bogd__n_Zsolt_fot__ja.jpg
Bogdán Zsolt

 

Majd este a várszínpadon a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház Hattyúk tava újratöltve című előadása következik. Másnap, 3-án délután Cári Tibor zenész és színésztársaival ad koncertet A színház zenéje címmel, este pedig a nagyváradi Szigligeti Színház Lila ákác című előadása szórakoztatja a publikumot, azzal a Sebestyén Hunorral a főszerepben, akit augusztus 29-én Hamletként láthatunk majd a gyulai Várszínpadon.

 

FarkasWellman__va.jpg

 

4-én délután, 17.00 órakor Farkas Wellmann Éva és az Evilági együttes Parancsolatok című koncertje lesz látható és hallható az Almásy-kastély kápolnájában. 

 

 

5-én az erdélyi származású, de játékával a romániai és magyarországi színpadok után Nyugat-Európa legjelesebb színpadait is meghódító Szilágyi Enikő „Ez már feltámadás” – Trianon 100 című zenés előadásának bemutatója következik.

Szil__gyi_Enik__.jpgSzilágyi Enikő

 

Az Erdélyi Hét zárásaként, 7-én a marosvásárhelyi Yorick Stúdió Eltűntek című előadása az erdélyi szászok XX. századi történetére emlékeztet, Sebestyén Aba rendezésében. Az előadásokra bérlet váltható: aki a nyolc produkcióból, legalább ötre jegyet vált, 25 százalék kedvezményt kap a jegyárakból.

 


Főoldal

2020. július 26.
Hozzászólást csak regisztrált felhasználó tehet!
A regisztrációhoz kattintson ide!
A bejelentkezéshez kattintson ide!
Hozzászólások
Még nincs egy hozzászólás, észrevétel sem a cikkel kapcsolatosan.
Ütőér
Vári Fábián László tárcáiMolnár Krisztina Rita tárcái Bék Timur tárcáiSzív Ernő tárcái
Versek
Mogyorósi László versei Győrei Zsolt: A járvány első napjaibólHalmai Tamás: Előfeledések CI–CV. Stankovics Marianna versei
Prózák
Légrádi Gergely novellái Géczi János: EzeregyéjszakaBenedek Szabolcs: Az Arany Alma héjaDarvasi László: Egy tehén halála
Drámák
Téblábolók, avagy eszetlenül váltjuk a rendszertCsík Mónika: Az ember tragédiája - Nyolc és feledik színDarvasi László: Karády zárkájaAcsai Roland: Farkasok
A jó tanuló felel
Nem kötelező
Üzenet a palackban
Tündérkert
Bejelentkezés


A regisztrációhoz kattintson ide!
KezdőlapImpresszumMegrendelésProgramokFedélzeti naplóArchívum
Hírlevél Csatlakozz a facebook - oldalunkhoz!

BárkaOnlineJókai SzínházBékéscsabaNKA